Aki csigaházból figyelte a nagyvilágot, avagy Nagy Borbála emlékezete

A történelem azonban nem hagyta nyugodni. 1944 augusztusában, Románia oldalváltásával ismét fenekestül felfordult minden. Ahogyan az emlékiratban írja, „ugyanolyan felkészületlenül érte az országot, mint 1916-ban” a csapás. Menekülés, bujkálás, orosz bevonulás – még a férje, az ügyész is hadifogságba került. És mégis: Nagy Borbála maradt. Mert amikor menekülni kellett volna, ő inkább kockáztatott, hogy ne foszthassák ki lakását, mint sokakét. És maradt, amikor a történelem darálója újra meg újra be akarta őrölni a személyes életet, a nemzetet, a hétköznapok csodáit.

Egy tanári pálya mozaikjai

A háború után sem lett könnyebb. Borbála tanári pályája Kolozsvár különböző iskoláiban folytatódott – minden évben más és más intézményben tanított, attól függően, hol akadt számára hely.

Regények, amelyek túlmutatnak a határokon

1974-ben jelent meg első regénye, A csíki boszorkány, ami óriási siker volt. Több mint 18 ezer példányban adták ki, ami akkoriban szinte elképzelhetetlen volt egy romániai magyar könyv esetében. A történet a 12. századba vezeti az olvasót, ahol egy erdélyi főúri lányt boszorkányság vádjával halálra ítélnek – ám a regény sejteni engedi, hogy hősnője megszökik a sorsa elől. És innen indul a történelmi regények hosszú sora: Trójai Kasszandré 1979-ben, Őrült Johanna 1981-ben, Claudia 1984-ben, a római masszőrnő története, aki a bizánci örömlányból lett császárné – ezek a regények földrajzi és időbeli határokat szelnek át, Spanyolországtól Bizáncig, a római kortól a középkorig, miközben mindvégig egyetlen erdélyi magyar nő gondolkodása és érzékenysége szövi össze őket. Még halála után is jelentek meg művei: 1996-ban A vén kapitányné, majd 2014-ben Az áruló avar kagán. Az írás számára nem csupán alkotás volt, hanem kutatás, emlékezés, és mindenekfelett önazonosság. Kiélhette benne életének mozgatórugóit: a kutatást, az ez általi tanulást, végül az írás révén a tanítást.

A huszadik század belülről

A huszadik század csigahéjban különleges kötet. Nemcsak azért, mert visszaadja Nagy Borbála hangját, hanem mert egy női hangot ad a történelemnek – olyat, amelyet túl gyakran felejtettünk ki a krónikákból. A könyv memoárszerű naplójegyzetek sorozata, melyek a nagy politikai fordulatok, mint a háborúk, a forradalmak, a rendszerváltás mellett az emberi hétköznapokat is megmutatják.

A csigaház, mint menedék és kilátó

Nagy Borbála világa nem harsány, nem forradalmi, nem teátrális. Sokkal inkább olyan, mint egy csigaház: kívülről kicsiny, belülről végtelen tágas. Ebbe a csigaházba vonult vissza írni, tanítani, emlékezni, és most, a könyv révén, kitekinteni.