Alig négy óra alatt 30 ezer lejnyi bírságot szabtak ki a 15-ös országút mentén közúti ellenőrzést végző rendőrök, és négy jogosítványt is bevontak.
Az elmúlt 24 órában 67 riasztás érkezett a hegyimentő szolgálathoz, amelynek munkatársai 75 személynek nyújtottak segítséget – tájékoztatott hétfőn a Salvamont.
A munkáltatók körében elvégzett felmérés szerint a válaszadó cégek közel fele idén is bővülne. Az eredmények azonban növekvő bizonytalanságot is mutatnak, ám a kedvezőtlen gazdasági környezet ellenére a többség így sem tervez elbocsátásokat.
Országszerte mindössze három megyében csökkent a munkanélküliség novemberben, és ezek közül az egyik Maros megye. A másik két székelyföldi megyében az országos átlagnál jócskán nagyobb a munkanélküliségi arány.
Mindeddig nem okozott komolyabb fennakadásokat Hargita megyében az erős havazás, de az elkövetkező napokra kiadott sárga jelzésű meteorológiai riasztás többletfeladatokat ró a hatóságokra.
Jelentős aktivitást fejtettek ki 2025-ben a Hargita Megyei Rendőr-főkapitányság Állatvédelmi Irodájának munkatársai az állatok védelme érdekében.
Az országos pirotechnikai ellenőrző akcióhoz csatlakozva a Hargita megyei rendőrség az elmúlt időszakban 1300 kilogrammnyi petárdát és tűzijátékot foglalt le, amelyből 885 kilogrammnyit Borszéken találtak.
A születések száma jelentősen csökkent, az idősek lélekszáma nőtt, a legaggasztóbb mértékű népességfogyás pedig a 30–34 évesek korcsoportjában tapasztalható. Hargita megyében – nem meglepő módon – 2025-ben is folytatódott a demográfiai lejtmenet.
Eseménydús napokon vannak túl, és azokra is számítanak a Hargita és Maros megyei hegyimentők. Tapasztalataik szerint a balesetek többsége a sí- és szánkópályákon történik, de a hegyekben várható további havazás miatt a túrázóknak is résen kell lenni.
A következő napokra érvényes, csapadékra, havazásra, erős szélre és hóviharokra figyelmeztető előrejelzést adott ki szombaton az Országos Meteorológiai Szolgálat (ANM).
A karácsony előtti ellenőrzések eredménye jobb, mint a korábbi években, de ennek nem örömteli ok áll a hátterében.

Miközben a romániai jégkorong-válogatott ráhangolódott a kínai világbajnokságra, az FK Csíkszereda pontot szerzett Nagyszebenben, a Sepsi idegenben botlott, székely játékvezető mutatkozott be a 2. Ligában.
Ittas sofőrök, felfüggesztett jogosítványok, valamint súlyos közlekedési baleset is szerepel a Hargita megyei rendőrség karácsonyi mérlegében.
Az influenzás megbetegedések száma nőtt meg leginkább a fertőző légúti megbetegedések között az elmúlt héten Hargita megyében. A népegészségügyi igazgatóság vezetőjét a vészjósló nevű szuperinfluenzáról is kérdeztük.
Illegálisan birtokolt pirotechnikai eszközökre bukkantak a rendőrök egy Maroshévízen és környékén tartott ellenőrzéssorozat során kedden: több kilogramm tűzijátékot foglaltak le, és büntetőeljárást indítottak az ügyben.
Az elkövetkező időszakban hófúvással kísért havazásra lehet számítani Hargita megyében. A megyei utakon közlekedőknek lehetőségük van bármilyen jellegű elakadás, útakadály vagy közlekedési probléma azonnali jelzésére is.
A távfűtést használó, vagy gázzal, elektromos árammal fűtő, alacsony jövedelmű jogosultak közül utóbbiak kaptak a legnagyobb értékben fűtéspótlékot Hargita megyében. Az adatok arra is utalnak, hogy kevés háztartás maradt a távfűtési rendszereken.
Több mint 50 ezer lej értékben bírságolt, és 200 ezer lejnél nagyobb értékben foglalt le faanyagot a rendőrség a múlt héten zajló erdészeti ellenőrzési akció során Hargita megyében.
Tíz év óta először ugrott meg jelentősen – szinte ötven százalékkal – az egészségbiztosítási hozzájárulást fizetők száma Hargita megyében, ám eközben a biztosítással nem rendelkezők száma is növekedett. Van magyarázat az ellentmondásosnak tűnő trendre.