„Istenre hagyatkozva, Szűzanyával a szívemben…”

Ötéves korában döntötte el, hogy katolikus pap lesz és a csíksomlyói kegyhelyet a lelke szülőföldjének tartja. György Alfréd a pünkösdi búcsú idei szónoka, akivel Szent Kamillról és arról beszélgettünk, hogy hogyan készül ő a pünkösdi szolgálatra.

Marosvásárhelyre, Gyimesfelsőlokra és Gyimesbükkre látogatott pénteken Sulyok Tamás köztársasági elnök

Marosvásárhelyre, Gyimesfelsőlokra és Gyimesbükkre látogatott Sulyok Tamás köztársasági elnök pénteken, erdélyi magánlátogatása első napján.

Marosvásárhelyre, Gyimesfelsőlokra és Gyimesbükkre látogatott pénteken Sulyok Tamás köztársasági elnök
2025. június 06., péntek

Lélekemelő lovaglás Csíksomlyóra – célba érkeztek a Márton Áron Pünkösdi Lovas Zarándoklat résztvevői

Négyszáz lovas érkezett meg Csíksomlyóra, a nyolcadik Márton Áron Pünkösdi Lovas Zarándoklat résztvevőként péntek délután, imaszalagokat, a magyarok imáit hozták az egész Kárpát-medencéből és a diaszpórából.

Lélekemelő lovaglás Csíksomlyóra – célba érkeztek a Márton Áron Pünkösdi Lovas Zarándoklat résztvevői
2025. június 06., péntek

Megnyílt a nemzeti kegyhelyeink örökségét bemutató kiállítás Csíksomlyón

Ünnepélyes keretek között nyílt meg, pénteken délután a Csíksomlyó és Máriapócs Nemzeti Kegyhelyeink örökségét bemutató kiállítás a csíksomlyói kegytemplom előtti téren.

Megnyílt a nemzeti kegyhelyeink örökségét bemutató kiállítás Csíksomlyón
2025. június 06., péntek

Magyarországi rendőrök is vigyázzák a csíksomlyói búcsú nyugalmát

Fokozott jelenléttel és intézkedésekkel igyekeznek biztosítani a közrend és a közbiztonság fenntartását a csíksomlyói búcsú idején a Hargita megyei rendőrök, akik az idei évben is számíthatnak magyarországi kollégáik segítségére.

Magyarországi rendőrök is vigyázzák a csíksomlyói búcsú nyugalmát
2025. június 06., péntek

Rendet vágott Hargita Megye Tanácsának működésében az új elnök

Nem megy egyik napról a másikra, de hamarosan lezárul Hargita Megye Tanácsa szakapparátusának átszervezése. Megtudtuk azt is, hogy a volt elnök, Borboly Csaba milyen feladatokat lát el új, alelnöki minőségében.

Rendet vágott Hargita Megye Tanácsának működésében az új elnök
2025. június 06., péntek

Nagy figyelmet fordít a csíksomlyói búcsú részvevőinek biztonságára a katasztrófavédelem

Naponta közel 5000 tűzoltó és több mint 300 SMURD-egység áll készenlétben a pünkösdi hosszú hétvégén – számolt be pénteken a Katasztrófavédelmi Főfelügyelőség (IGSU) sajtóirodája.

Nagy figyelmet fordít a csíksomlyói búcsú részvevőinek biztonságára a katasztrófavédelem
2025. június 06., péntek

Digitális zarándoklat – új szintre lépett a vallásturizmus

A vallási örökség digitális megőrzését tűzte zászlajára a Peregrinus platform, amelyet Csíkszeredában mutattak be pénteken. A cél: láthatóvá tenni a szakrális múltat a jövő nemzedékeinek.

Digitális zarándoklat – új szintre lépett a vallásturizmus
2025. június 06., péntek

Hétszáz fős székelyudvarhelyi keresztalja tart a csíksomlyói búcsúba

Szép idő, jó ütem és közösségi élmény jellemzi az idei székelyudvarhelyi zarándoklatot, amely péntek reggel indult útnak a csíksomlyói pünkösdi búcsúba.

Hétszáz fős székelyudvarhelyi keresztalja tart a csíksomlyói búcsúba
2025. június 06., péntek

Medvehajtás a csíksomlyói nyeregben a zarándokok biztonságáért

Medvehajtást végeztek a vadásztársulat közreműködésével péntek hajnalban a csíksomlyói nyereg körül a zarándokok biztonságáért – tájékoztatott Bors Béla, Csíkszereda alpolgármestere.

Medvehajtás a csíksomlyói nyeregben a zarándokok biztonságáért
2025. június 06., péntek

Nagy hőséget jósolnak a pünkösdi búcsú idejére

Kánikulára figyelmeztető előrejelzéseket bocsátott ki pénteken a következő napokra az Országos Meteorológiai Szolgálat.

Nagy hőséget jósolnak a pünkösdi búcsú idejére
Szemtől szemben a csapatkapitánnyal | Helyzetbe hozunk!
Megnyitás

Szemtől szemben a csapatkapitánnyal | Helyzetbe hozunk!

Becze Tihamér, a Csíkszeredai Sportklub csapatkapitánya volt a vendége a videocast sorozatunk legújabb részének. Gyurka Csabával kendőzetlenül beszélgettek a jégkorongot övező kérdésekről, pletykákról, tervekről.

2025. június 05., csütörtök

Lényegadó karaktere volt a magyarsága – emléktáblát kapott Potápi Árpád János Csíksomlyón

Ugyanúgy otthon érezte magát Csíkban, mint Bonyhádon a hajdani Potápi Árpád János nemzetpolitikai államtitkár, emlékére csütörtökön emléktáblát avattak Csíksomlyón. Az ünnepségen jelen volt Semjén Zsolt, Magyarország miniszterelnök-helyettese is.

Lényegadó karaktere volt a magyarsága – emléktáblát kapott Potápi Árpád János Csíksomlyón
2025. június 05., csütörtök

Mezőgazdasági támogatásigénylések: nagyjából tartották az eredeti határidőt

Az eredeti határidő végéig az érintett gazdák több mint 96 százaléka benyújtotta az APIA-hoz az idei mezőgazdasági támogatásokra vonatkozó kérelmét. Az ügynökség megyei vezetője az ügymenet tolódása miatt nem örül a határidő meghosszabbításának.

Mezőgazdasági támogatásigénylések: nagyjából tartották az eredeti határidőt
2025. június 05., csütörtök

Külföldi munkalehetőséggel csalt ki pénzt, majd lelépett a színről

A rendőrség Jupiter nevű akciója során több házkutatást is tartottak csütörtökön, köztük egy olyan Ialomița megyei férfinél, aki hamis profil alatt hirdetett munkalehetőséget, pénzt csalva ki így több Hargita megyei személytől.

Külföldi munkalehetőséggel csalt ki pénzt, majd lelépett a színről
Székelyhon
2025. június 05., csütörtök

Kezdődik a megyei besorolású utak nyári karbantartása

Kátyúzásra készülnek minden aszfaltozott úton Hargita megyében. A megyei tanács az utak teljes nyári karbantartásával a Hargita Útkezelő Vállalatot bízta meg.

Kezdődik a megyei besorolású utak nyári karbantartása
2025. június 05., csütörtök

Legalább háromszázezer zarándokot várnak Csíksomlyóra

Azt kívánjuk minden zarándoknak, hogy úgy jöjjenek ide, mint haza – fogalmazott Timár Asztrik atya a szombati pünkösdi búcsú kapcsán tartott sajtótájékoztatón, amelyen összefoglalták a tudnivalókat az útlezárásokról kezdve a miserendig.

Legalább háromszázezer zarándokot várnak Csíksomlyóra
Székelyhon
2025. június 05., csütörtök

Forgalomkorlátozás Tusnádfürdőnél egy tartálykocsi balesete miatt

Üzemanyagot szállító tartálykocsi sodródott le az úttestről a 12-es országúton, Tusnádfürdő sepsiszentgyörgyi kijáratánál, így most ott egy sávon, váltakozva halad az járműforgalom.

Forgalomkorlátozás Tusnádfürdőnél egy tartálykocsi balesete miatt
Székelyhon
2025. június 05., csütörtök

Az élelmiszer-pazarlás megelőzésére indul tanfolyam a Horeca szektorban tevékenykedőknek

Élelmiszer-pazarlás megelőzése éttermekben címmel ingyenes tanfolyam indul Hargita megyében, amelynek célja elméleti és gyakorlati ismeretek nyújtása az élelmiszer-pazarlás megelőzésére és az új ágazati szabályozások betartására.

Az élelmiszer-pazarlás megelőzésére indul tanfolyam a Horeca szektorban tevékenykedőknek

Szavazógép

Szavazás Mi legyen a TikTokkal az elnökválasztási kampányban?

Szavazás eredménye