Teherautó és személygépkocsi ütközött, két ember meghalt

Két személy vesztette életét a Maros megyei Gödemesterháza határában történt balesetben kedden délután.

Erdei úton autózva kaptak durrdefektet, felborult az őket szállító jármű

Erdei terepen autózott két férfi Csíkszentdomokos községben, ám eldurrant a jármű egyik gumiabroncsa, ami miatt felborultak.

Erdei úton autózva kaptak durrdefektet, felborult az őket szállító jármű
2024. július 23., kedd

Elvesztette az uralmát a gépjármű felett a sofőr – ez okozta a nyergestetői halálos balesetet

Egy 73 éves férfi hunyt el a hétfői balesetben, melynek során szakadékba zuhant egy autó a Nyergestetőn – derül ki a Hargita Megyei Rendőr-főkapitányság keddi tájékoztatásából.

Elvesztette az uralmát a gépjármű felett a sofőr – ez okozta a nyergestetői halálos balesetet
2024. július 22., hétfő

Súlyos sérülésekkel szállították kórházba a Nyergestetőn történt baleset áldozatait

Többszörös sérülésekkel és törésekkel szállították a Csíkszeredai Megyei Sürgősségi Kórházba azt a négy áldozatot, akik balesetet szenvedtek hétfőn délelőtt a Nyergestetőn.

Súlyos sérülésekkel szállították kórházba a Nyergestetőn történt baleset áldozatait
2024. július 22., hétfő

Árokba hajtott egy kiskorú „sofőr”

Az árokban kötött ki egy gépjármű Csíkszeredában vasárnap reggel. Mint kiderült, egy kiskorú vezette, aki nem rendelkezett jogosítvánnyal – adja hírül a Hargita Megyei Rendőr-főkapitányság sajtóosztálya.

Árokba hajtott egy kiskorú „sofőr”
Árokba hajtott egy kiskorú „sofőr”
2024. július 22., hétfő

Árokba hajtott egy kiskorú „sofőr”

2024. július 22., hétfő

Szakadékba zuhant egy autó a Nyergestetőn, egy személy életét vesztette

Egy utas életét vesztette, négyen megsérültek miután szakadékba zuhant egy autó a Nyergestetőn. A helyszínre nagy erőkkel vonultak ki a mentőegységek, mentőhelikoptert is riasztottak.

Szakadékba zuhant egy autó a Nyergestetőn, egy személy életét vesztette
2024. július 21., vasárnap

Két motoros sérült meg közúti balesetben

Egy személygépjármű és két motorkerékpár ütközött össze vasárnap délután Bodzakraszna közelében, a balesetben ketten megsérültek – adja hírül a Kovászna Megyei Rendőr-főkapitányság sajtóosztálya.

Két motoros sérült meg közúti balesetben
2024. július 20., szombat

Motoros vesztette életét egy Maksánál történt balesetben

Halálos kimenetelű motoros baleset történt a 11-es országúton, Maksánál szombaton délután, melynek nyomán egy kiskorú is megsérült. Néhány órával a tragédia előtt a közeli Kökösnél három autó ütközött össze.

Motoros vesztette életét egy Maksánál történt balesetben
Székelyhon
2024. július 19., péntek

Fának csapódott egy autó Csíkszereda közelében

Baleset történt Csíkszereda közelében pénteken reggel, a helyszínre több mentőegység is kiszállt.

Fának csapódott egy autó Csíkszereda közelében
Székelyhon
2024. július 18., csütörtök

Baleset történt az A3-as autópálya Marosludas és Radnót közötti szakaszán

Két személygépkocsi ütközött össze az A3-as autópálya Marosludas és Radnót közötti szakaszán csütörtökön. Négy ember orvosi ellátásra szorult.

Baleset történt az A3-as autópálya Marosludas és Radnót közötti szakaszán
Székelyhon
2024. július 15., hétfő

Jelentős mennyiségű üzemanyag folyt az úttestre egy Maros megyei baleset következtében

Személyautó és haszongépjármű ütközött össze hétfőn délután a Maros megyei Szásznádas és Hétúr között a 60-as európai úton; jelentős mennyiségű üzemanyag folyt ki a helyszínen – közli a Maros megyei tűzoltóság.

Jelentős mennyiségű üzemanyag folyt az úttestre egy Maros megyei baleset következtében
Szentendrére költözik a Taste of Transylvania Gasztrofesztivál tavaszi kiadása
Megnyitás

Szentendrére költözik a Taste of Transylvania Gasztrofesztivál tavaszi kiadása

A hagyományos ízek és a modern gasztronómia találkozása új szintre lép: a Taste of Transylvania Gasztrofesztivál a jövő évtől a szentendrei Szabadtéri Néprajzi Múzeumban (skanzenben) is jelen lesz.

Székelyhon
2024. július 14., vasárnap

Négy autó ütközött, hárman kerültek kórházba

Három sérültet kellett kórházba szállítani, miután négy autó összeütközött Uzonnál a 11-es jelzésű országúton vasárnap kora délután – közli a Kovászna Megyei Rendőr-főkapitányság.

Négy autó ütközött, hárman kerültek kórházba
Székelyhon
2024. július 13., szombat

Mezőgazdasági gép alá szorult egy férfi Bözödön

Felborult egy mezőgazdasági gép Bözödön, egy férfi pedig alá szorult – közli a Maros megyei tűzoltóság. Mentőhelikoptert is hívtak a helyszínre.

Mezőgazdasági gép alá szorult egy férfi Bözödön
Székelyhon
2024. július 13., szombat

Fának és kerítésnek ütközött egy autó

Lesodródott az úttestről, majd fának és kerítésnek ütközött Marosszentkirály főutcáján szombatra virradóan egy autó. Egy sérültet kórházba kellett szállítani – közli a Maros megyei tűzoltóság.

Fának és kerítésnek ütközött egy autó
Székelyhon
2024. július 12., péntek

Szétszóródott szalmabálák, összetört autók Csíkszereda határában – fotók

Szalmabálákat szállított egy sofőr pénteken délután az 578-as európai úton, amikor Csíkszereda határában az utánfutója kilengett, és végül ennek következtében három autó ütközött össze.

Szétszóródott szalmabálák, összetört autók Csíkszereda határában – fotók
Székelyhon
2024. július 12., péntek

Három autó ütközött Csíkszereda határában

Négy személyt szállítottak kórházba pénteken délután, miután balesetet szenvedtek Csíkszereda és Csíkcsicsó között.

Három autó ütközött Csíkszereda határában
2024. július 04., csütörtök

Két kisbusz ütközött Sepsiszentgyörgyön

Ketten kerültek kórházba Sepsiszentgyörgyön csütörtök délután, miután közúti balesetet szenvedtek az Építők utcában.

Két kisbusz ütközött Sepsiszentgyörgyön
Két kisbusz ütközött Sepsiszentgyörgyön
2024. július 04., csütörtök

Két kisbusz ütközött Sepsiszentgyörgyön

2024. július 04., csütörtök

Kilenc méter mély kútból mentettek ki egy férfit, súlyos az állapota

Kútba zuhant férfit mentettek ki a tűzoltók csütörtök délután a Gödemesterházához tartozó Csobontányon. Az áldozat ugyan lélegzett, amikor kiemelték, de nem volt eszméleténél. A helyszínre mentőhelikoptert is riasztottak.

Kilenc méter mély kútból mentettek ki egy férfit, súlyos az állapota

Szavazógép

Szavazás Mi legyen a TikTokkal az elnökválasztási kampányban?

Szavazás eredménye