Közlekedési baleset történt Nagyernyében vasárnap délelőtt, három autó ütközött össze, egy személyt kórházba kellett szállítani. Vasárnap délben a baleset miatt nehezen haladt a forgalom a térségben.
Közlekedési baleset történt szombat este Szászrégenben az Abafáji út és a Gyümölcsfák utca kereszteződésénél. A balesetben két személygépkocsi ütközött, hat személyt szállítottak kórházba.
Közlekedési balesethez riasztották a tűzoltókat szombaton reggel a Dédához tartozó Maroskövesd településre. A balesetben egyetlen személygépkocsi volt érintett, két személyt kórházba is kellett szállítani.
Három személyi sérüléssel járó közúti balesethez riasztották a rendőröket csütörtökön Kovászna megyében. A sérültek között egy kétéves gyermek is van, Kézdivásárhelyen pedig gyalogátkelőn ütöttek el egy nőt.
Egy 16 és egy 17 éves fiatal vesztette életét a csütörtök délutáni csíkverebesi vonatbalesetben, mindketten Tusnád községből származtak.
Személyautó sodródott le az úttestről és borult fel Segesvár Dános felőli kijáratánál csütörtök este. A balesetben egy ember sérült meg.
Súlyos vasúti baleset történt csütörtökön délután a Tusnád községi Csíkverebesen, a vasúti megálló közelében. Egy motorkerékpár ütközött egy vonattal, a balesetben két fiatal fiú vesztette életét.
Kevesebb mint 24 óra alatt két súlyos csapás ért egy Sajómagyaróson élő családot: az anya és két kislánya szerdán közúti balesetet szenvedett, csütörtök reggel pedig kigyulladt a bérelt házuk.
Két személyautó ütközött össze szerdán délelőtt a 24-es községi úton, a Farkaslaka községhez tartozó Székelyszentléleken.
Előzetes letartóztatásba került az a sofőr, aki a gyanú szerint csütörtök este Csíkdánfalván, a 125-ös megyei úton halálra gázolt egy 21 éves nőt, majd elhagyta a baleset helyszínét.
Felborult egy hűtőkamion a 15-ös országúton, a Maros megyei Gödemesterháza térségében hétfőn reggel.

Néhány jéghideg forrás, egy rövid hegyi patak és egy fekete sziklafal: ebből született meg a székelyvarsági Csorgókő-vízesés.
Lesodródott az úttestről egy személygépkocsi vasárnap délután Gyergyóalfaluban. A baleset nyomán ketten megsérültek, egyikük a roncsba szorult.
Egy 73 éves férfit halálra gázolt egy vonat szombaton Brazi település vasútállomásának környékén – közölte a Prahova megyei rendőrség.
Teherautó és két személygépkocsi ütközött szombat reggel a 13-as országúton, Szászkézd közelében. A balesetben nyolcan érintettek, hárman orvosi ellátásra szorultak, közülük egy személyt súlyos állapotban, helikopterrel szállítottak kórházba.
Elgázoltak egy medvét csütörtök este Maros megyében, de a nagyvad a baleset után elszaladt.
Felborult autójával egy férfi Marosfelfaluban csütörtökön, kevéssel éjfél előtt. A 67 éves járművezető könnyebben sérült, a helyszíni orvosi vizsgálat után elutasította a kórházba szállítást.
A rendőrség még keresi azt a gépkocsivezetőt, aki csütörtök este halálra gázolt egy 21 éves fiatal nőt Csíkdánfalván.
Egy haszongépjárműnek ütközött egy személyvonat csütörtök délután Galac megye északi részén. Az autóban négyen utaztak, mindannyian életüket veszítették.