A parajdi sóbányát sújtó természeti katasztrófa miatt jótékonysági koncert szervezésébe kezdett a ManGoRise zenekar. A kezdeményezéshez ismert előadókat hívnak, a teljes bevételt Parajd megsegítésére ajánlják fel.
Elárasztotta a víz a bözödújfalusi Összetartozás temploma fele vezető utat és a teraszt is, így nem tudják ott fogadni a lovas zarándokokat áldozócsütörtökön.
A parajdi óriás sótelep gyökere akár három kilométer mélységig is lenyúlik. A sótömzs vízszintes síkban enyhén ellipszis alakú, átmérői 1,2 és 1,4 kilométeresek – írja tanulmányában Horváth István geológus.
Két kisebb földrengés történt negyven perc leforgása alatt csütörtökre virradóan Buzău megyében, a Vrancea szeizmikus térségben – számolt be az országos földfizikai intézet (INCDFP).
Csíkmindszenten és Nagykadácsban is láttak medvét csütörtök reggel, mindkét esetről Ro-Alert üzenetben értesítették a lakosságot.
Egy vagyonba került, mégsem vált be Csíkszereda első automatizált közvécéje; legutóbb például az ajtónyitó motor meghibásodott és kiégett. Így a városvezetés hajlik arra, hogy a többi helyszínre már nem ezt a modellt fogja választani.
Tervezett karbantartási munkálatok miatt csütörtökön néhány órán át szünetelni fog az áramszolgáltatás Csíkszereda több utcájában is – tájékoztat a városháza az áramszolgáltató közleménye alapján.
„Valójában nem is tudjuk, hogy mennyire súlyos a helyzet a parajdi sóbányánál. Az viszont biztos, hogy évtizedek óta nem látott katasztrófával küszködünk” – emeli ki videónkban Bokor Sándor, Parajd község korábbi polgármestere.
Drónfotókat osztott meg Facebook-oldalán Tamás Sándor, Kovászna megye tanácsának elnöke az áradás sújtotta uzoni területekről.
A parajdi vészhelyzet következtében leállított sóbánya működése súlyos válsághelyzetet teremtett, ezért a helyi és megyei hatóságok sürgős segítséget kértek a kormánytól – számolt be szerdán Hargita Megye Tanácsának sajtóirodája.
Nagy tömeg gyűlt össze péntek délután Székelyudvarhely központjában, ahol hegedűk, brácsák és nagybőgők húrjain szólalt meg a népzene. Erdély legnagyobb táncháztalálkozójára a helyiek közül is rengetegen kíváncsiak voltak, többen telefonjaikkal filmeztek, mások pedig csatlakoztak is a Vasszékely szobornál összegyűlő, majd onnan a városi park irányába vonuló sokasághoz.
A költségvetési hiány okozta problémákat nagyon komolyan kell venni, és kiegyensúlyozott megoldásokat kell rájuk találni – jelentette ki a sajtónak az államfővel tartott keddi informális egyeztetések után Kelemen Hunor RMDSZ-elnök.
A Mentsétek meg Romániát Szövetség (USR) jelenleg nem ért egyet az adók megemelésével vagy új adók bevezetésével – jelentette ki szerdán Dominic Fritz.
Ünnepélyes keretek között tartották meg szerdán a Break Free drogmegelőzési program részeként meghirdetett filmpályázat díjazását. A Gyergyószentmiklósi Rotary Klub kezdeményezésére indult programba 14–23 éves fiatalok nevezhettek rövidfilmekkel.
A szerda reggeli informális konzultáción a Nemzeti Liberális Párt (PNL) küldöttsége jelezte Nicușor Dan államfőnek, hogy a liberálisok készek részt venni a kormányban – számolt be a Cotroceni-palotában tartott találkozó után a sajtónak Ilie Bolojan.
Az Országos Hidrológiai és Vízgazdálkodási Intézet május 28-án vörös szintű árvízriasztást adott ki a Nagy-Küküllő székelyudvarhelyi szakaszára, valamint a környező patakokra. A figyelmeztetés pénteken 14 óráig érvényes.
Háromhetes székelyföldi zarándoklat kezdődött május 26-án Székelyzsomborban, az út folyamán a csíksomlyói búcsúra is ellátogatnak. Mindeközben gyakorlatilag körbelovagolják majdnem az egész Székelyföldet.
A Parajdon kialakult súlyos árvízhelyzetről egyeztetett telefonon Orbán Viktor miniszterelnök Kelemen Hunorral, a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) elnökével. „A Székelyföld számíthat ránk!” – írta a magyar kormányfő.