Nem jutottak messzire azok a zsebtolvajok, akik egy 81 éves asszonyt fosztottak ki Marosvásárhelyen. A rendőrök tetten érték a 61 éves férfit és az 50 éves nőt, akik egy zsúfolt autóbuszon lopták el az idős nő szatyrát, benne 1200 lejjel.
Tiltakozáshullámot eredményezett a marosvásárhelyi orvosi egyetem rektorának felhívása, hogy a Művészeti Egyetem csatlakozzon az általa vezetett megaintézményhez. Az egyetem szenátusa tavaly már nemet mondott, álláspontjuk változatlan.
A Marosvásárhelyi Sürgősségi Klinikai Kórház az országban egyedülállóan végez ingyenes genetikai vizsgálatokat rákos betegek számára, lehetővé téve a személyre szabott, célzott kezeléseket.
Ajánlott gázérzékelőt szerelni a tömbházak lépcsőházaiba, és ennek költsége a tulajdonosi társulásokat terheli – mondta érdeklődésünkre a gázszolgáltató sajtóirodája, tisztázva azt is, hogy kihez tartoznak a köztes vezetékek.
A Bekecs Táncegyesület vehette át idén az Erdélyi Magyar Közművelődési Egyesület (EMKE) Maros megyei szervezetének Szabó György Pál-díját, elismerésként a kiemelkedő művészeti munkáért és a közösségi szolgálatért.
Marosvásárhelyen indította útjára az országos RMDSZ Hazaváró programját, amelynek célja, hogy személyre szabott információkkal és ügyintézési segítséggel támogassa a külföldről hazatelepedni kívánó erdélyi magyarokat.
Idén is megszervezik a Motoros Mikulások adománygyűjtő eseményt Marosvásárhelyen. Szombaton a Színház térre várják a kicsiket, nagyokat.
Híd alá borult egy személygépkocsi csütörtök éjjel Segesvár Segesd felőli kijáratánál. A roncsba szorult sofőrt a tűzoltók szabadították ki, a sérültet súlyos állapotban szállították kórházba.
Édesapja jelentette be csütörtökön a Maros megyei rendőrségen, hogy szerdán elment otthonról és nem tért haza 16 éves lánya.
Szakmai támogatást, munkateret, kapcsolatépítést ígérnek a nyárádszeredai Inkubházban azoknak a vállalkozóknak, akik most szeretnék megvalósítani ötleteiket, vagy nemrég indítottak céget.
Újabb kulturális eseményre készül Marosszentgyörgy: a kultúrotthonban csütörtökön 18 órától ingyenes filmvetítést tartanak Márton Áron erdélyi püspök életéről.

A kolbászkészítésre is igaz, hogy ahány ház, annyi szokás – kinek sósabban, kinek paprikásabban ízlik jobban a termék. A XIII. Csíkszentmiklósi Kolbászfesztiválon jártunk.
Zajlanak az új ANL-s lakások belső munkálatai Nyárádszeredában. A kivitelező tervei szerint jövő év áprilisában átadásra kerül az épület, benne 25 lakással.
Megérkeztek az első fenyőfák a marosvásárhelyi nagypiacra, több mint háromszáz fa közül lehet válogatni, a készlet pedig folyamatosan frissül.
Gázszagról érkezett bejelentés csütörtökön egy, az 1918. december 1. sugárúton található marosvásárhelyi tömbházból, ami miatt a helyi hivatásos tűzoltók azonnal a helyszínre siettek.
Karácsonyi koncerttel lép színpadra a Superar kórus a Marosvásárhelyi Nemzeti Színház nagytermében december 10-én, szerdán 14 órától. A belépés díjtalan.
A szovátai sípályán megszervezett közös akció keretében gyakorolta a székes felvonón rekedt emberek mentését hétfőn a Maros megyei hegyimentő szolgálat és a készenléti felügyelőség (ISU).
Március 29-től a jelenlegi egy helyett tíz célállomásra lehet repülni a marosvásárhelyi reptérről. A Wizz Air bázisgépet hoz a légikikötőbe, és heti huszonegy járattal utazhatunk nyolc országba. A részletekről hétfőn számoltak be.
Anyagi károkkal járó balesetet okozott egy 22 éves fiatalember Marosludason. Az autó előbb egy betonpillérnek, majd fáknak és egy hídfőnek csapódott, végül pedig az árokban kötött ki.