Marosvásárhelyen új, többszintes parkolóházak építését tervezik a lakónegyedek zsúfoltságának és parkolóhely-hiányának enyhítésére. A kövesdombi Csalhó utcai épület lesz az első, ez több mint 300 autónak ad majd helyet, és várhatóan 2028-ra készül el.
Öt méter mély vízelvezető árokba zuhant munkagéppel egy ember kedden délben a Maros megyei Ilencfalván. Kimentésén jelenleg dolgoznak a tűzoltók.
A marosvásárhelyi várban szervezik meg csütörtökön az új kenyér ünnepét, amelyen fellép a Borsika néptáncegyüttes, a csíkmadarasi népi zenekar és Boczog Botond. A történelmi egyházak képviselői közösen szentelik meg az új kenyeret.
Tűzoltók hoztak le egy ház tetején ragadt macskát hétfőn reggel Szászrégenben; a házikedvenc most már biztonságban van – tájékoztatott a Maros megyei tűzoltóság.
Ideiglenesen egyirányúsítják hétfőtől a Cuza Vodă utcát Marosvásárhelyen az útfelújítási munkálatok miatt.
Közúti balesethez riasztották szombaton kora este a tűzoltókat Szászrégenben: egy személyautó eddig tisztázatlan körülmények között letért az úttestről. A járműben hét ember – három felnőtt és négy gyermek – utazott, mind megsérültek.
Baleset miatt áll a forgalom Jedd és Kebele között: egy mikrobusz hat utasát kell sérülések miatt ellátni.
Tarlótűz ütött ki pénteken Náznánfalván, ahol húsz hektárnyi tarló égett le, de a tüzet végül sikerült megfékezni.
Három halálos áldozata van – köztük egy kiskorú is – annak a péntek délutáni balesetnek, amely a Maros megyei Zoltán nevű településen történt: három személygépkocsi és egy katonai teherautó ütközött össze.
Őrizetbe vettek egy 67 éves marosvásárhelyi férfit, aki lelőtt egy macskát egy általa törvényesen birtokolt, sűrített levegős fegyverrel – közölte pénteken a Maros Megyei Rendőrség sajtóosztálya
Három, 15 és 17 év közötti fiatalt vettek őrizetbe pénteken Marosvásárhelyen. A gyanú szerint egy 85 éves nő válláról lopták el a táskáját a Kövesdombon.

Hosszú évek óta nem volt ilyen népes mezőny a Székely Vágtán, összesen 37 lovas jelentkezett.
Marosvásárhelyen jövő év végére megújul a Bolyai tér: gránitburkolattal és Zsolnay-szökőkúttal bővül, a Bolyai utca pedig részleges sétálóutcává alakul. A beruházást a helyi önkormányzat megemelt finanszírozási kerete teszi lehetővé.
Politikusi nagyotmondásokat oszlattak szét azzal, hogy tisztázták: milyen jogokkal és kötelezettségekkel jár a külföldről hazatelepedés. Szó volt a munkanélküli segélyről, a nyugdíjazásról, a gyermekpénzről és az egészségbiztosításról is.
Marosvásárhelyen szervezik idén a tűzoltók szakmai versenyének országos szakaszát, amely a hivatásos tűzoltók hagyományos megmérettetése. Itt tudtuk meg azt is, mi jelenti a legnagyobb kihívást egy tűzoltó számára.
Ideiglenes forgalomkorlátozásokra kell számítani Marosvásárhely több pontján a Fomco Truck Fesztivál kamionos felvonulás ideje alatt augusztus 14-én, pénteken.
459 gyorshajtót bírságoltak meg és 25 jogosítványt tartottak vissza a marosvásárhelyi rendőrök a ROADPOL SPEED akció során. A legtöbb jogosítványt azoktól vették el, akik több mint 50 kilométer/órával lépték túl a megengedett sebességet.
A családjával ment fürödni Marosvásárhelyen a Maros-folyóhoz az a 26 éves nő, aki hétfőn este elmerült a vízben és nem már tudták az életét megmenteni. Az ügyben büntetőeljárás indult.
Újraélesztést, vérzéscsillapítást, tűzoltást tanulhatnak azok az önkéntesek, akik jelentkeznek a Maros megyei katasztrófavédelem (ISU) által meghirdetett ingyenes programra.