Megpróbálták újraéleszteni, de nem sikerült megmenteni annak a nőnek az életét, akit hétfőn este emeltek ki a Marosból a mentőegységek – közölte a Maros megyei katasztrófavédelem.
A rosszindulatú csontrákban szenvedő gernyeszegi hatodikos fiúért sokan összefogtak az év elején, azóta számos kemoterápián túl van, két hete pedig megműtötték Bukarestben: a daganatos csontrészt műcsonttal pótolták, így nem vesztette el a lábát.
A Bözödújfalusi-víztározó, vagy röviden Bözödi-tó ma már nem csak egy emlékhely, amelynek mélyében egykor egy falu élte mindennapjait, hanem nyaranta a turisták számára is megelevenedik a tó. Sőt, van egy hely, amit az odalátogatók sosem hagynak ki.
Kipróbáltuk a hivatalosan még készülő, de már használható marosszentgyörgyi kerékpárutat a Maros partján: nyugodt tekerésre, kikapcsolódásra jó választás lehet, bár néhány tájékoztató tábla és biztonsági részlet még hiányzik.
Kiskorúakból álló szászrégeni csoport megbotránkoztató viselkedéséről szóló videók keltek szárnyra a közösségi médiában. Egy 17 éves fiú kukafedéllel dobott meg egy férfit a parkban, a rendőrség megbírságolta az elkövetőt.
Munkát keres Balogh Dániel, aki idén végzett a marosvásárhelyi Pedagógiai Líceumban. A Down-szindrómával élő fiatal története az elfogadásról, az iskolai évekről és a továbblépés nehézségeiről is szól.
A Marosvásárhelyi Polgármesteri Hivatal elutasítja a Sylevy Cleaning cég követeléseit, amelyek szerinte jogalap nélküliek. A köztisztasági szolgáltatás továbbra is zavartalanul folytatódik, mivel ez az önkormányzat törvényben előírt kötelezettsége.
Gazdasági melléképületek gyulladtak ki Mezősályi községben szombat délelőtt. A nagysármási tűzoltókat riasztották tűzhöz, amelynek eloltásán szombat délben még dolgoztak a tűzoltók.
Különleges mentőakcióban vett részt két Maros megyei tűzoltó pénteken: egy kétéves kisfiú kezét kellett kiszabadítaniuk egy húsdarálógépből. A nagy odafigyelést igénylő műveletet a sürgősségi osztályon kellett elvégezniük.
Teljes útlezárás van a Maros megyei Lukafalván áthaladó országúton, mert egy dinnyével megrakott teherautó felborult és kettétört egy villanyoszlopot is.
Összesen 75 ezer lejre lejre büntettek két magánszemélyt Marosvásárhelyen, miután kiderült, hogy közterületre hordtak építkezésből származó hulladékot, ruhákat és más szemetet.

Hosszú évek óta nem volt ilyen népes mezőny a Székely Vágtán, összesen 37 lovas jelentkezett.
Látványos és közérthető módon mutatná be a medvéket, életmódjukat és természetes élőhelyüket az a tematikus medvepark, ami jelenleg készül Szovátán.
Villám csapott két, a Maros partján halászó férfiba csütörtök kora délután Szászrégenben. A mentősök erőfeszítései ellenére életüket nem sikerült megmenteni.
Harminc napos előzetes letartóztatásba helyeztek egy 46 éves szászrégeni férfit, akit azzal gyanúsítanak, hogy hónapokon át szexuális kapcsolatot létesített egy 14 éves lánnyal.
Játszóterekből nincs hiány Marosvásárhelyen, állapotuk azonban korántsem egyforma. Míg egyes helyszíneken gyerekzsivaj tölti be a teret, máshol törött játékok, megrongálódott szemetesek és elhanyagolt környezet fogadja az érkezőket.
Aratás közben gyulladt ki egy arató-cséplő Gép Póka közelében és a búzatábla is lángra kapott, szerda délután.
Kiégett egy kisteherautó szerdán Marosvásárhelyen. A tűzben a jármű teljesen megsemmisült, a lángok egy közeli házban és egy másik autóban is károkat okoztak, egy férfit pedig kórházba szállítottak.
A szászrégeni Kerekerdőben található víztározók biztonsági szintjének helyreállítása érdekében szerda délutántól szinte egy egész napig szünetel a vízszolgáltatás a város több pontján.