Összesen hét építményt – lakóházakat és melléképületeket – érintő tűzesethez riasztották szombaton reggel a Kovászna megyei tűzoltókat Sepsikőröspatakra. Két személyt pánikroham miatt szállítottak kórházba.
Dragoș Anastasiu elnöki tanácsadó szerint legkésőbb hétfő reggelre elkészül a deficitcsökkentő intézkedéscsomag végleges változata.
Tánczos Barna lehet a Bolojan-kormány egyik miniszterelnök-helyettese – derül ki a leendő kabinet összetételének munkaváltozatából, amelyet a News.ro hírportál tett közzé. A jelenlegi tárcavezetők közül heten–nyolcan is az új kormány tagjai maradhatnak.
Aláírta Daniel David ügyvivő oktatási miniszter az új középiskolai kerettanterveket jóváhagyó rendeletet.
Két községi út és a Templom tér felújítása kezdődhet el heteken belül az udvarhelyszéki Agyagfalván pályázati pénzből. A munkálatok befejezése jövőre várható.
Ilie Bolojan szerint áldozati kormány lesz az általa vezetendő kabinet, amelyik készen áll megszüntetni a kiváltságokat és lefaragni a felesleges kiadásokat.
Legendás Illés-dalok csendülnek fel a fiatalok körében népszerű előadók tolmácsolásában az idei Egyfeszt összművészeti fesztiválon, Gyergyószentmiklóson.
Számítógépes bűncselekmények elkövetésével gyanúsított személy azonosításához kéri a lakosság segítségét a Kovászna megyei rendőrség. A gyanúsított kihasználva egy ügyfél figyelmetlenségét, pénzt vett fel annak számlájáról Sepsiszentgyörgyön.
Az oktatási minisztérium döntésével hoznák létre újra a marosvásárhelyi katolikus iskolát, amire az új tanügyi törvény egyik cikkelye nyújt lehetőséget – mondta el az MTI-nek pénteken Marosvásárhelyen Tamási Zsolt volt igazgató.
Az uniós alapokhoz való hozzáférésének felfüggesztését kockáztatja Románia, ha október 15-ig nem tesz hatékony lépéseket a költségvetési hiány csökkentésére – jelentette ki pénteken Alin Andrieș pénzügyi államtitkár.
Nem mindennapi gesztusként nem várt helyről is érkezett segítség a háromszéki árvizek következményeinek elhárításához: Galac megye egymillió lejes gyorssegélyt utalt át a megyei önkormányzatnak.

Sokoldalú művész, művészetszervező, akinek az évek során a figyelme egyre inkább a lényegi kérdések felé fordult. A Jelenlét házigazdája, Túros Eszter művészettörténész vendége ezúttal Verebes György Munkácsy Mihály-díjas, Érdemes Művész.
Ha egy különleges, mégis egyszerűen elkészíthető vendégváró vagy vacsoraötletet keresünk, az újkrumplis focaccia tökéletes választás.
Maros megyében idén bővült a duális képzés lehetősége: hat iskolában több mint 250 helyet hirdettek meg főként az építőipar, gépészet és villamosgépészet területén. Továbbra is csak szakiskolai szinten érhető el ez a képzési forma.
Sorin Grindeanu pénteken bejelentette, hogy a Szociáldemokrata Párt (PSD) szombaton dönt a kormányzati részvételről, és vasárnap a miniszterjelöltjeiről.
A parajdi sóhullám nyomán gyakorlatilag a teljes makroszkópikus vízi gerinctelen fauna elpusztult az erőteljesen érintett Kis-Küküllőben – áll a szakemberek által küldött beszámolóban.
Belefúlt pénteken egy 57 éves besztercei férfi a Kolibica-tóba, miután beleesett a vízbe egy vízibicikliről – tájékoztatott a Beszterce-Naszód megyei katasztrófavédelmi felügyelőség.
Az utolsó nappali tagozatos végzősök ballagására került sor ma a Babeș-Bolyai Tudományegyetem sepsiszentgyörgyi kihelyezett tagozatának Politika, közigazgatás és kommunikációtudományi karán.
Az RMDSZ készen áll a tárgyalások folytatására, és szót, illetve súlyt kér az új kormányban, mert a politikai tudására, tapasztalatára, szakmai egyensúlyára egy nehéz időszakban nagy szükség van – közölte pénteken a Facebook-oldalán Kelemen Hunor.