
Fotó: Magyari Vass István
Otthont a gyerekeknek, otthont a családnak – a jelmondatból kézzelfogható valóság válik Gyergyószentmiklóson, ahol közösségi összefogással épül egy rászoruló, négygyermekes család új háza. A segítségre továbbra is szükség van.
2025. december 14., 21:002025. december 14., 21:00
Az adománygyűjtő mozgalom tavasszal indult, és azóta lépésről lépésre haladt előre a megvalósulás felé.

Otthont a gyerekeknek, otthont a családnak – ezzel a mottóval indítottak adománygyűjtő mozgalmat Gyergyószentmiklóson. Az a cél, hogy házat építsenek egy rászoruló négygyerekes családnak.
Szeptemberre elkészült az alap, októberben felhúzták a falakat, novemberben pedig a tetőszerkezet és a kémények is a helyükre kerültek. Az elmúlt napokban
Fotó: Magyari Vass István
„Karácsonyhoz közeledve, péntektől elmondhatjuk, hogy megpillantottuk az alagút végén a fényt.
– fogalmaz a kezdeményező Magyari Vass István.
A füstölő kémény ma már annak a jele, hogy az épülő ház több mint félúton van ahhoz, hogy igazi otthon legyen belőle.
Fotó: Magyari Vass István
A munkálatok mindeddig adományokból és vállalkozók nagyvonalú segítségéből valósultak meg. Ahhoz azonban, hogy
A kezdeményezők ezért továbbra is várják az adományokat a gyergyószentmiklósi plébániák titkárságain, illetve a Fenyő Szövetség bankszámláján keresztül.
Az adományokat fogadó bankszámla adatok:
ASOCIATIA ALIANTA DE PIN - FENYŐ SZOVETSÉG EGYESÜLET
43390322
RO14 BRDE 210S V575 6875 2100
Általában az éjszakai, illetve a hajnali órákban szokott érkezni az ország Ukrajnával határos területeihez közel a légiriasztás. Vasárnap ez korábban, már az esti órákban megérkezett.
Felmelegedés várható a következő napokra, néhol erősebb, de az ország legnagyobb részén mérsékelt széllökésekkel. Erdély keleti medencéiben azonban hűvösek lesznek az éjszakák.
Egy sofőriskola tanulóját szúrták ki a rendőrök, amint alkoholos befolyásoltság alatt vezetett a gyakorlati óráján Giurgiuban. Az oktató jogosítványát felfüggesztették 90 napra, valamint megbírságolták közel 2000 lejre.
Tűz ütött ki vasárnapra virradóan a kolozsvári Babeș–Bolyai Tudományegyetem (BBTE) Hașdeu diáknegyedbeli 17-es számú bentlakásának egyik ötödik emeleti szobájában. A hallgatókat kimenekítették az épületből, senki nem szorult kórházi ellátásra.
Egy zártkörű rendezvény résztvevőinél jelentkeztek szombat este az ételmérgezésre utaló tünetek Szeben megyében, a feleki Brukenthal-kastély rendezvénytermében – értesült az Agerpres hírügynökség.
A települések sorában csak Csíkszeredában esett fagypont alá a hőmérséklet vasárnapra virradóan.
Aktiválták a vörös beavatkozási tervet a Szeben megyei hatóságok, miután egy feleki rendezvényteremben tizenegy ember ételmérgezésre utaló tüneteket tapasztalt.
Stabil kormányra van szüksége Romániának a következő két évben – jelentette ki a mezőgazdasági miniszteri tisztségre jelölt Tánczos Barna szombaton.
A Maros megyei Mezőrücsön vasárnap ki lehet próbálni a kerékpárként hajtott vasúti járművet, a sínbiciklit.
Több mint háromszáz dolgozójától válik meg dési üzemében a járműipari alkatrészeket gyártó japán Fujikura – írja az MTI az Actualdecluj.ro hírportál nyomán, amely a Kolozs megyei munkaerő-elhelyező ügynökség (AJOFM) közleményét dolgozta fel.
szóljon hozzá!