
Ebben a házban lakik jelenleg a hattagú család
Fotó: Magyari Vass István
Otthont a gyerekeknek, otthont a családnak – ezzel a mottóval indítottak adománygyűjtő mozgalmat Gyergyószentmiklóson. Az a cél, hogy házat építsenek egy rászoruló négygyerekes családnak.
2025. március 14., 19:312025. március 14., 19:31
2025. március 14., 19:312025. március 14., 19:31
Három gyerek megy iskolába minden reggel a gyergyószentmiklósi felszegi Erdő utca végéről, a kisebbik testvérük még nem iskolás. A Lábbusz-program önkénteseként ismerte meg őket Magyari Vass István, és ő a kezdeményezője annak a mozgalomnak, amelynek
Jelenleg egy nagyon szerény, mindössze egyetlen helyiségből álló építményben élnek, amelyet csak túlzással lehet lakóháznak nevezni. Villanyáramot egy adományba kapott napelem biztosít számukra, de vezetékes vizük, fürdőszobájuk nincs.
A Szent Miklós Plébánián minden hétfőn együtt imádkozik egy 30–40 fős férfi csoport. Ennek tagja magyari Vass István is, aki társainak mondta el először a család helyzetét. Még aznap meg is látogatták őket, és elhatározták, felépítenek a családnak egy fürdőszobát.
Csakhogy amikor szakemberek is megnézték az épületet, rájöttek, hogy ez nem alkalmas arra, hogy fürdőszobával toldják meg. Az is kiderült, hogy sem az épület, sem a telek nem a család tulajdona.
Az édesapa, aki korábban pásztorkodással foglalkozott, egy éve állandó munkahelyet kapott, így hitelt tudnak felvenni, amiből meg tudják vásárolni a házhoz szükséges területet. Mindemellett az építkezéshez faanyagot is tudott gyűjteni, ami elég lehet az új ház egy részére.
Az imádkozó csoport is besegít az építkezésbe: van, aki ajtókat ígért, másvalakik a tetőzethez szükséges anyagot, vagy éppen a munkához szükséges gépeket ajánlották fel.
Az új ház egy 60 négyzetméteres épület lesz, a család hat tagja egy három szobával és egy fürdőszobával, valamint egy konyhának és ebédlőnek használható helyiséggel rendelkező otthonban fog lakni. Ehhez azonban sok ember segítségére lesz szükség. Magyari Vass István úgy számol, hogy
Önkéntes munkára is szükség lesz, ebben a Fenyő Szövetség civil szervezet ajánlotta fel a segítségét. A 60 ezer euróra becsült építkezés költségének ez 25 százalékát teheti ki, a fennmaradó összeget, 15–20 ezer eurót pedig jó szándékú adományozók hozzájárulásából remélik összegyűjteni.
Három gyergyószentmiklósi plébánia vezetői is felajánlottak, hogy átveszik és továbbítják a hozzájuk fordulók adományait, így a Szent Miklós, a Szent István és a Munkás Szent József plébánián is át lehet adni a pénzadományokat (a Szent József templomban rendszeresen ministrál a négy testvér egyike, egy egyébként jól tanuló kislány).
Banki utalással pedig a Fenyő Szövetség bankszámlájára lehet a támogatást eljuttatni.
A Fenyő szövetség banki adatai:
ASOCIATIA ALIANTA DE PIN – FENYŐ SZOVETSÉG EGYESÜLET
43390322
RO14 BRDE 210S V575 6875 2100
Luca Niculescu miniszterelnök kedd este közölte, hogy várhatóan 2027. január elsejétől indexálják a nyugdíjakat, a döntés azonban az ország költségvetési helyzetétől függ.
Ismét Ro-Alert riasztást kaptak a fitódiak kedden, kevéssel hét óra előtt ugyanis hétfőhöz hasonlóan medve járt a településen.
Megválasztották Fejes Pétert legfőbb ügyésznek a parlamenti képviselők az Országgyűlés keddi ülésén.
Hat romániai üzlet hűtőberendezéseinél észleltek rendellenes hőmérséklet-emelkedést az európai országok hűtőrendszereit érintő kibertámadás-sorozat idején – közölte kedden az Országos Kiberbiztonsági Igazgatóság (DNSC).
Meghosszabbították az 1500 lejes szakmai támogatásra jogosító kártyák aktiválásának és feltöltésének határidejét. Azok a pedagógusok is megkaphatják az összeget év végéig, akik eddig adminisztratív hibák miatt maradtak ki a juttatásból.
Befejeződött a gyergyóditrói községháza felújítása, hivatal munkatársai visszaköltöztek az épületbe. A lakosság ismét a megszokott helyen intézheti ügyeit, a korszerűsített épület homlokzatára pedig a magyar nyelvű Községháza felirat is visszakerült.
A bruttó minimálbér jelenlegi szinten tartását kéri a kormánytól 2027-re a kis és középvállalkozásokat tömörítő IMM Románia.
Biztosítási kötvények hamisításával próbált bankhitelt szerezni egy cég tulajdonosa Hargita megyében. A rendőrség kedden több házkutatást is tartott a cég munkapontjánál, valamint a tulajdonosnál.
A korábbi gyermekgondozási díj teljes összegének megfelelő támogatást kaphatnának azok a szülők, akik a gyermeknevelési szabadság ideje alatt visszatérnek dolgozni. Az erről szóló törvénytervezetet kedvezően véleményezte a szenátus szakbizottsága.
Egymást hibáztatja a volt és a jelenlegi munkaügyi miniszter a fogyatékossággal élő személyekről jelentett vitatott adatok miatt. A botrány nyomán Románia a helyreállítási tervhez kapcsolódó uniós támogatások egy részét is elveszítheti.
szóljon hozzá!