Várhatóan már ősszel befejezik Csíkcsicsóban annak a parasztháznak a felújítását, amelyet hat éve vásárolt meg a helyi önkormányzat azzal a céllal, hogy megmutathassák helyi értékeiket, és a község turizmusát erősítsék. Itt kap helyet az Ábel-szoba is.
Kihívást jelent pontos napórát készíteni, és egyre többen hódolnak ennek a hobbinak Erdélyben is. Minderről Miholcsa Gyula fizikus, a téma egyik jó ismerője tartott előadást szombaton, az első napórás tanácskozáson Csíkszeredában.
Új szakokkal bővült a Sapientia – Erdélyi Magyar Tudományegyetem (EMTE) felvételi kínálata: a felsőoktatási intézmény négy karán összesen 33 alapképzést és 13 mesterképzést indítanak. A felvételi iratkozás július 3-tól kezdődik.
Ami a törvény szerint jár, abból a valóságban nem minden esetben jut – derült ki a fogyatékkal élők kedvezményeire vonatkozó összeállításunkból. Az azonban lényeges, hogy az érintetteknek mindenképp érdemes ismerniük a rájuk vonatkozó jogszabályokat.
Nem sokat tudunk a Somlyó-hegy csúcsán egykoron álló, feltehetően őskori várról vagy erődítményről. A helyszín kiterjedtebb régészeti feltárására lenne szükség, hogy annak eredménye pontosabb képet adjon az építmény keletkezési idejéről és funkciójáról.
Hamarosan hozzáfognak a csíkszeredai Micimackó napköziotthon épületének átépítéséhez. A kivitelezési szerződést csütörtökön írták alá a tanintézet teraszán.
Felújított ügyfélirodában fogadja ügyfeleit ezentúl az országos villanyáram-hálózatot működtető vállalatnak (DEER) a Hargita megyei kirendeltsége Csíkszeredában. A Kossuth Lajos utcai iroda átadó ünnepségét csütörtökön tartották.
Vitára hívta Dósa Elek Levente, a Pro Szent Anna Egyesület ügyvezetője Zsigmond Enikő geológust, turisztikai szakírót, miután utóbbi a Facebookon bírálta a természetvédelmi terület ügykezelését. A konfliktus kialakulásáról megkérdeztük az érintetteket.
A Gaudeamus dallamára vonultak fel a Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem Csíkszeredai Karának végzősei szombat délelőtt a tanintézet tanévzáró és ballagási ünnepségén, és foglalták el helyeiket a Szabadság téren felállított színpad előtt.
A Csíki Sport és Rekreatív Kft. veszi át a Molnár Lajos sátortetős műjégpálya, illetve a hargitafürdői mofettával szembeni kis házikók ügykezelését június 15-étől – többek között erről döntött a csíkszeredai önkormányzat képviselő-testülete.
Tizenegy magyarországi gyártó számára nyílt lehetőség, hogy bemutathassa termékeit csütörtökön a csíkszeredai Hunguest Hotel Fenyő konferenciatermében az erdélyi – magyar üzletember fórum és élelmiszeripari B2B eseményen.
Közzétették az óvodai és bölcsődei iratkozások menetrendjét, amelynek értelmében június 14-ig zajlik a visszairatkozás a tanintézetekbe. Ezt követően három szakaszban zajlik majd az iratkozás a bölcsődébe és kiscsoportokba.
Romániában jelenleg több mint 65 ezer eltérő fejlődésű gyermeket tartanak nyilván, azonban a valós számok ennél jóval magasabbak. Az utóbbi tizenöt évben ugrásszerűen megnőtt a mentális betegséggel küszködők száma – hangzott el egy szakmai konferencián.
Szociális farm, közösségi ház és szabadidős emlékpark létrehozását tervezi a Hargita Megyei Sérültek Egyesülete a Csíkcsicsóhoz tartozó Csaracsóban. A civilszervezet két hektáros területen valósítaná meg nagyszabású álmait.
Továbbra sincs utódja a csíkszeredai ügyeleti központ vezetőjének, ezért a létesítmény működése még mindig bizonytalan. Ölvedi József ügyeleti vezető május 31-én töltötte utolsó ügyeletét.
Csíkszereda három strandjából mindössze egy működik, ezért arra kérdeztünk rá a városházán, hogy milyen terveik vannak a Szeredai-fürdővel és a Jégpálya lakótelepi (volt IPIC) stranddal.
Nem sok, épp annyi, amennyi még belefér egy problémamentes búcsúba. Összesítő a csendőrségtől, mentőszolgálattól, tűzoltóságtól.
Több mint húsz éve annak, hogy a csíksomlyói pünkösdi búcsú idején a csíkszeredai katolikus plébánia szervezésében szállásolják el a magyarországi zarándokokat helyi családoknál. Mostanra különösebb szervezés nélkül is működik ez, hagyomány lett belőle.