Megérkezett Csíksomlyóra a VI. Márton Áron Pünkösdi Lovas Zarándoklat, a lovasokat kisebb ünnepléssel fogadták a Hármashalom-oltárnál. Potápi Árpád János, a Miniszterelnökség nemzetpolitikai államtitkára idén is részt vett a lovas zarándoklaton.
Egy halott személy testének a Maros-folyóból való kiemelésén dolgozik péntek délután a marosvásárhelyi tűzoltóság – tájékoztatott Călușeri Alexandra, a Maros megyei tűzoltóság szóvivője.
Csíkszereda keleti részét, pontosabban a régi traktorgyár területét, illetve környékét rendező dokumentáció (PUZ) miatt alakult ki vita a helyi képviselő-testület májusi ülésén, csütörtökön. A testületből négyen a határozat ellen szavaztak.
Többnyire a jól bevált forgatókönyv szerint zajlik a csíksomlyói pünkösdi búcsú, azonban a korábbi évektől eltérően idén nem engedélyezik a lovas szekerek feljutását a nyeregbe, csak külön városházi jóváhagyással, például a fúvós zenekaroknak.
Szabadtéri strandból nem nagy a választék Csíkszeredában: a három létesítményből mindössze egy működik. A zsögödi fürdőt szombaton nyitották meg, a többi strandra egyelőre az enyészet „látogat”. Csíkszéki kitekintésben is szegényes a kínálat.
Iskolások, felnőttek és idősek bevonásával több közösségi projektet is lebonyolított hat csíkszeredai civil szervezet a Közösségi Alapítványok Romániai Szövetsége és a Lidl Románia támogatásából az elmúlt időszakban.
A legújabb fejlesztési eljárásokról kaphatnak tájékoztatást azok, akik részt vesznek a Különleges fejlődés vagy rendellenesség című konferencián Csíkszeredában június 3-án.
Egy esés és emiatt négy év kihagyás után újra bátorságot szerzett ahhoz, hogy ismét motorbiciklijére üljön egy madéfalvi motoros, köszönhetően azoknak a vezetéstechnikai tréningeknek, amelyeket a Safety Bike Egyesület és a Rebel Wolves MC szervezett.
A korábbi évekhez képest idén tavasszal több gólya érkezett a Hargita megyei Csíkcsicsóba. Csakhogy nem mindenki örvend a jelenlétüknek, ezért különböző eszközökkel próbálták elriasztani a madarakat a fészekrakástól.
A csíkszeredai képviselő-testület pénteki rendkívüli ülésén fogadták el többek között azokat a közúti közlekedésre vonatkozó korlátozásokat, amelyeket a jövő heti pünkösdi búcsú idején foganatosítanak.
Egybeesnek az idegennyelv-, és képességvizsgák két csíkszeredai középiskolánál, ezért a kilencedik osztályba felvételiző diákoknak dönteniük kell arról, hogy melyik szakra próbálnak bejutni. Így nem tudják kihasználni az összes választási lehetőséget.
Lendületesen zajlik a Moldvai Csángómagyarok Szövetsége (MCSMSZ) gondozásában a Bákó megyei, csángóföldi magyar oktatási hálózat fejlesztése – állapította meg Szili Katalin kétnapos csángóföldi látogatása tapasztalatait összegezve.
A nepáli hegyek megmászásához a jó fizikai erőnlét mellett nagyon fontos ott lenni szellemileg is. Több ezer méter magasan volt, ahol minden egyes méterért megküzdött magával a csíkszeredai András Róbert, aki nemrég tért vissza második nepáli útjáról.
Egyelőre nem rendelkezik a csíkszeredai önkormányzat érvényes szerződéssel, ami a kóbor kutyák elhelyezését illeti. Ehhez a tevékenységhez egy sor előírásnak kell megfelelniük, amelyhez nemrég műtővel ellátott konténereket szereztek be.
Mintegy 115 ezer lejjel támogatja tagsági díj formájában a FOREST Kistérségi Fejlesztési Társulást a csíkszeredai önkormányzat ebben az évben, azzal a céllal, hogy megvalósulhasson egy 5,2 kilométeres mezei út felújítása Csíkszereda és Csíkrákos között.
Leállhat a csíkszeredai ügyeleti központ működése júniustól, amennyiben nem találnak olyan háziorvosokat, akik felvállalják ezt a feladatot. A jelenlegi központvezető orvos ugyanis jövő hónaptól visszalép, és ezt a szándékát jelezte egy kollégája is.
Vezetéstechnikai képzést szerveznek május 20–21-én Csíkszeredában. A Safety Bike Egyesület és a Rebel Wolves MC kétnapos, a képzésen túlmutató rendezvényét a Román Autófelügyelet (RAR) udvarán tartják.
Már jelentkezhetnek a szakmabeliek az önkormányzat ötletpályázatára, amelynek célja a város bejárataihoz terveztetni olyan üdvözlő építményeket, amelyek a „csíkszeredaiságot” tükrözik. A terveket zsűri bírálja el, de a helyiek is véleményezhetnek.