Hirdetés
Hirdetés

Kipróbáltuk a városi buszjáratokat

A régi járatokon többen utaztak, az új útvonalakat még nem ismerik az emberek •  Fotó: Barabás Hajnal

A régi járatokon többen utaztak, az új útvonalakat még nem ismerik az emberek

Fotó: Barabás Hajnal

Fűtött, tiszta utastér, kedves sofőrök, egyelőre kevés utas – hétfőn, a városi tömegközlekedés tesztüzemének első napján kipróbáltunk néhány csíkszeredai buszjáratot.

Barabás Hajnal

2025. december 22., 19:122025. december 22., 19:12

Mindössze egy perc késéssel érkezett meg a Nest megállóba az 1-es számú, piros vonalon, Taploca felé közlekedő autóbusz, amelyen jegyet váltottunk a sofőrnél, aki készségesen vázolta az útvonalat. Hétfőn indították el ugyanis tesztelés üzemmódban a felújított csíkszeredai tömegközlekedést, néhány járatot pedig mi magunk is kipróbáltunk.

Hirdetés

Ugyanebbe a megállóba érkezett meg közvetlenül utána a 0-s számú, lila vonalon közlekedő jármű is, amelyre végül azért szálltunk át, mert a városközpont felé vette az irányt. Ennek a vezetője is nagyon kedvesnek bizonyult, és mivel rajtunk kívül más nem tartózkodott a buszon, szívesen osztotta meg addigi tapasztalatait. Mint mondta,

az emberek még nem ismerik a járatokat, még minden nagyon új,

de reméli, majd többen igénybe veszik ezt a szolgáltatást.

•  Fotó: Barabás Hajnal Galéria

Fotó: Barabás Hajnal

Közben a karácsony közeledtével érezhetően megnövekedett forgalom miatt csak araszolgatva haladtunk a Nagyrét utcában, ilyen körülmények között nehezen tarthatók az érkezési időpontok, vontuk le a következtetést. Közben elhagytuk az FK Csíkszereda megállót, amire egyelőre csak a kerítésre kifüggesztett menetrend hívja fel a figyelmet.

Több megálló kialakítását ugyanis a későbbiekben végzik el.

A Gál Sándor téri megállónál szálltunk le a sűrített gázzal működő autóbuszról, és megvártuk az 1-es számú, piros járatot, amely Taplocáról indult vissza Zsögöd felé. Itt már találkoztunk utasokkal. Ez a sofőr is megosztott néhány visszajelzést, amit az utasok kifogásoltak, például hogy nem tudnak a Román Posta előtti, valamint a Piac közeli megállókból átszállás nélkül eljutni Csíksomlyóra.

Azt szeretnék, ha a városközpontból minden irányba átszállás nélkül lehetne utazni.

A Csíki Játékszín előtti megállónál felszálló utas érdeklődésünkre elmondta, Zsögödbe tart, onnan jár be minden nap munkába, és ez eddig is busszal történt. Hozzátette, nagyon örvend az új járműveknek és annak, hogy sűrítették a járatokat. A Galambok utcai megállónál fejeztük be utazásunkat, amely még szintén kialakításra vár. Összességében úgy ítéltük meg, hogy

a 4 lejes jegyünkért civilizált feltételeket biztosítanak fűtött, tiszta autóbuszokban, segítőkész járművezetőkkel.

Demény Attila, a tömegközlekedést működtető Csíki Trans Kft. igazgatója érdeklődésünkre elmondta, korai lenne bármilyen következtetést levonni az első nap tapasztalataiból, még a lakóknak is meg kell szokniuk az új menetrendet.

•  Fotó: Barabás Hajnal Galéria

Fotó: Barabás Hajnal

Hozzátette, 19 autóbusszal indították el az új tömegközlekedési szolgáltatást, és mivel még csak tesztelés alatt van, arra kérik az utasokat, észrevételeiket közöljék a transport@csiki-trans.ro e-mail-címen. Ezeket majd igyekeznek figyelembe venni a végleges menetrend kidolgozásánál. Január 5-étől kezdve pedig a még nem megfelelően jelölt megállóknál elkezdik az oszlopokat is kihelyezni.

Mint ismert, a csíkszeredai önkormányzat európai uniós támogatással 23, sűrített gázzal működő autóbuszt vásárolt, továbbá töltőállomást és garázst építtetett a járművek számára.

Hirdetés
6 hozzászólás Hozzászólások
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. augusztus 10., hétfő

Kisajátítások a csíki bevásárlóközpont környékén: értékbecslés alapján kártalanítanak

Pályázatokat készít elő a csíkszeredai önkormányzat a Központi Fejlesztési Régióhoz, miközben több fontos beruházás ügyében is döntött a hétfői rendkívüli tanácsülésen. A testület kisajátításról is szavazott.

Kisajátítások a csíki bevásárlóközpont környékén: értékbecslés alapján kártalanítanak
Hirdetés
2026. augusztus 07., péntek

Újabb víz- és szennyvízhálózatok épülnek és bővülnek Csíkszéken

Újabb, jelentős összegű kivitelezési szerződést írtak alá a Harvíz Rt. óriásprojektje részeként. A Csíkszentmárton és Csíkszentsimon településeit érintő beruházás során víz- és csatornahálózatokat bővítenek, és új nyomóvezeték is épül.

Újabb víz- és szennyvízhálózatok épülnek és bővülnek Csíkszéken
2026. augusztus 06., csütörtök

Két csíki községben is elkezdték a vezetéképítést

A Harvíz Rt. óriásprojektje részeként két csíkszéki községekben is elkezdődött a víz- és csatornahálózatok építése. Csíkszentléleken és Csíkszentgyörgyön is munkához látott a kivitelező, elsőként a szennyvízhálózat készül el.

Két csíki községben is elkezdték a vezetéképítést
2026. augusztus 05., szerda

Jogosítvány nélkül, ittasan hajtott háznak egy csíkszeredai férfi

Épületnek ütközött autójával kedden késő este egy 30 éves csíkszeredai férfi. A rendőrség szerint ittasan vezetett, ráadásul érvényes jogosítványa sem volt.

Jogosítvány nélkül, ittasan hajtott háznak egy csíkszeredai férfi
Hirdetés
2026. augusztus 04., kedd

Jól halad a Tusnádfürdőt ellátó vízvezeték építése

Nemsokára leér Tusnádfürdőig az az ellátóvezeték, amely a város vízellátását megfelelő módon tudja majd biztosítani. A vezetéképítés mellett a kiszolgáló létesítmények is készülnek, idén szeretnék befejezni a beruházást.

Jól halad a Tusnádfürdőt ellátó vízvezeték építése
2026. augusztus 04., kedd

Medve miatt szólt a Ro-Alert Csíkszeredában

Medvét láttak Csíkszereda Taploca övezetében kedd délután, a lakosságot Ro-Alert üzenetben figyelmeztették a veszélyre.

Medve miatt szólt a Ro-Alert Csíkszeredában
2026. augusztus 04., kedd

Gaál András életművét mutatja be a Csíki Székely Múzeum

A 90 éve született Gaál András festőművész életművét bemutató időszakos kiállítás nyílik augusztus 6-án, csütörtökön 17 órától a Csíki Székely Múzeumban.

Gaál András életművét mutatja be a Csíki Székely Múzeum
Hirdetés
2026. augusztus 03., hétfő

Sávelválasztónak ütközött egy autó Csíkszereda kijáratánál

Elvesztette uralmát járműve felett hétfőn este Csíkszereda Brassó felöli bejáratánál egy 46 éves nő és a műanyag sávelválasztóknak ütközött – tudtuk meg a Hargita Megyei Rendőr-főkapitányságtól.

Sávelválasztónak ütközött egy autó Csíkszereda kijáratánál
2026. augusztus 03., hétfő

Kutatók: csak egy módon javítható a Szent Anna-tó állapota

Jelentősen megváltozott a Szent Anna-tó ökológiai állapota az elmúlt másfél évtizedben. A Sapientia EMTE és a HUN-REN Balatoni Limnológiai Kutatóintézet kollégái rámutattak az okokra és a lehetséges megoldásokat ismertettek.

Kutatók: csak egy módon javítható a Szent Anna-tó állapota
2026. augusztus 03., hétfő

Leégett egy vendéglátóegység Madéfalván

Teljesen megsemmisült egy mintegy 200 négyzetméteres épület a hétfő hajnalban keletkezett tűzben Madéfalván. A lángokat csaknem háromórás beavatkozás után sikerült megfékezni.

Leégett egy vendéglátóegység Madéfalván
Leégett egy vendéglátóegység Madéfalván
2026. augusztus 03., hétfő

Leégett egy vendéglátóegység Madéfalván

Hirdetés