Ez sör! A sernevelőtől a sörgyárig címmel nyílik kiállítás október 10-én a Csíki Székely Múzeumban, és ehhez a témakörhöz kapcsolódik ezúttal a Hónap tárgya sorozat is: négy sörösüveget mutatnak be.
Kétféle filmrajongó létezik: aki szereti a Columbo című krimisorozatot, és aki nem. Harmadik „kategória” valószínűleg nincs, olyan emberrel ugyanis még nem találkoztunk, aki ne hallott volna a hatvankilenc részes tévéfilmsorozatról.
Elhagyhatta a kórházat Al Di Meola, aki a szeptember végén Bukarestben tartott fellépése közben lett rosszul. A székelyföldi Forfun Egyesület által szervezett koncerten előzenekarként a csíkszeredai Ineffable játszott.
Bizonyára sokunkkal szembejött már a közösségi felületeken a legújabb trend – ami valójában nem is olyan új: lehetetlen, de annál viccesebb elnevezésű Facebook-eseményekre „jelentkezhetünk”. Összegyűjtöttünk pár, szerintünk humoros eseményt.
Az év legjobb sci-fije lehetett volna, azonban hiányosságai és a gyengén megírt forgatókönyve miatt erős közepesre sikerült Az Alkotó, amit mindössze a grandiózus látványvilág ment meg attól, hogy teljes csalódásnak bélyegezzük. Kritika.
Mi köze a magyarságnak a bukaresti Berceni negyedhez és kinek köszönheti a magyarság 56 év olimpiai aranyait? – többek közt ezekről is hallhattunk azon a minapi esti előadáson, rendhagyó történelemórán, amelyet Imreh István tartott Sepsiszentgyörgyön.
Rögtön két résszel indul október 13-án, pénteken 21 órától a Tündérkert című magyar történelmi sorozat – adja hírül a készítő Megafilm Service Kft. kommunikációs munkatársa. A premierbejelentéssel egyidőben a sorozat főcímét és plakátját is közzétették.
Újabb Star Wars-történet, éttermi dráma, zombiapokalipszis, horror-antológia, tinédzser szuperhősök, családbarát és nagyköltségvetésű fantasy, valamint a szexuális életet a középpontba helyező dramedy kapott helyet a legújabb, őszi sorozatajánlónkban.
A Forfun Egyesület meghívására szeptember 27-én a bukaresti Római Arénában (Arenele Romane) lép fel Al Di Meola. A világhírű gitáros koncertje előtt a csíkszeredai Ineffable zenekar lép fel, a tervek szerint pedig közösen is zenélnek majd a színpadon.
Rendesen le tud hozni az életről, annyira nyomasztó a Netflixre nemrég felkerült német minisorozat, a Drága gyermek (Liebes kind), ami egy meglehetősen tehetséges gyerekszínész játékával hozza a frászt időnként a nézőjére. Ajánló.
Szent Mihály havához kötődnek a Csíki Székely Múzeumban a hónap kiemelt tárgyai: két faragott és egy faragott-vasalt pásztorbot.

A december a hajnali roráték csendes, lélekemelő időszakát is elhozza.
Láthatunk grandiózus életrajzi drámát Napóleonról és Enzo Ferrariról, bennsőséges biopicet Leonard Bernsteinről, de Martin Scorsese is megörvendeztet egy több mint három órás filmmel, David Fincher egy bérgyilkos életébe nyújt betekintést. Ajánló.
Túl vagyunk az év mozis szenzációján, a Barbenheimer-őrületen, ám az igazi filmdömping még csak ezután érkezik, bár elég borús fellegek gyülekeznek az év második felében bemutatandó alkotások premierjei fölött.
Sokunk egyik kedvenc magyar filmje, míg a másik oldalon sokan nem szeretik, mert kiparodizálja a magyar történelem különböző állomásait. Herendi Gábor 2004-ben megjelent filmje azonban egy megkerülhetetlen alkotás, és egyedi a maga nemében.
Egy termékdizájner (Burján Zsolt), egy színész (Orbán Levente) és egy veteránautó-restaurátor (Bokor Aladár) gondolt egyet, és a csíkszeredai Magtár épületében létrehozott egy olyan közösségi teret, amely képes összefogni mindent, ami művészet.
Jennifer Lawrence rövid kihagyás után egy nagyon vicces és kellemes nyári vígjátékkal tért vissza a mozivászonra, ami a komikus körítés alatt igencsak valóságos társadalmi látleletet is felvillant. Barátnőt felveszünk, kritika.
A székelyföldi ételrendelés világában új fejezet nyílik, a Hamm ételrendelő és kiszállító cég bejelentette az Ospătarul alkalmazás és weboldal felvásárlását.
A nyári utazási szezonra hangolódva, a Csíki Székely Múzeumban az augusztusi hónap tárgya egy, az 1920-as években készült Goyard márkájú utazóláda. A ládán található, utazáshoz kapcsolódó címkék alapján az utazóláda első tulajdonosa Armand Massard volt.