
Minden találkozásból történet születhet? Schäffer Erzsébet szerint igen
Fotó: Csíkszeredai Könyvvásár
A csend ereje, a bocsánatkérés alázata, az emberekbe vetett hit: Schäffer Erzsébet szavaival megtöltötte mind az Erőss Zsolt Arénát, mind az emberek lelkét szombaton. Együtt elhullatott könnyek, nevetések, végül a mindenki által megértett csend.
2025. május 11., 10:542025. május 11., 10:54
2025. november 12., 17:092025. november 12., 17:09
„A játékot nem szabad felnőttkorban sem elfelejteni” – vallja Schäffer Erzsébet újságíró, író, Pulitzer-emlékdíjas publicista, aki szerint minden találkozásban ott a történet lehetősége, csak éppen nyitott szívvel kell járni. A 10. Csíkszeredai Könyvvásár harmadik napján, telt házas közönséggel D. Balázs Ildikó beszélgetett Schäffer Erzsébettel mindenről, ami megszabja őt: hitről, csendről, az írás súlyáról, és még a mosoly biológiájáról is.
Amikor arról kérdezték, hogy hogyan lehet úgy írni egy életútról, hogy az mások számára is jelentést hordozzon, egyszerűen csak ennyit mond: „Másképp nem lehet”. Az ő újságírói alapállása az ősbizalom. Nem ítélkezik, nem von le gyors következtetéseket. Inkább vonattal utazik, nehéz bőröndökkel, és megkéri a legtetováltabb, legzárkózottabbnak tűnő embert, hogy segítsen. Mert hisz benne, hogy az emberek alapvetően jók.
„Amikor az emberek látnak egy spirituális, szent dolgot, mint a szoptatás, akkor elterjed a csoda.”
Fotó: Csíkszeredai Könyvvásár
És itt még csak az est elején jártunk. A mosolyról is mesélt – biológiai precizitással: „Az izommozgás oxigént termel, ami szerotonint. Csak mosolyogni kell és nyitottnak lenni. A nyitottság a játék”. Majd arról beszélt, hogy gyerekeknek, de főként felnőtteknek milyen fontos lenne megtartani a játék képességét. Mert akinek van humora, annak van lelki rugalmassága is. És aki képes nevetni, az képes megbocsátani is.
Egy csengő, egy ölelés és egy igazi találkozás
A legnagyobb fordulópontokat gyakran nem a hangos pillanatok hozzák, hanem az egészen csendesek. Egy éjjeli köhögés, egy félmondat, egy kézmozdulat. Így mesél Erzsébet édesanyjával való kapcsolatáról is, amely egy betegségen keresztül mélyült el. „Fiam, olyan jó, ha itt vagy” – mondta az édesanyja, és ettől kezdve már nem volt fázós, sem álmos az az éjszaka. Egy ölelés, amit korábban nem tudtak megadni egymásnak – mégis minden benne volt. Ez volt az első igazi találkozása.
„Az érzékenységüket köszönöm.”
Fotó: Csíkszeredai Könyvvásár
De találkozás volt az is, amikor életében először beszélt telefonon Lázár Ervinnel. A példaképével. Aki csak annyit mondott: „Van fölöttem egy tábla, amire rá van írva, hogy nem.” Aztán mégis interjú lett belőle. És barátság. És igen, egy bakancsos esküvő is történet: „Semmi hátsó szándékom nem volt” – meséli kacagva, mikor a férjével való első napjaikat idézi fel. A történetből persze végül házasság lett. Egy olyan találkozás, amiből közös élet született. „Most már nem csak erre a kislányra kell vigyázzunk” – hangzott el, és amíg tudtak, vigyáztak egymásra.
Egy vonatfülke és a szoptatás szentsége
Schäffer Erzsébet hisz abban, hogy minden megtörténik a vonaton – még az is, ami sosem történt meg. Egy szűk fülke, ideges emberek, egy síró csecsemő – és aztán, amikor az édesanya megszoptatja a babáját, valami megváltozik. Megszűnik a hőség, a feszültség. A csend tele lesz tartalommal. Az emberek – korábban ideges, magukba zárt utasok – egyszer csak egymás felé fordulnak. „A fiú becsukta a könyvét. A szigorú lány mosolyogni kezdett. A fülkében elterjedt a csoda.” Az ilyen élmények után az ember már nem kérdezi: lehet-e mindent megírni? Inkább azt érzi: kell is.
Az írás súlya: mit írunk le, mit tartunk meg?
Nemrég jelent meg az írónő Hetedik ajtó című kötete, amelynek írása közben Erzsébet rájött: nem szabad mindent megírni. Mert vannak történetek, amelyek csak nekünk szólnak. Nem szégyellni valók – csak nem tartoznak másra. Egy titok, amit őrizni kell, és nem továbbadni.
És alátámasztva azt, hogy ezek a történetek nem a szégyen miatt nem kerülnek papírra, megosztott a közönséggel egy titkot, amit nem szabadott továbbadni. Én is tiszteletben tartom ezt.
De amikor ír, vállalja az írás felelősségét is. Volt olyan történet, amit sokáig cipelt, amihez bocsánatkérés kellett. „Nem lehet bűntudattal élni, mert abba beleroskad az ember.” Bűnbánat lehet, de nem bűntudat. Az élethez kell az irgalom – másokkal és önmagunkkal szemben is.
A ma emberét is meg lehet fogni ezekkel az őszinte, igaz történetekkel, csak szét kell nézni
Fotó: Csíkszeredai Könyvvásár
A csend, ahol a lélek megszólal
A beszélgetés végén csendesebb, belsőbb hangokat idéz. Fekete István is kedves írója, aki szerint a legnagyobb dolgok – születés, szerelem, halál – mind csendben történnek. A csend nem üresség, hanem jelenlét. Egy hely, ahol megszólalhat a lélek. Erzsébet maga is keresi ezt a csendet, a természet közelségét, a lassulás lehetőségét. Mert ezek adják vissza azt, amit a zajos világ el akar venni.
Hittel, játékkal, könnyű léptekkel
„Aki reggel vers helyett vezércikket olvas, az nagyobb bűnökre is képes” – mondja, és nevetünk, de tudjuk, hogy mélyebb igazság rejlik benne.
Nem felszínességből, hanem mert csak így lehet a mélységeket is elviselni. Elismeri, ez hajlam kérdése, de a lelkünk jobban hasonlít, mint azt hinnénk.
Schäffer Erzsébet történetei nem csak szépek. Igazak is. És ez a legnagyobb erejük, hogy őszinték, nyitottak, emberszagúak. Találkozások lélektől lélekig – ahogy ő mondja, és ahogy most mi is átéltük vele ezen az estén.
Dédnagyapánk, utolsó éveiben, ott lakott velünk egy udvaron. Furcsa, szigorú, magának való ember volt.
Nem mindenkiből válik költő, aki jó verseket tud írni – mondja Farkas Wellmann Endre Babérkoszorú-díjas szerző. Szőcs Géza pedig költő – mester, barát, főnök is a szemében. Az öt éve elhunyt Szőcs Gézával ma is napi „kapcsolatban vannak”.
A Magyar boszorkánykönyv – Maleficiarium Hungaricum nem csupán hiedelmeket gyűjt egybe: élő kapcsolatot teremt múlt és jelen között. A boszorkányok, szépasszonyok és sárkányok világa most magyar vonatkozásban kel életre.
Mindenszentek és halottak napján, a Jókai-emlékévben különös erővel szólal meg A jó öreg asszony: Jókai első találkozása a halállal gyermeki tisztasággal, szelíd emberi mélységgel. Egy történet a hiányról, a jóságról és az emlékezés csendes derűjéről.
Ki volt Anonymus, a titokzatos középkori jegyző, és mit üzen a Gesta Hungarorum a magyar történelemről és identitásról? Horváth Gábor egyháztörténész új könyvében a szerző kilétét és művének vallási-kulturális kontextusát tárja fel.
Szabó T. Anna új novelláskötete, az Erősebb nálam egyszerre szól a vágyról és a belső erőről. A Margó Irodalmi Fesztiválon Nyáry Krisztiánnal beszélgetve a szerző kimondta: minden vágyban ott rejtőzik a szégyen, a félelem és az isteni szikra.
Kisbaconban, Benedek Elek emlékházában nemcsak bútorok és relikviák őrzik a múltat, hanem a mesék szelleme is. A magyar népmese napja emlékeztet: a történetek nem poros relikviák, hanem élő kincsek, amelyek eligazítanak ma is.
Iróniával fűszerezve, rendkívül szórakoztatóan tud megnyilvánulni írásaiban ételről, italról, szerelmek fellángolásáról, gazdagságról, szegénységről, köznapi eseményekről – véli a 125 éve született Márai Sándorról Hirtling István és Mészáros Tibor.
Cs. Gyimesi Éva nyelvészként, tanárként, a kisebbségi mítoszok lebontójaként is maradandót alkotott, miközben az irodalmi vitákban mindig az egyenes, szókimondó, de emberi hozzáállást képviselte. Balázs Imre József irodalomtörténésszel őt idéztük meg.
Tomcsa Sándor életműve ma is eleven: ironikus, abszurd, és szelíd humorával a székelyudvarhelyi színház gondolkodására is hat. Nagy Pál színházigazgató szerint az író nem csupán névadó, hanem identitásformáló erő.
szóljon hozzá!