
Dresch Mihály, Száraz Miklós György és Juhász Anna
Fotó: Forrás: Csíkszeredai Könyvvásár
Mi tesz egy helyet szentté? És lehet-e az írás vagy a zene maga is egy szakrális tér? – ezekre a kérdésekre kereste a választ Juhász Anna irodalmár Száraz Miklós György íróval és Dresch Mihály zenésszel a Sanctum című sorozat egyik különleges estjén.
2025. május 10., 17:482025. május 10., 17:48
2025. november 12., 17:062025. november 12., 17:06
Két eltérő életút, mégis egy közös: a keresés. A belső, mélyről jövő, sokszor kimondhatatlan szentség keresése – a Petőfi Kulturális Ügynökség progampontjaként a 10. Csíkszeredai Könyvvásáron szentségről, zenéről, írásról Száraz Miklós György íróval és Dresch Mihály zenésszel beszélgetett Juhász Anna irodalmár. Száraz Miklós György a maga ironikus, önreflektív módján már az elején leszögezte: „Nem tudom, hogy hol van az emberben a szentség.” De van egy hely, amelyet mindig is annak érzett: Csíksomlyó. Először tizennégy évesen járt ott – nem búcsúra, nem zarándokként, csak úgy, csavarogni. Akkor még nem is hallott a híres búcsúról, mégis megérezte, hogy az a hegy nem olyan, mint a többi. „Ott csomósodik az idő, a szentség” – mondta.
Fotó: Forrás: Csíkszeredai Könyvvásár
A beszélgetés során felmerült a kérdés, hogy lehet-e az írás maga is szakrális tér. Száraz azonban nem tud mit kezdeni a pátosszal, nem szereti az emelkedett, ünnepélyes szavakat, főként, ha saját munkájáról van szó. „Az írás nekem munka. A Jóisten nem diktálja, amit leírok” – jegyezte meg félmosollyal. A szentséget mégis elismeri, de máshol:
És abban is, hogy az olvasók a szavaiban találják meg a saját otthonukat, saját szentségüket. „Azért írunk, hogy szentséget találjanak az olvasók” – mondta, majd Juhász Anna felidézte Tamási Áron temetésén elhangzott gyászbeszédet: „Nekünk, költőknek az a dolgunk, hogy otthont teremtsünk azoknak, akiknek nincs.” Száraz ezt mély bólogatással nyugtázta.
Fotó: Forrás: Csíkszeredai Könyvvásár
Dresch Mihály számára a zene szentség. Nem elméletben, hanem gyakorlatban. Fiatal korában Gyimesben járt, egy ottani prímás házában zenéltek, mulattak, táncoltak. Ott élte át először, mi az a szakralitás:
„Szakralitás az, hogy ehetünk, ihatunk, levegőt vehetünk” – fogalmazott. A színpadon sem beszélt sokat: furulyát vett elő, gyimesi dallamot játszott, közben a lábával dobolta a ritmust, egyszerűen, tisztán, szívből.
Dresch az emberi kapcsolatokban is szentséget lát. Kiemelte: a vérrokonok közötti viszonyban sokkal több van, mint amit a hétköznapok szintjén érzékelünk. „Ezt nem lehet mérni, mint a pulzust” – mondta. Ez a mélység, ez a láthatatlan kötés – ez is szent.
Fotó: Forrás: Csíkszeredai Könyvvásár
A beszélgetés végére egyértelművé vált, hogy a szentség nem kizárólag vallási fogalom, nem egyházi kerethez kötött, nem feltétlenül misztikus. Sokkal inkább személyes. Ott van egy apai elismerésben – ahogy Száraz megélte, mikor édesapja először mondta neki, hogy valóban írónak való. Ott van egy dallamban, amit valaki nekünk játszik el. Vagy egy mondatban, amit egy könyv lapján olvasunk, és hirtelen úgy érezzük: ez rólunk szól.
Talán mindannyiunknak van egy belső szentélye. Egy hely, ahova csak mi férünk be. Ahol nem kell kimondani semmit, mégis minden világos. A Sanctum erről a térről szólt – és arról, hogy hogyan őrizhetjük meg.
Dédnagyapánk, utolsó éveiben, ott lakott velünk egy udvaron. Furcsa, szigorú, magának való ember volt.
Nem mindenkiből válik költő, aki jó verseket tud írni – mondja Farkas Wellmann Endre Babérkoszorú-díjas szerző. Szőcs Géza pedig költő – mester, barát, főnök is a szemében. Az öt éve elhunyt Szőcs Gézával ma is napi „kapcsolatban vannak”.
A Magyar boszorkánykönyv – Maleficiarium Hungaricum nem csupán hiedelmeket gyűjt egybe: élő kapcsolatot teremt múlt és jelen között. A boszorkányok, szépasszonyok és sárkányok világa most magyar vonatkozásban kel életre.
Mindenszentek és halottak napján, a Jókai-emlékévben különös erővel szólal meg A jó öreg asszony: Jókai első találkozása a halállal gyermeki tisztasággal, szelíd emberi mélységgel. Egy történet a hiányról, a jóságról és az emlékezés csendes derűjéről.
Ki volt Anonymus, a titokzatos középkori jegyző, és mit üzen a Gesta Hungarorum a magyar történelemről és identitásról? Horváth Gábor egyháztörténész új könyvében a szerző kilétét és művének vallási-kulturális kontextusát tárja fel.
Szabó T. Anna új novelláskötete, az Erősebb nálam egyszerre szól a vágyról és a belső erőről. A Margó Irodalmi Fesztiválon Nyáry Krisztiánnal beszélgetve a szerző kimondta: minden vágyban ott rejtőzik a szégyen, a félelem és az isteni szikra.
Kisbaconban, Benedek Elek emlékházában nemcsak bútorok és relikviák őrzik a múltat, hanem a mesék szelleme is. A magyar népmese napja emlékeztet: a történetek nem poros relikviák, hanem élő kincsek, amelyek eligazítanak ma is.
Iróniával fűszerezve, rendkívül szórakoztatóan tud megnyilvánulni írásaiban ételről, italról, szerelmek fellángolásáról, gazdagságról, szegénységről, köznapi eseményekről – véli a 125 éve született Márai Sándorról Hirtling István és Mészáros Tibor.
Cs. Gyimesi Éva nyelvészként, tanárként, a kisebbségi mítoszok lebontójaként is maradandót alkotott, miközben az irodalmi vitákban mindig az egyenes, szókimondó, de emberi hozzáállást képviselte. Balázs Imre József irodalomtörténésszel őt idéztük meg.
Tomcsa Sándor életműve ma is eleven: ironikus, abszurd, és szelíd humorával a székelyudvarhelyi színház gondolkodására is hat. Nagy Pál színházigazgató szerint az író nem csupán névadó, hanem identitásformáló erő.
szóljon hozzá!