
Dresch Mihály, Száraz Miklós György és Juhász Anna
Fotó: Forrás: Csíkszeredai Könyvvásár
Mi tesz egy helyet szentté? És lehet-e az írás vagy a zene maga is egy szakrális tér? – ezekre a kérdésekre kereste a választ Juhász Anna irodalmár Száraz Miklós György íróval és Dresch Mihály zenésszel a Sanctum című sorozat egyik különleges estjén.
2025. május 10., 17:482025. május 10., 17:48
2025. november 12., 17:062025. november 12., 17:06
Két eltérő életút, mégis egy közös: a keresés. A belső, mélyről jövő, sokszor kimondhatatlan szentség keresése – a Petőfi Kulturális Ügynökség progampontjaként a 10. Csíkszeredai Könyvvásáron szentségről, zenéről, írásról Száraz Miklós György íróval és Dresch Mihály zenésszel beszélgetett Juhász Anna irodalmár. Száraz Miklós György a maga ironikus, önreflektív módján már az elején leszögezte: „Nem tudom, hogy hol van az emberben a szentség.” De van egy hely, amelyet mindig is annak érzett: Csíksomlyó. Először tizennégy évesen járt ott – nem búcsúra, nem zarándokként, csak úgy, csavarogni. Akkor még nem is hallott a híres búcsúról, mégis megérezte, hogy az a hegy nem olyan, mint a többi. „Ott csomósodik az idő, a szentség” – mondta.
Fotó: Forrás: Csíkszeredai Könyvvásár
A beszélgetés során felmerült a kérdés, hogy lehet-e az írás maga is szakrális tér. Száraz azonban nem tud mit kezdeni a pátosszal, nem szereti az emelkedett, ünnepélyes szavakat, főként, ha saját munkájáról van szó. „Az írás nekem munka. A Jóisten nem diktálja, amit leírok” – jegyezte meg félmosollyal. A szentséget mégis elismeri, de máshol:
És abban is, hogy az olvasók a szavaiban találják meg a saját otthonukat, saját szentségüket. „Azért írunk, hogy szentséget találjanak az olvasók” – mondta, majd Juhász Anna felidézte Tamási Áron temetésén elhangzott gyászbeszédet: „Nekünk, költőknek az a dolgunk, hogy otthont teremtsünk azoknak, akiknek nincs.” Száraz ezt mély bólogatással nyugtázta.
Fotó: Forrás: Csíkszeredai Könyvvásár
Dresch Mihály számára a zene szentség. Nem elméletben, hanem gyakorlatban. Fiatal korában Gyimesben járt, egy ottani prímás házában zenéltek, mulattak, táncoltak. Ott élte át először, mi az a szakralitás:
„Szakralitás az, hogy ehetünk, ihatunk, levegőt vehetünk” – fogalmazott. A színpadon sem beszélt sokat: furulyát vett elő, gyimesi dallamot játszott, közben a lábával dobolta a ritmust, egyszerűen, tisztán, szívből.
Dresch az emberi kapcsolatokban is szentséget lát. Kiemelte: a vérrokonok közötti viszonyban sokkal több van, mint amit a hétköznapok szintjén érzékelünk. „Ezt nem lehet mérni, mint a pulzust” – mondta. Ez a mélység, ez a láthatatlan kötés – ez is szent.
Fotó: Forrás: Csíkszeredai Könyvvásár
A beszélgetés végére egyértelművé vált, hogy a szentség nem kizárólag vallási fogalom, nem egyházi kerethez kötött, nem feltétlenül misztikus. Sokkal inkább személyes. Ott van egy apai elismerésben – ahogy Száraz megélte, mikor édesapja először mondta neki, hogy valóban írónak való. Ott van egy dallamban, amit valaki nekünk játszik el. Vagy egy mondatban, amit egy könyv lapján olvasunk, és hirtelen úgy érezzük: ez rólunk szól.
Talán mindannyiunknak van egy belső szentélye. Egy hely, ahova csak mi férünk be. Ahol nem kell kimondani semmit, mégis minden világos. A Sanctum erről a térről szólt – és arról, hogy hogyan őrizhetjük meg.
Kedves csoporttagok! Érdeklődni szeretnék, hogy hol lehet kapni savanyú káposztát? – ezt az ártatlannak tűnő kérdést tette fel a Név nélküli tag „nevű” egyén az egyik közösségi oldal valamely csoportjában.
Tíz évvel Kertész Imre halála után a Sorstalanság nem csupán emlékként áll előttünk. Nem veszít erejéből. Újraolvasva kevésbé történet, inkább gondolkodási forma, amely az elbeszélés és megértés határait vizsgálja.
Demeter Arnold csíkszentkirályi költő Búzaköd című kötetének bemutatójára készül. A pályája kezdetén lévő alkotó számára ez egy alapkő, amihez vissza-vissza tér majd.
Valamikor régen abban a megingathatatlan hitben hallgattuk a felnőttek történeteit, hogy mi mindig mesehallgatók maradunk.
Mit jelent ma a haza, az anyanyelv vagy a teremtés rendje? Egy könyvbemutatóhoz kapcsolódó beszélgetésen nemcsak fogalmakat értelmeztek újra, hanem azt is, hogyan lehet túlélni – szellemileg és emberileg – a 21. század zajában.
Száz évvel ezelőtt indultak el a székely írók Benedek Elek és Tamási Áron vezetésével, hogy derűt vigyenek és a székely irodalom sajátosságait megmutassák nemzettársaiknak. Ma egy másik csoport teszi ugyanezt – remélhetőleg, több szerencsével.
Több tízezer résztvevő, számos ország és rengeteg hangosan kimondott vers: idén Lackfi János művei köré szerveződik a Nemzetközi Felolvasómaraton, amely ismét bebizonyítja, hogy az irodalom közösségi élmény és élő párbeszéd.
Két történelmi kataklizma, egy eltűnt világ és egy mitikus hely emlékezete: Csíkszeredában mutatták be Szabó Róbert Csaba Pokoltó című regényét, ahol a beszélgetés az irodalom, az emlékezet és az identitás kérdéseit is felnyitotta.
Hogyan lesz egy kapuból szimbólum, egy kalácsból identitásjel, egy múzeumi tárgyból közösségi emlékezet? Pozsony Ferenc új kötete a székely kultúra reprezentációjának történetét és jelenkori jelentését tárja fel.
Földrengés, háború, eltűnések – sorsok a történelem romjai között. Március 5-én az Erdélyi Magyar Írók Ligája szervezésében Csíkszeredában mutatják be Szabó Róbert Csaba Pokoltó című regényét, a szerzővel Borsodi L. László beszélget.
szóljon hozzá!