
Király László és Lövétei Lázár László
Fotó: Borbély Fanni
„Ez utolsó kötetnek is jó – de remélem, nem ez lesz az utolsó.” A 10. Csíkszeredai Könyvvásáron Lövétei Lázár László beszélgetett Király Lászlóval új könyvükről, A legkönnyebb igazat mondani című, sóváradi emlékezésekből építkező kötetről.
2025. május 09., 12:122025. május 09., 12:12
2025. november 12., 17:012025. november 12., 17:01
„Édesanyámhoz jöttek tanácsokért, ezeket pedig én is hallottam” – válaszolta Király László Kossuth-díjas költő arra a kérdésre, hogy milyen útravalót kapott otthonról. A kötetbe édesapja története nem került bele, a beszélgetésen viszont felidézte, hogyan lett a nagy családból származó fiúból, akit szabóinasnak szántak, tanító, miután a plébános felismerte benne a tehetséget, s beíratta a nagyenyedi kollégiumba.
A koronavírus-járvány miatti bezártság idején, 2021 tavaszán Király László diktafonra mondta teljes költői életművét. A versek rögzítése közben Király Zoltánnak az az ötlete támadt, hogy jó lenne egy hosszú beszélgetés is a költővel, kontextusba helyezve a verseket. Király László visszaemlékezéseit, elmés mondásait Lövétei Lázár László vetette papírra, és 2023-ban, Laci bácsi 80. születésnapjára jelent meg.
Az emlékek mellett a versek is terítékre kerültek. Az Ókor, a világosság teremtése című költeményt maga Király László olvasta fel. Lövétei Lázár László szerint ez a vers játékosan és mégis komolyan, emberi mélységgel beszél a férfimunka és női gyengédség egyensúlyáról, párhuzamba állítva a „dohányszagú” férfisorsot a női gyengédséggel. A vers végén sorakozó kérdések – Hol vagyunk? Hol vagytok? Hová lettünk? – nemcsak a múltat, de a jelent is vallatóra fogják.
Fotó: Borbély Fanni
A beszélgetés során az is kiderült, hogyan alakult ki a hetvenes években egy erős irodalmi társaság, amelynek tagjai – versíró fiatalok – egyenesen az írószövetség székházába mentek, hogy megmutassák, mire képesek. A felolvasások gyorsan népszerűvé váltak: „Hat emberből lett nyolcvan, nem fértek el a helyiségben” – emlékezett vissza Király. Ez a fajta érdeklődés, főleg abban az időben, hamar felkeltette az állami szervek figyelmét is – egy egyetemi irodalomórán is nehéz volt ötnél több embert összeboronálni.
Amikor a munkamódszerről kérdezte Lövétei Lázár László, Király László mosolyogva így válaszolt: „Fogalmam sincs, mit csinálok.”
A gondolatokat ilyenkor ki kell zárni, csak a munka marad – „Mint Márai”.
Fotó: Borbély Fanni
Bár a kötet vallomásos hangvételű, Király László elutasítja az érzelmes búcsúzást: „Fölösleges arról beszélni, hányadik kötetnek szántam. Ez utolsó kötetnek is jó, de remélem, nem ez lesz az utolsó.” A közönség, az olvasó pedig nyilvánvalóan ugyanígy reméli.
Mi emelheti ki Az arany embert az ajánlott olvasmányok sorából? Ha nem romantikus kalandként, hanem a meghasadás történeteként olvassuk: önkéntes izolációról, kettős identitásról, és egy érzelmileg zárt férfi döntésképtelenségéről szóló regényként.
Megidézem föléd a napot,
bolyongó árnyad a rózsatövek közt.
Mi történik akkor, amikor egy könyvbemutatón nem az a kérdés, hogy „miről szól a kötet”, hanem az, hogy mit kezdünk azzal a világgal, amelyben megszületett? Király Zoltán új kötetének csíkszeredai bemutatója az irodalom határain túl vezetett.
A spór nemcsak meleget adott, hanem valami mást is. A mindennapok folytonosságát jelezte. Azt, hogy ma is lesz étel, ma is melegszünk. Ma is élünk.
Az Erdélyi Magyar Írók Ligája Irodalom és közösség programsorozatának keretében Csíkszeredában és Székelyudvarhelyen mutatják be Király Zoltán József Attila-díjas költő, műfordító Matróziskola című verseskötetét.
Számos erdélyi író, költő, tudós, művész, kutató kerek születési évfordulójára emlékezünk 2026-ban. Az emlékezés pedig alkalmat nyújt arra is, hogy életművükkel, hagyatékukkal behatóbban foglalkozzunk.
Történészekből és irodalomkutatókból álló tényfeltáró bizottság alakult a Méhes György–Nagy Elek Alapítvány és a magyarországi Állambiztonsági Szolgálatok Történeti Levéltára (ÁBTL) között létrejött szakmai együttműködési megállapodás eredményeként.
„Méretes, szürke vásznakat is fessél”,
szóltam a mesterhez, „annyira szürkét,
amitől azok a színes kis foltok merészen
elütnek, és úgy világítanak ki a háttérből,
mintha megtalált szavakkal szólnának
hozzánk”,
Bálint Tibor öregjei mellé ülve mindannyian tudnánk sorolni, hogy „régen mennyi minden volt jobb”.
szóljon hozzá!