
A kolozsvári születésű, de felmenői révén Csíkhoz is kötődő Szilágyi Enikő Jászai Mari-díjas, érdemes művész
Fotó: Borbély Fanni
Szilágyi Enikő előadóestje nemcsak emlékezés, hanem morális tükör: múlt és jelen, hit és identitás találkozik egy személyes, mégis közösségi vallomásban, amely kérdez, szembesít és megtisztít.
2026. április 11., 10:362026. április 11., 10:36
Szilágyi Enikő előadóestje nem egyszerű színházi eseményként értelmezhető, hanem egy összetett, többrétegű vallomásként: egyszerre erkölcsi állásfoglalás és spirituális útkeresés. Az Ez már feltámadás című est nemcsak irodalmi szövegek egymásutánja, hanem egy gondolati ív, amely a személyes emlékezéstől a közösségi sors kérdéseiig vezetett. A Jászai Mari-díjas , érdemes művész erdélyi turnéjának egyik állomása Csíkszeredában volt, a Márton Áron Főgimnáziumban tartott előadás után a művésznővel Péter Beáta újságíró beszélgetett.
Egy nemzet kollektív félelmének hangja szólalt meg ebben az előadásban
Fotó: Borbély Fanni
Egy nemzet kollektív félelmének hangja szólalt meg ebben az előadásban. Nem harsányan, nem didaktikusan, hanem belülről építkezve: hitbeli aggályok, fohászok, énekek és ki nem mondott kérdések formájában. A szövegek – Ady Endre, Kós Károly, Márai Sándor, Farkas Árpád, Karinthy Frigyes, Farkas Wellmann Éva, Szentimrei Jenő, Szőcs Géza – nem pusztán irodalmi idézetekként jelentek meg, hanem eleven, jelen idejű megszólalásokként. Költői képek és csupasz igazságok váltották egymást, gyónásszerű töredékek és tisztulást kereső mondatok. Az előadás egyszerre volt rekviem és figyelmeztetés, egyfajta emlékezés azokra, akik már nincsenek, és számvetés azokkal a hibákkal, amelyeket a közösség újra és újra elkövet.
Szilágyi Enikő előadóestje a csíkszeredai Márton Áron Főgimnáziumban
Fotó: Borbély Fanni
A művésznő által előadott, Szőcs Géza hagyatékából kiemelt értékrend világos és következetes: a magyar támogatása a magyartalannal szemben, az emberé az embertelennel szemben, ami nem csupán politikai, hanem morális állásfoglalásként jelent meg. Az a meggyőződés, hogy a rosszat nem a kisebbik rossz, hanem kizárólag a jó győzheti le, végigkísérte az estet. A műalkotás és a szuvenír szembeállítása, az élő élet melletti kiállás mind azt erősítették, hogy itt nem pusztán esztétikai élményről, hanem etikai iránytűről van szó.
Az Ez már feltámadás című est a személyes emlékezéstől a közösségi sors kérdéseiig vezetett
Fotó: Borbély Fanni
Az előadást követő beszélgetés egyik legmeghatározóbb szervezőelve az időutazás volt. Nem lineáris életrajzi elbeszélésként, hanem emlékképek sorozataként bontakozott ki Szilágyi Enikő pályája. Csíkszépvíz jelent meg elsőként: a gyermekkori nyarak helyszíne, a mezítlábas szabadság, a patakparti játékok, a tiszta borvíz és a természet ölelő közelsége. Ez a világ egyrészt nosztalgikus háttérként szolgált, másrészt identitásképző erőként: innen ered az a belső tartás, amely később a művészi pályát is meghatározta.
Az előadás egyszerre volt rekviem és figyelmeztetés, és egyfajta emlékezés
Fotó: Borbély Fanni
Kolozsvár a művészettel való találkozás terepe lett. A családi háttér, melyből az opera, a zene, és a színház jelenléte származott, korán kijelölte az irányt. A gyermekkor nem elszigetelt életszakaszként jelent meg, hanem egy olyan alapként, amelyre minden későbbi tapasztalat ráépült. A visszaemlékezésekből kirajzolódott egy intenzív, kulturálisan telített közeg, ahol a művészet nem különálló tevékenység, hanem a mindennapi élet része volt.
Az iskola motívuma külön hangsúlyt kapott. „Én szerelmese voltam az iskolának” – fogalmazott Szilágyi Enikő, és ez a mondat kulcsként működik az egész életút értelmezéséhez. Az iskola itt nem intézmény, hanem rítus: a rend, a tisztaság, a kezdet szimbóluma. Az élet kiindulópontja, ahol az első meghatározó tapasztalatok megszületnek. Az a gondolat, hogy itt indul az életünk, az előadás egyik legfontosabb állítása: az emberi lét nem véletlenszerű, hanem tanulási folyamatként értelmezhető.
Többrétegű est: önéletrajz, tükör, erkölcsi állásfoglalás és spirituális útkeresés egyszerre
Fotó: Borbély Fanni
Marosvásárhely a szakmai kiteljesedés helyszíneként jelent meg. A főiskolai évek, majd a társulati munka technikai tudást adtak, de egy sajátos színházi szemléletet is. A beszélgetésből kirajzolódott az a felfogás, amely szerint a színészet lényege a hitelesség: a természetes beszéd, az igaz megszólalás, a közönséggel való valódi kapcsolat. Nem a pátosz, hanem az őszinteség válik mércévé. Hogy a színpad ne válassza el a színészt a közönségétől.
Költői képek és csupasz igazságok váltották egymást
Fotó: Borbély Fanni
A pálya későbbi szakasza – a filmek, a román és magyar színházi közeg, majd a külföldi évek – már egy tágabb perspektívát nyitottak. A nyolcvanas évek politikai nyomása, a diszkrimináció, a kényszerű elmozdulás mind olyan tapasztalatok, amelyek az egyéni sorsot a történelem kontextusába helyezték. A művésznő vallomásaiból egyértelművé vált, hogy a személyes traumák nem elszigetelt események, hanem egy egész korszak lenyomatai, egy kollektív fájdalom hangjai. A külföldi évek, Hollandia, Belgium, majd Franciaország, új dimenziókat nyitottak, ugyanakkor a hiány tapasztalatát is felerősítették. A francia sanzonest sikere, a párizsi fellépések, a nemzetközi elismerések mind a művészi kiteljesedést jelezték, mégis végig jelen volt a gyökerekhez való visszatérés igénye. A „hol van az otthon” kérdése nem oldódott fel, inkább állandó feszültségként maradt jelen.
A beszélgetés során ez a kettősség különösen erősen érzékelhető volt. Erdély, Magyarország és Nyugat-Európa háromszöge nemcsak földrajzi, hanem lelki térként is megjelent. A „lelkemnek itt vannak a gyökerei” – fogalmazott a művésznő. Kijelentése egyértelművé tette, hogy az identitás nem helyettesíthető pusztán szakmai sikerrel vagy nemzetközi elismertséggel.
Az előadást közönségtalálkozó követett, a művésznővel Péter Beáta újságíró beszélgetett
Fotó: Borbély Fanni
Végül az est záró gondolatai visszatértek a kiindulóponthoz: a közösséghez és a felelősséghez. A magyarság és az emberség kérdése elválaszthatatlanként jelent meg. Nem ideológiai, hanem egzisztenciális szinten:
Ez az előadás valóban rekviem, felkiáltójel és örömóda egyszerre. Rekviem a múltért, amelyet nem lehet elfelejteni. Felkiáltójel a jelennek, amelyben döntéseket kell hozni. És örömóda annak a ténynek, hogy még mindig létezünk, beszélünk, emlékezünk és alkotunk.
Háború és béke feszültségét idézték meg a versek április 11-én a Csíki Játékszín előtti téren, ahol immár 14. alkalommal szólalt meg a Tizenegy ünnepi műsor.
Veress Gábor Hunor monumentális és ironikus tárgyai a kettős mérce jelenségét vizsgálják: művészetről, státuszról és értelmezésről szóló kiállítás nyílt Csíkszeredában, ahol a néző is állásfoglalásra kényszerül.
Április 11-én 11 órától ismét megtelik élettel a színház előtti tér: a Csíki Játékszín Tizenegy című eseménye idén a háború és béke kérdéseit állítja középpontba, verssel, zenével, közösségi jelenléttel.
Kilencven évvel ezelőtt, 1936. április 8-án született Gazda József Kézdivásárhelyen. Egyik fontos munkájának a címére utalva: ő, akit ma köszönthetünk, mindennek mestere, legalábbis ami írásbeli kultúránkkal, szellemi életünkkel kapcsolatos.
Szilágyi Enikő Jászai Mari-díjas, érdemes művész Ez már feltámadás című előadóestjére és az azt követő beszélgetésre várják az érdeklődőket április 7-én Székelyudvarhelyen és április 8-án Csíkszeredában.
A húsvéti ünnepkör a Székelyföldön nem pusztán vallási esemény, hanem összetett kulturális rendszer. Pozsony Ferenc előadása azt mutatta meg, miként élnek tovább a keresztény liturgia mellett az archaikus, közösségi és termékenységi rítusok is.
A húsvéti készülődés az ünnep fontos része, de nem kell napokig készülni ahhoz, hogy otthonunkat ünnepi díszbe öltöztessük. Néhány egyszerű és kreatív dekorációval rövid idő alatt becsempészhetjük a tavaszi, húsvéti hangulatot.
Kék szívek lengtek a csíkszeredai Központi Park fáin április 2-án: csendes, mégis erőteljes közösségi gesztussal hívták fel a figyelmet az autizmusra. Üzenetek, jelenlét és megértés – egy délelőtt, ahol a különbözőség láthatóvá vált.
Milyen is a szerelem? Vak, bolond, ravasz? És milyen az, amikor több mint négyszáz éves szövegeket modern zenei köntösbe burkolnak? Az Ineffable The Shakespearience Evolution albuma kapcsán Prohászka-Rád Boróka irodalomtudóssal beszélgettünk.
A benti falmászás sokaknak látványos sport, valójában azonban jóval több ennél: fejlesztő és akár terápiás eszköz is lehet. A fal különböző nehézségű útvonalakat kínál, így kezdők és haladók egyaránt megtalálják benne a kihívást.
szóljon hozzá!