
Balla Zsófi és Markó Béla, két régi költőismerős beszélgetett a Csíkszeredai Könyvvásáron
Fotó: Borbély Fanni
Egy rendhagyó pódiumbeszélgetés a Csíkszeredai Könyvvásár második napján: Balla Zsófia és Markó Béla, két összeszokott, de mindig megújuló hang beszélgetett költészetről, generációról, otthonról – és arról, amit embernek lenni jelent.
2025. május 10., 10:292025. május 10., 10:29
2025. november 12., 17:042025. november 12., 17:04
Két régi ismerős, két meghatározó költő egy asztalnál. A Csíkszeredai Könyvvásár második napján Balla Zsófia, a 75+1 éves erdélyi költőnő és Markó Béla beszélgetett – régi generációs társakként, mély tisztelettel, finom iróniával, és azzal az intellektuális szenvedéllyel, ami egész pályájukat jellemzi.
Markó Béla bevallotta, kevés költőre volt irigy fiatalkorában, de Balla Zsófia köztük volt
Fotó: Borbély Fanni
Nem könnyű megnevezni azt a nemzedéket, amelyhez tartoznak – talán nem is kell. Ők maguk a „harmadik Forrás-nemzedékként” hivatkoznak rá: azokként, akik már nem követték a második generáció kollektív, egységes hangját, hanem kifelé figyeltek, világirodalmi tájékozódással, személyesebb, belsőbb tónussal. Balla Zsófia költészete is így indult – fiatalon, különutasan. Tizenöt évesen már tárgyverseket írt: „mit érez a plafon, a padló?” – kérdezte, miközben kortársai még a népdalok nyelvét utánozták.
Balla Zsófia szerint minden generáció újat akar alkotni, tanulva az előző hibáiból
Fotó: Borbély Fanni
Markó Béla szerint nem is a fejlődés az, ami igazán jellemzi őt: „teljes fegyverzettel pattant ki”. Nem volt szüksége kísérletezésre, már az első verseiben ott volt a hang, amely azóta is övé. Nem véletlenül vallotta be: kevés kortársára volt igazán irigy, de Balla Zsófia ezek közé tartozott. Egyébként is, mint mondta, Balla „eleve egy hármas kisebbség tagja”: romániai magyar, zsidó, és nő.
Nem véletlenül, hiszen – ahogy Markó fogalmazott – Balla költészete erről szól: a modern identitásról, a választás jogáról. „Miért kéne egyneművé válni?” – tette fel a kérdést, hozzátéve, hogy Erdély maga is egy kevert világ, ahol az embernek joga van megválasztani hazáját, otthonérzetét. „Egy dolgunk van: embernek lenni.”
Balla Zsófia költészetét átfogja az identitás témája
Fotó: Borbély Fanni
Balla Zsófia sosem volt a könnyű utak embere. Maradt, amikor sokan elmentek, és csak akkor költözött Budapestre, amikor már szabadon lehetett járni Erdély és Magyarország között.
A zene is végigkísérte pályáját – zeneiskolába járt, bár ma már azt mondja: „nem kínoz a ritmus”, mégsem tartja magát formaművésznek. Inkább érzékeny hallású költő, akit a világ rezdülései, a tárgyak sorsa, a történelmi és személyes sebek egyaránt versre indítanak. Esszéiben a lágerélményekről ír, költészetében pedig arról a különös hazáról, amit a segítő szándék és az okos kritika jelenthet egy írónak.
Az erdélyi költőnő már fiatalon, 15 évesen a német irodalom mintájára alkotott
Fotó: Borbély Fanni
És hogy mit jelent ma költőnek lenni? Talán azt, amit ő mondott: minden generáció újat akar. Nem tagadni, hanem tanulni az előző hibáiból. A beszélgetés végére pedig az is világossá vált: Balla Zsófia versei nemcsak szavakat, de viszonyokat is formálnak – generációk, hazák, identitások között. És ezek a viszonyok, ha jól figyelünk, bennünk is tovább élnek.
Kedves csoporttagok! Érdeklődni szeretnék, hogy hol lehet kapni savanyú káposztát? – ezt az ártatlannak tűnő kérdést tette fel a Név nélküli tag „nevű” egyén az egyik közösségi oldal valamely csoportjában.
Tíz évvel Kertész Imre halála után a Sorstalanság nem csupán emlékként áll előttünk. Nem veszít erejéből. Újraolvasva kevésbé történet, inkább gondolkodási forma, amely az elbeszélés és megértés határait vizsgálja.
Demeter Arnold csíkszentkirályi költő Búzaköd című kötetének bemutatójára készül. A pályája kezdetén lévő alkotó számára ez egy alapkő, amihez vissza-vissza tér majd.
Valamikor régen abban a megingathatatlan hitben hallgattuk a felnőttek történeteit, hogy mi mindig mesehallgatók maradunk.
Mit jelent ma a haza, az anyanyelv vagy a teremtés rendje? Egy könyvbemutatóhoz kapcsolódó beszélgetésen nemcsak fogalmakat értelmeztek újra, hanem azt is, hogyan lehet túlélni – szellemileg és emberileg – a 21. század zajában.
Száz évvel ezelőtt indultak el a székely írók Benedek Elek és Tamási Áron vezetésével, hogy derűt vigyenek és a székely irodalom sajátosságait megmutassák nemzettársaiknak. Ma egy másik csoport teszi ugyanezt – remélhetőleg, több szerencsével.
Több tízezer résztvevő, számos ország és rengeteg hangosan kimondott vers: idén Lackfi János művei köré szerveződik a Nemzetközi Felolvasómaraton, amely ismét bebizonyítja, hogy az irodalom közösségi élmény és élő párbeszéd.
Két történelmi kataklizma, egy eltűnt világ és egy mitikus hely emlékezete: Csíkszeredában mutatták be Szabó Róbert Csaba Pokoltó című regényét, ahol a beszélgetés az irodalom, az emlékezet és az identitás kérdéseit is felnyitotta.
Hogyan lesz egy kapuból szimbólum, egy kalácsból identitásjel, egy múzeumi tárgyból közösségi emlékezet? Pozsony Ferenc új kötete a székely kultúra reprezentációjának történetét és jelenkori jelentését tárja fel.
Földrengés, háború, eltűnések – sorsok a történelem romjai között. Március 5-én az Erdélyi Magyar Írók Ligája szervezésében Csíkszeredában mutatják be Szabó Róbert Csaba Pokoltó című regényét, a szerzővel Borsodi L. László beszélget.
szóljon hozzá!