Fontos, hogy a csoportkép mögött lássuk az önálló személyiségeket is

– Mi az oka annak, hogy a közbeszédben szinte kizárólag a tizenhárom név szerepel, miközben a történeti források ennél tágabb körű kivégzéssorozatot dokumentálnak?

– A tizenhármak kivégzése – egy napon Batthyány Lajoséval – nyilvánvalóan sokkszerűen hatott a magyar társadalomra – a magyar történelemben az 1500-as évek vége óta egyetlen politikai megtorlás alkalmával sem végeztek ki egyszerre ennyi magas rangú személyt. Ahhoz, hogy „csak” a tizenhármakat emlegetjük, nyilván hozzájárult a 13-as szám baljós misztikuma is. De a hazai emlékezethelyek is ráerősítettek erre: az aradi emlékműveken (a vélelmezett vesztőhelyen és a városközpontban) csak a tizenhármak neve és arcképe szerepel; a Magyarországon állított emlékművekre is általában csak az ő nevük került fel. A Varga Ottó által szerkesztett, a 19. század végén több kiadást megért Aradi vértanúk albuma csak a tizenhármakról közölt életrajzot. Hozzáteendő, hogy a tizenhatodik vértanúnak, Ludwig Hauknak még az arcképét sem ismerjük.

– Hogyan lehet úgy bemutatni a legendákat – a sörrel való koccintás tilalmát –, hogy a közönség értse a kulturális jelentésüket, de ne keverje össze őket a történeti tényekkel?

– Az ilyen legendák mögött mindig van valamilyen társadalmi igény – a sörrel koccintás tilalma mögött annak jelzése, hogy mi a vereség ellenére sem törtünk meg, megmaradtunk, összetartunk. Ez nagyon ősi reflex – elég, ha az augsburgi vereség „kompenzálására” szolgáló Lehel-mondára gondolunk: legyőztetek minket, de azért még agyonütöttük a császárt a kürttel. Az aradi vértanúk emlékének ébrentartását ez – az újabb kutatások szerint a huszadik század második felében keletkezett –

– Milyen szerepet játszott a kivégzések hírének terjedésében a korabeli sajtó, a nyomtatott röpiratok és a személyes beszámolók, és ezek mennyiben árnyalhatják a ma ismert történetet?

– Az itthoni sajtóból a közvélemény csak a kivégzések tényéről értesült, az ostromállapot miatt részletesebb tudósítás nem jelenhetett meg. A Lajtán túli osztrák sajtóban lehettek ilyen tudósítások, de ezeket egyelőre még nem tárták fel – a digitalizáció révén talán ez is meg fog történni. 1851-ben egy névtelen, Jósika Miklósnak tulajdonított német nyelvű kiadványban volt egy részletes leírás a kivégzésekről, de ez tele van pontatlansággal.

– Találkozhatunk-e olyan korabeli erdélyi forrásokkal vagy leírásokkal, amelyek a vértanúk kivégzését és személyiségét más hangsúlyokkal mutatják be, mint a magyarországi források?

– Miután az erdélyi hadszíntéren egyikük sem szolgált, nemigen vannak ilyenek (Teleki Sándor emlékezése a kivételek közé tartozik). Talán még leginkább Vécsey Károly kerül elő az 1848–49-es erdélyi visszaemlékezésekben, ám ő is inkább negatív színben, miután a bánsági hadjárat során nézeteltérésbe keveredett Bem tábornokkal. (Czetz János emlékirata egy kimondottan hamis vádat is megfogalmazott róla, ti. hogy presztízsszempontok miatt megakadályozta Bemet a temesvári várőrség mozgó különítményének megsemmisítésében – amit az iratok egyértelműen cáfolnak.)

– Milyen típusú dokumentumok – levelek, naplórészletek, tanúvallomások – adhatnak ma új fényt az eseményeknek, és hogyan lehet ezeket a nagyközönség számára érthető formában bemutatni?

– Az aradi vértanúk peranyagát – Ludwig Hauké kivételével – Katona Tamás számos más, kapcsolódó dokumentummal és visszaemlékezéssel együtt, 1979-ben megjelentette, s ez a forrásgyűjtemény azóta két bővített kiadást is megért. A kötetben szerepeltek a vértanúk börtönlevelei – ezekből az elmúlt évtizedekben is előkerültek korábban nem ismertek, például Nagysándor József, Kiss Ernő és Dessewffy Arisztid egy-egy búcsúlevele, vagy Vécsey Károly végrendelete. Dessewffynek ez a levele számos más, tőle származó vagy róla szóló dokumentummal éppen az idén jelent meg Kassán, Szeghy-Gayer Veronika és Szeghy Gábor sajtó alá rendezésében, egy gyönyörű kiadványban.

Örvendetes fejlemény, hogy az elmúlt szűk egy évtizedben majdnem mindegyik aradi vértanúról jelent meg modern, levéltári alapkutatásokon nyugvó, fontosabb irataikat is közreadó kritikai életrajz a Line Design kiadó Aradi Vértanúk című sorozatában (a ki nem végzett, de a börtönben tragikus körülmények között elhunyt Lenkey Jánosról is), s 2026-ra a sorozat teljessé válhat Ludwig Hauk, az utolsó aradi vértanú biográfiájának közreadásával.