Hirdetés
Hirdetés

Kell-e ennél jobb tanács, mint hogy az ember embernyi példát lát s azt követheti?

•  Fotó: Pixabay

Fotó: Pixabay

Vannak mondatok, amelyek nem tanításként hangzanak el, mégis egy életre velünk maradnak. Vannak apai gesztusok, amelyeket nem tanácsnak szántak, mégis irányt mutatnak. És van, amikor nem a szó, hanem a jelenlét formál emberré.

Ilyés Krisztinka

2025. május 11., 15:482025. május 11., 15:48

2025. november 12., 17:322025. november 12., 17:32

Apák napján néhány erdélyi szerző vall arról, milyen örökséget kaptak édesapjuktól. Szó esik kimondott és kimondatlan tanításokról, egyenes példákról, konokságról, túlélésről, rádiókról, fájdalmakról, szeretetről, és arról is, hogy a legjobb tanács talán maga az élet, amit előttünk éltek.

Lövétei Lázár László Galéria

Lövétei Lázár László

Hirdetés

Lövétei Lázár László

Egészen a közelmúltig fogalmam se volt, hogy apák napja is van a világon. Úgy látszik, nem figyeltem eléggé, de az se kizárt, hogy túlságosan is figyeltem, például a nők napjára, március 8-ra (ez már csak azért is valószínű, mert a húgom születésnapja épp március 8-ra esik). Apai jótanácsokat se kaptam (nem is hiányoltam),

viszont annál hálásabb vagyok édesapámnak, hogy lépésről lépésre, a dolgok természetes rendje szerint, megismertetett a világgal.

Tőle tudom például, hogy milyen a berkenye, milyen a gyertyánfa stb. Apai „örökségkéntˮ tehát én se prédikálok a gyermekeimnek (az ember nem lúd, hogy mindenféle jótanácsokkal tömjék) – egyszerűen csak éljük az életünket, s ha elköszönünk egymástól, akkor a „Legyél jó!ˮ vagy a „Vigyázz magadra!ˮ formulával búcsúzom el tőlük. Szívből remélem, hogy értik is, mit jelentenek ezek a szavak.

Demeter Arnold •  Fotó: Forrás: Csíkszeredai Könyvvásár Galéria

Demeter Arnold

Fotó: Forrás: Csíkszeredai Könyvvásár

Demeter Arnold

Egy állandó visszhang, ami kísér, ha ebben a témában kell bármit is mondanom: „Viselkedj úgy, ahogy szeretnéd, hogy veled is viselkedjenek”. Hála Istennek olyan édesapával áldott meg az ég, aki nem a nagy szavak embere, hanem az egyszerűség erejével néz szembe a mindennapokkal. Ebben pedig nincs helye a mellékvágányoknak, hanem csak az egyenességnek.

Megtanította, hogy a család nem kiegészítő tényező, hanem maga az élet.

Úgy adott tanácsot, hogy csinálta, mutatta. Nem a levegőbe beszél, hanem a földön jár és napról napra munkálkodik fáradhatatlanul a holnapon. Kell-e ennél jobb tanács, mint hogy az ember embernyi példát lát s azt követheti?

Varga Melinda •  Fotó: Varga Melinda archívuma Galéria

Varga Melinda

Fotó: Varga Melinda archívuma

Varga Melinda

Édesapám magába forduló, szűkszavú, időnként nyers és szarkasztikus székely apa volt, nem voltak nagy lelkizések, apa-lánya közös programok, éjszakába nyúló beszélgetések, de amikor mondott valamit, annak súlya és tétje volt.

Kisiskolás koromban hazahoztam egyszer matekból egy négyest. Jó tanuló, törekvő gyermek voltam, borzasztóan el voltam keseredve, hogy most a médiám kicsi lesz a matekjegy miatt. Kész tragédiaként fogtam fel, és a tanító nénit hibáztattam. Anyukám a munkahelyén volt, s akkoriban nem volt mobiltelefon, hogy gyorsan felhívjam, és kiöntsem a lelkem, így apámhoz fordultam. Azt mondta nekem: „Fiam, magadnak tanulsz! Ne bőgj, menj s egyél, ott az ebéd a hűtőben, melegítsd meg, nagy leányka vagy, ne várd, hogy örökké anyád kiszolgáljon”. Ezzel be volt a fejezve a diskurzus.

Most, amikor újra az egyetem padjaiban ülök, s alkalmanként elkeserít egy-egy rosszabb teljesítmény, a magam mércéjéhez képest gyengébben megoldott feladat, hozzászólás, sokszor eszembe jut.

Azt hiszem, hogy apukám, tudta nélkül, arra nevelt, hogy belső kontrollos legyek, autonóm, erős.

A teljesítményem, a sikerem, a kudarcom a legtöbb esetben rajtam múlik. Persze a külső körülmények alááshatják vagy segíthetik a kitűzött célok elérését, de elsősorban mi magunk vagyunk saját sorsunk kovácsai. A hibákból lehet a legtöbbet tanulni, és jó, ha az ember nem a külső körülményre hivatkozik, hanem felelősséget vállal a döntéséért. Legyen szó szakmai karrierről vagy magánéletről, először jó, ha megnézzük, mi az, amit mi tehetünk a dolgok alakulásáért, és mi az, ami nem rajtunk múlik vagy múlott.

Ha ezt a mondatot szétszedem, és elemzem, megállapítható, hogy apukám erre próbált rávezetni. De még azt is kiolvashatom belőle, hogy a jóllakottság-érzés (finom ebéd, amit egy kisiskolás maga melegít meg) segített abban, hogy a rossz eseményt átértékeljem, az érzelmeimet szabályozzam, a figyelmemet eltereljem a sírásról.

Amikor már nagylány voltam, ösztökélt arra, hogy jogosítványt szerezzek és beiratkozzak egy önvédelmi sportot oktató foglalkozásra, valamint nagyon védett azoktól a fiúktól, akiknek nem volt biztos jövedelme vagy nem olyan tanulmányokat folytattak, amelyek ezt jelezték volna elő a jövőre nézve.

Bálint Tamás •  Fotó: Bálint Tamás archívuma Galéria

Bálint Tamás

Fotó: Bálint Tamás archívuma

Bálint Tamás

A kicsikori intelmekből rengeteg volt, amelyek jó része, annak rendje-módja szerint akkoriban csak átsuhant a fülem mellett, de ma már teljesen érthető, miért hangoztak el annyiszor:

a felelősségvállalás, az egyenes, nem csűrős-csavarós és kifizetődő őszinteség, és amit elkezdesz, azt fejezd is be és csináld rendesen – ezek azóta is örökzöldek.

Talán az egyik legfontosabb egyetemre készülődés közben érkezett, ami ma is gyakran eszembe jut, és a nagyvonalúságra vonatkozott: néha el kell dönteni, hogy a boldogság a fontosabb, vagy az, hogy mindig igazunk legyen… és ez jónéhány konfliktustól megkímélt már. Szóval, igen, egész jól el vagyok látva.

Miklóssi Szabó István •  Fotó: Magyari Lukács Galéria

Miklóssi Szabó István

Fotó: Magyari Lukács

Miklóssi Szabó István

Nagyapám rádiója

Apám hetvenkilenc éves. Vak. Magas vérnyomása, cukorbetegsége van. Műtötték hályogos szemét, rákos vastagbelét, gerincsérvét. Napjait a tévé előtt tölti. Politizál. Anyám gondozza, ahogy gondoz mindenkit a családból. Így elviselhetőbbé válik a megkeseredett politika.

Apám apja szabó volt. Névben és mesterségben. Az utóbbi a fontos, megmentette a második világháborús harcterektől. Otthon maradhatott, egyenruhákat varrt. A háború előtt több hektár földön gazdálkodott. Kilenc gyermeket nevelt, egyedül, feleségét elvitte a vesebaj. Egymást is nevelték a gyermekek. Mára a legkisebb és a legnagyobb halott. Van ebben valami szörnyen ironikus.

Nagyapám földjeit elvitte a kommunizmus, a diktatúra. Szétszéledtek a gyermekek, mesterséget tanultak. Ha egymástól több száz kilométerre is, de legalább Erdélyben maradtak. Tanár, villanyszerelő, eladó, varrónő, vállalkozó, és így tovább. Nagyapámnak maradt az elemmel működő rádió, a gázvilágítás, szurony a bot végén a szalmazsákos ágy mellett. Az olykori családi látogatás, amikor több tízen szorongtunk az udvaron, szalmabálákból épített házban aludtunk.

Nagyapám soha nem mondta, hogy egyedül van. Holott a tanyai világban a magány erős valóság volt. Szomszéd: kilométerekre. Nyáron sár, télen hó tette távolibbá. Amikor apám télen iskolába ment, nem egyszer farkasok követték a derékig érő hóban. Nyáron rókák kövér bolháival gyűlt meg a dolga, ahogy a juhokat őrizte.

Apám gyakran mondogatja nagyapámról: csak egy elemes rádiója volt, mégis ritka élesen látta a világot. Apámnak száznál is több tévécsatorna, rádióállomás áll a rendelkezésére, mégsem kapjuk meg a közös hangot. Nem tudom, mi választ el tőle. Alighanem ő sem. Talán a konokság. Konokságunk.

Mert nagyapám is konok volt. Bölcsen konok. Ritkán engedett az igazából; talán, ha teszi, széthull a család. Talán konoksága tette, hogy ő volt apuka. Az utolsó pillanatig, amikor halálos ágyán alig ismerte fel az apámat. „Te vagy az, Pityú?”, kérdezte, és e kérdésre apám alighanem három évtizedet épített fel. Konok, ripakodós, olykor kétségbeesett éveket. „Én vagyok az, apuka”, válaszolta apám. Anyám szigorúan meghagyta nekünk, a temetés után jól viselkedjünk. Most már tudom, apám mélyen, titkon őrzött depresszióját, egészségét féltette, sőt az életét.

Apám mind a mai napig nem ismerte fel depresszióját. Inkább költözött elefántcsonttoronyba. A kommunizmusban horgászott, sokat cigarettázott, mi tagadás, ivott is. Nemzeti sport volt az ivás, nem csak az apám, hanem majdnem mindenki szabadsága. Ittasan a rendszert szidta, mi meg rettegtünk, Ceaușescu valamelyik megalomán építkezésére viszik kényszermunkára. De megúszta. Az ivást nem, igaz, szerencsésen verte be a fejét, sok nyoma nem maradt.

Ment a diktatúra, jött a rendszerváltás. A szabad sajtó és az uszítás ideje. Amikor volt tétje a szavaknak, mondatoknak, eszméknek – napjainkban ez húsba vágó, keserű adósság. Nagyapám ekkor halt meg, örökségül hagyva a konokságot. És apám, mint jó nebuló, konokul védte konoksága szabadságát. Eszméket, tudást gyűjtött hozzá. Csak éppen az volt a baj, hogy mindig valaki szűrőjén engedte át ezeket az igazságmorzsákat. Olyanná lett, mint az alkimista üstje: ugyan leég a salak, de nyomában nem marad arany, hanem ködös, csalfa ígéret egy újabb kísérletre.

Gyerekként sokat tiltakoztam ez ellen. Fiatal felnőttként is. Életem derekán aztán megértettem konokságát. Viselkedésem egyik pillére lett: ellenpéldaként. Hogy hallgassak meg másokat. Hogy ne fogadjak kritika nélkül gondolatokat. Legyek egyenes addig a pillanatig, amíg az nem fáj. Mondjam gyakran feleségemnek: szeretem. Öleljem meg szeretteimet. Legyek túlérzékeny, de ismerjem fel és ne vigyem túlzásba azt. Örökölt depressziómmal vegyem fel a harcot; mondhatni, nagy szavak ezek, de csak annak, aki nem élte meg igazán a depressziót. Nekem barátaim pusztultak bele.

Nagyapám elemes rádiója mind a mai napig mondja bele igazát világomba.

Talán a Szabad Európát hallgatta az öreg, talán a Kossuth Rádiót, talán a Petőfit. Én gyerekként a Misi Mókus kalandjait. Szorosan a készülékhez tapadva.

Nagyapám elemes rádiója apámon keresztül szól hozzám. S ahogy egyre több kifogyott elem sorakozik polcaimon, miként egykor nagyapám polcain is, annál jobban érzékelem: apám konoksága a szeretet egyik legtisztább formája, amely nagyapám rádiójának frekvenciájára hangolva üzen egy olyan elefántcsonttoronyból, melyben ugyan nehéz az élet, de őszinte, a végtelenségig őszinte.

Apáim öröksége az őszinte konokság és becsület. Csak a szeretetet kellett megtanulnom hozzá.

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2025. november 12., szerda

Az elveszett üvegszem

Dédnagyapánk, utolsó éveiben, ott lakott velünk egy udvaron. Furcsa, szigorú, magának való ember volt.

Az elveszett üvegszem
Az elveszett üvegszem
2025. november 12., szerda

Az elveszett üvegszem

Hirdetés
2025. november 05., szerda

A régi pakliból a kőr királyt – Szőcs Gézára emlékezünk

Nem mindenkiből válik költő, aki jó verseket tud írni – mondja Farkas Wellmann Endre Babérkoszorú-díjas szerző. Szőcs Géza pedig költő – mester, barát, főnök is a szemében. Az öt éve elhunyt Szőcs Gézával ma is napi „kapcsolatban vannak”.

A régi pakliból a kőr királyt – Szőcs Gézára emlékezünk
2025. november 04., kedd

A magyar boszorkány újraéled – egy könyv, amely a hiedelmeink sötét, mégis ismerős világát tárja fel

A Magyar boszorkánykönyv – Maleficiarium Hungaricum nem csupán hiedelmeket gyűjt egybe: élő kapcsolatot teremt múlt és jelen között. A boszorkányok, szépasszonyok és sárkányok világa most magyar vonatkozásban kel életre.

A magyar boszorkány újraéled – egy könyv, amely a hiedelmeink sötét, mégis ismerős világát tárja fel
2025. november 01., szombat

A jó öreg asszony – Jókai Mór első gyásza

Mindenszentek és halottak napján, a Jókai-emlékévben különös erővel szólal meg A jó öreg asszony: Jókai első találkozása a halállal gyermeki tisztasággal, szelíd emberi mélységgel. Egy történet a hiányról, a jóságról és az emlékezés csendes derűjéről.

A jó öreg asszony – Jókai Mór első gyásza
Hirdetés
2025. október 28., kedd

Anonymus rejtélye és a Gesta Hungarorum üzenete: Horváth Gábor új megközelítése

Ki volt Anonymus, a titokzatos középkori jegyző, és mit üzen a Gesta Hungarorum a magyar történelemről és identitásról? Horváth Gábor egyháztörténész új könyvében a szerző kilétét és művének vallási-kulturális kontextusát tárja fel.

Anonymus rejtélye és a Gesta Hungarorum üzenete: Horváth Gábor új megközelítése
2025. október 14., kedd

Erősebb nálam – A vágy, ami nem kér bocsánatot

Szabó T. Anna új novelláskötete, az Erősebb nálam egyszerre szól a vágyról és a belső erőről. A Margó Irodalmi Fesztiválon Nyáry Krisztiánnal beszélgetve a szerző kimondta: minden vágyban ott rejtőzik a szégyen, a félelem és az isteni szikra.

Erősebb nálam – A vágy, ami nem kér bocsánatot
2025. szeptember 30., kedd

A mesékben ott a világ – Benedek Elek öröksége és a mesék ma is érvényes üzenete

Kisbaconban, Benedek Elek emlékházában nemcsak bútorok és relikviák őrzik a múltat, hanem a mesék szelleme is. A magyar népmese napja emlékeztet: a történetek nem poros relikviák, hanem élő kincsek, amelyek eligazítanak ma is.

A mesékben ott a világ – Benedek Elek öröksége és a mesék ma is érvényes üzenete
Hirdetés
2025. szeptember 20., szombat

Emberközpontúság és sajátságos humor – Márai Sándor hagyatéka

Iróniával fűszerezve, rendkívül szórakoztatóan tud megnyilvánulni írásaiban ételről, italról, szerelmek fellángolásáról, gazdagságról, szegénységről, köznapi eseményekről – véli a 125 éve született Márai Sándorról Hirtling István és Mészáros Tibor.

Emberközpontúság és sajátságos humor – Márai Sándor hagyatéka
2025. szeptember 10., szerda

Kritikai szemlélet és szabadságvágy – Cs. Gyimesi Évára emlékezünk

Cs. Gyimesi Éva nyelvészként, tanárként, a kisebbségi mítoszok lebontójaként is maradandót alkotott, miközben az irodalmi vitákban mindig az egyenes, szókimondó, de emberi hozzáállást képviselte. Balázs Imre József irodalomtörténésszel őt idéztük meg.

Kritikai szemlélet és szabadságvágy – Cs. Gyimesi Évára emlékezünk
2025. augusztus 27., szerda

Aki szelíd iróniával reagált a világ igazságtalanságaira

Tomcsa Sándor életműve ma is eleven: ironikus, abszurd, és szelíd humorával a székelyudvarhelyi színház gondolkodására is hat. Nagy Pál színházigazgató szerint az író nem csupán névadó, hanem identitásformáló erő.

Aki szelíd iróniával reagált a világ igazságtalanságaira
Hirdetés