Hirdetés
Hirdetés

Kell-e ennél jobb tanács, mint hogy az ember embernyi példát lát s azt követheti?

•  Fotó: Pixabay

Fotó: Pixabay

Vannak mondatok, amelyek nem tanításként hangzanak el, mégis egy életre velünk maradnak. Vannak apai gesztusok, amelyeket nem tanácsnak szántak, mégis irányt mutatnak. És van, amikor nem a szó, hanem a jelenlét formál emberré.

Ilyés Krisztinka

2025. május 11., 15:482025. május 11., 15:48

2025. november 12., 17:322025. november 12., 17:32

Apák napján néhány erdélyi szerző vall arról, milyen örökséget kaptak édesapjuktól. Szó esik kimondott és kimondatlan tanításokról, egyenes példákról, konokságról, túlélésről, rádiókról, fájdalmakról, szeretetről, és arról is, hogy a legjobb tanács talán maga az élet, amit előttünk éltek.

Lövétei Lázár László Galéria

Lövétei Lázár László

Lövétei Lázár László

Egészen a közelmúltig fogalmam se volt, hogy apák napja is van a világon. Úgy látszik, nem figyeltem eléggé, de az se kizárt, hogy túlságosan is figyeltem, például a nők napjára, március 8-ra (ez már csak azért is valószínű, mert a húgom születésnapja épp március 8-ra esik). Apai jótanácsokat se kaptam (nem is hiányoltam),

Hirdetés

viszont annál hálásabb vagyok édesapámnak, hogy lépésről lépésre, a dolgok természetes rendje szerint, megismertetett a világgal.

Tőle tudom például, hogy milyen a berkenye, milyen a gyertyánfa stb. Apai „örökségkéntˮ tehát én se prédikálok a gyermekeimnek (az ember nem lúd, hogy mindenféle jótanácsokkal tömjék) – egyszerűen csak éljük az életünket, s ha elköszönünk egymástól, akkor a „Legyél jó!ˮ vagy a „Vigyázz magadra!ˮ formulával búcsúzom el tőlük. Szívből remélem, hogy értik is, mit jelentenek ezek a szavak.

Demeter Arnold •  Fotó: Forrás: Csíkszeredai Könyvvásár Galéria

Demeter Arnold

Fotó: Forrás: Csíkszeredai Könyvvásár

Demeter Arnold

Egy állandó visszhang, ami kísér, ha ebben a témában kell bármit is mondanom: „Viselkedj úgy, ahogy szeretnéd, hogy veled is viselkedjenek”. Hála Istennek olyan édesapával áldott meg az ég, aki nem a nagy szavak embere, hanem az egyszerűség erejével néz szembe a mindennapokkal. Ebben pedig nincs helye a mellékvágányoknak, hanem csak az egyenességnek.

Megtanította, hogy a család nem kiegészítő tényező, hanem maga az élet.

Úgy adott tanácsot, hogy csinálta, mutatta. Nem a levegőbe beszél, hanem a földön jár és napról napra munkálkodik fáradhatatlanul a holnapon. Kell-e ennél jobb tanács, mint hogy az ember embernyi példát lát s azt követheti?

Varga Melinda •  Fotó: Varga Melinda archívuma Galéria

Varga Melinda

Fotó: Varga Melinda archívuma

Varga Melinda

Édesapám magába forduló, szűkszavú, időnként nyers és szarkasztikus székely apa volt, nem voltak nagy lelkizések, apa-lánya közös programok, éjszakába nyúló beszélgetések, de amikor mondott valamit, annak súlya és tétje volt.

Kisiskolás koromban hazahoztam egyszer matekból egy négyest. Jó tanuló, törekvő gyermek voltam, borzasztóan el voltam keseredve, hogy most a médiám kicsi lesz a matekjegy miatt. Kész tragédiaként fogtam fel, és a tanító nénit hibáztattam. Anyukám a munkahelyén volt, s akkoriban nem volt mobiltelefon, hogy gyorsan felhívjam, és kiöntsem a lelkem, így apámhoz fordultam. Azt mondta nekem: „Fiam, magadnak tanulsz! Ne bőgj, menj s egyél, ott az ebéd a hűtőben, melegítsd meg, nagy leányka vagy, ne várd, hogy örökké anyád kiszolgáljon”. Ezzel be volt a fejezve a diskurzus.

Most, amikor újra az egyetem padjaiban ülök, s alkalmanként elkeserít egy-egy rosszabb teljesítmény, a magam mércéjéhez képest gyengébben megoldott feladat, hozzászólás, sokszor eszembe jut.

Azt hiszem, hogy apukám, tudta nélkül, arra nevelt, hogy belső kontrollos legyek, autonóm, erős.

A teljesítményem, a sikerem, a kudarcom a legtöbb esetben rajtam múlik. Persze a külső körülmények alááshatják vagy segíthetik a kitűzött célok elérését, de elsősorban mi magunk vagyunk saját sorsunk kovácsai. A hibákból lehet a legtöbbet tanulni, és jó, ha az ember nem a külső körülményre hivatkozik, hanem felelősséget vállal a döntéséért. Legyen szó szakmai karrierről vagy magánéletről, először jó, ha megnézzük, mi az, amit mi tehetünk a dolgok alakulásáért, és mi az, ami nem rajtunk múlik vagy múlott.

Ha ezt a mondatot szétszedem, és elemzem, megállapítható, hogy apukám erre próbált rávezetni. De még azt is kiolvashatom belőle, hogy a jóllakottság-érzés (finom ebéd, amit egy kisiskolás maga melegít meg) segített abban, hogy a rossz eseményt átértékeljem, az érzelmeimet szabályozzam, a figyelmemet eltereljem a sírásról.

Amikor már nagylány voltam, ösztökélt arra, hogy jogosítványt szerezzek és beiratkozzak egy önvédelmi sportot oktató foglalkozásra, valamint nagyon védett azoktól a fiúktól, akiknek nem volt biztos jövedelme vagy nem olyan tanulmányokat folytattak, amelyek ezt jelezték volna elő a jövőre nézve.

Bálint Tamás •  Fotó: Bálint Tamás archívuma Galéria

Bálint Tamás

Fotó: Bálint Tamás archívuma

Bálint Tamás

A kicsikori intelmekből rengeteg volt, amelyek jó része, annak rendje-módja szerint akkoriban csak átsuhant a fülem mellett, de ma már teljesen érthető, miért hangoztak el annyiszor:

a felelősségvállalás, az egyenes, nem csűrős-csavarós és kifizetődő őszinteség, és amit elkezdesz, azt fejezd is be és csináld rendesen – ezek azóta is örökzöldek.

Talán az egyik legfontosabb egyetemre készülődés közben érkezett, ami ma is gyakran eszembe jut, és a nagyvonalúságra vonatkozott: néha el kell dönteni, hogy a boldogság a fontosabb, vagy az, hogy mindig igazunk legyen… és ez jónéhány konfliktustól megkímélt már. Szóval, igen, egész jól el vagyok látva.

Miklóssi Szabó István •  Fotó: Magyari Lukács Galéria

Miklóssi Szabó István

Fotó: Magyari Lukács

Miklóssi Szabó István

Nagyapám rádiója

Apám hetvenkilenc éves. Vak. Magas vérnyomása, cukorbetegsége van. Műtötték hályogos szemét, rákos vastagbelét, gerincsérvét. Napjait a tévé előtt tölti. Politizál. Anyám gondozza, ahogy gondoz mindenkit a családból. Így elviselhetőbbé válik a megkeseredett politika.

Apám apja szabó volt. Névben és mesterségben. Az utóbbi a fontos, megmentette a második világháborús harcterektől. Otthon maradhatott, egyenruhákat varrt. A háború előtt több hektár földön gazdálkodott. Kilenc gyermeket nevelt, egyedül, feleségét elvitte a vesebaj. Egymást is nevelték a gyermekek. Mára a legkisebb és a legnagyobb halott. Van ebben valami szörnyen ironikus.

Nagyapám földjeit elvitte a kommunizmus, a diktatúra. Szétszéledtek a gyermekek, mesterséget tanultak. Ha egymástól több száz kilométerre is, de legalább Erdélyben maradtak. Tanár, villanyszerelő, eladó, varrónő, vállalkozó, és így tovább. Nagyapámnak maradt az elemmel működő rádió, a gázvilágítás, szurony a bot végén a szalmazsákos ágy mellett. Az olykori családi látogatás, amikor több tízen szorongtunk az udvaron, szalmabálákból épített házban aludtunk.

Nagyapám soha nem mondta, hogy egyedül van. Holott a tanyai világban a magány erős valóság volt. Szomszéd: kilométerekre. Nyáron sár, télen hó tette távolibbá. Amikor apám télen iskolába ment, nem egyszer farkasok követték a derékig érő hóban. Nyáron rókák kövér bolháival gyűlt meg a dolga, ahogy a juhokat őrizte.

Apám gyakran mondogatja nagyapámról: csak egy elemes rádiója volt, mégis ritka élesen látta a világot. Apámnak száznál is több tévécsatorna, rádióállomás áll a rendelkezésére, mégsem kapjuk meg a közös hangot. Nem tudom, mi választ el tőle. Alighanem ő sem. Talán a konokság. Konokságunk.

Mert nagyapám is konok volt. Bölcsen konok. Ritkán engedett az igazából; talán, ha teszi, széthull a család. Talán konoksága tette, hogy ő volt apuka. Az utolsó pillanatig, amikor halálos ágyán alig ismerte fel az apámat. „Te vagy az, Pityú?”, kérdezte, és e kérdésre apám alighanem három évtizedet épített fel. Konok, ripakodós, olykor kétségbeesett éveket. „Én vagyok az, apuka”, válaszolta apám. Anyám szigorúan meghagyta nekünk, a temetés után jól viselkedjünk. Most már tudom, apám mélyen, titkon őrzött depresszióját, egészségét féltette, sőt az életét.

Apám mind a mai napig nem ismerte fel depresszióját. Inkább költözött elefántcsonttoronyba. A kommunizmusban horgászott, sokat cigarettázott, mi tagadás, ivott is. Nemzeti sport volt az ivás, nem csak az apám, hanem majdnem mindenki szabadsága. Ittasan a rendszert szidta, mi meg rettegtünk, Ceaușescu valamelyik megalomán építkezésére viszik kényszermunkára. De megúszta. Az ivást nem, igaz, szerencsésen verte be a fejét, sok nyoma nem maradt.

Ment a diktatúra, jött a rendszerváltás. A szabad sajtó és az uszítás ideje. Amikor volt tétje a szavaknak, mondatoknak, eszméknek – napjainkban ez húsba vágó, keserű adósság. Nagyapám ekkor halt meg, örökségül hagyva a konokságot. És apám, mint jó nebuló, konokul védte konoksága szabadságát. Eszméket, tudást gyűjtött hozzá. Csak éppen az volt a baj, hogy mindig valaki szűrőjén engedte át ezeket az igazságmorzsákat. Olyanná lett, mint az alkimista üstje: ugyan leég a salak, de nyomában nem marad arany, hanem ködös, csalfa ígéret egy újabb kísérletre.

Gyerekként sokat tiltakoztam ez ellen. Fiatal felnőttként is. Életem derekán aztán megértettem konokságát. Viselkedésem egyik pillére lett: ellenpéldaként. Hogy hallgassak meg másokat. Hogy ne fogadjak kritika nélkül gondolatokat. Legyek egyenes addig a pillanatig, amíg az nem fáj. Mondjam gyakran feleségemnek: szeretem. Öleljem meg szeretteimet. Legyek túlérzékeny, de ismerjem fel és ne vigyem túlzásba azt. Örökölt depressziómmal vegyem fel a harcot; mondhatni, nagy szavak ezek, de csak annak, aki nem élte meg igazán a depressziót. Nekem barátaim pusztultak bele.

Nagyapám elemes rádiója mind a mai napig mondja bele igazát világomba.

Talán a Szabad Európát hallgatta az öreg, talán a Kossuth Rádiót, talán a Petőfit. Én gyerekként a Misi Mókus kalandjait. Szorosan a készülékhez tapadva.

Nagyapám elemes rádiója apámon keresztül szól hozzám. S ahogy egyre több kifogyott elem sorakozik polcaimon, miként egykor nagyapám polcain is, annál jobban érzékelem: apám konoksága a szeretet egyik legtisztább formája, amely nagyapám rádiójának frekvenciájára hangolva üzen egy olyan elefántcsonttoronyból, melyben ugyan nehéz az élet, de őszinte, a végtelenségig őszinte.

Apáim öröksége az őszinte konokság és becsület. Csak a szeretetet kellett megtanulnom hozzá.

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. február 18., szerda

Két világ között – Az arany ember mint a belső megosztottság regénye

Mi emelheti ki Az arany embert az ajánlott olvasmányok sorából? Ha nem romantikus kalandként, hanem a meghasadás történeteként olvassuk: önkéntes izolációról, kettős identitásról, és egy érzelmileg zárt férfi döntésképtelenségéről szóló regényként.

Két világ között – Az arany ember mint a belső megosztottság regénye
Hirdetés
2026. február 08., vasárnap

Péter Beáta: Pablo cica víg napjai

Pablo cicának ma jó napja volt.

Péter Beáta: Pablo cica víg napjai
Péter Beáta: Pablo cica víg napjai
2026. február 08., vasárnap

Péter Beáta: Pablo cica víg napjai

2026. január 19., hétfő

Muszka Sándor: Három

Megidézem föléd a napot,
bolyongó árnyad a rózsatövek közt.

Muszka Sándor: Három
Muszka Sándor: Három
2026. január 19., hétfő

Muszka Sándor: Három

2026. január 16., péntek

Matrózok tenger nélkül

Mi történik akkor, amikor egy könyvbemutatón nem az a kérdés, hogy „miről szól a kötet”, hanem az, hogy mit kezdünk azzal a világgal, amelyben megszületett? Király Zoltán új kötetének csíkszeredai bemutatója az irodalom határain túl vezetett.

Matrózok tenger nélkül
Matrózok tenger nélkül
2026. január 16., péntek

Matrózok tenger nélkül

Hirdetés
2026. január 14., szerda

Fábián Tibor: Kicsinyke fények táncolnak a szoba falán

A spór nemcsak meleget adott, hanem valami mást is. A mindennapok folytonosságát jelezte. Azt, hogy ma is lesz étel, ma is melegszünk. Ma is élünk.

Fábián Tibor: Kicsinyke fények táncolnak a szoba falán
2026. január 10., szombat

Irodalom és közösség: Király Zoltán könyvét mutatják be

Az Erdélyi Magyar Írók Ligája Irodalom és közösség programsorozatának keretében Csíkszeredában és Székelyudvarhelyen mutatják be Király Zoltán József Attila-díjas költő, műfordító Matróziskola című verseskötetét.

Irodalom és közösség: Király Zoltán könyvét mutatják be
2026. január 09., péntek

Emlékezet és örökség – kerek évfordulók, amelyek 2026-ban Erdélyre irányítják a figyelmet

Számos erdélyi író, költő, tudós, művész, kutató kerek születési évfordulójára emlékezünk 2026-ban. Az emlékezés pedig alkalmat nyújt arra is, hogy életművükkel, hagyatékukkal behatóbban foglalkozzunk.

Emlékezet és örökség – kerek évfordulók, amelyek 2026-ban Erdélyre irányítják a figyelmet
Hirdetés
2026. január 08., csütörtök

Az erdélyi magyar irodalmi élet 1989 előtti állambiztonsági vonatkozásait vizsgálják

Történészekből és irodalomkutatókból álló tényfeltáró bizottság alakult a Méhes György–Nagy Elek Alapítvány és a magyarországi Állambiztonsági Szolgálatok Történeti Levéltára (ÁBTL) között létrejött szakmai együttműködési megállapodás eredményeként.

Az erdélyi magyar irodalmi élet 1989 előtti állambiztonsági vonatkozásait vizsgálják
2026. január 07., szerda

Szondy-Adorján György: Alapszín

„Méretes, szürke vásznakat is fessél”,
szóltam a mesterhez, „annyira szürkét,
amitől azok a színes kis foltok merészen
elütnek, és úgy világítanak ki a háttérből,
mintha megtalált szavakkal szólnának
hozzánk”,

Szondy-Adorján György: Alapszín
Szondy-Adorján György: Alapszín
2026. január 07., szerda

Szondy-Adorján György: Alapszín

2026. január 03., szombat

Péter Beáta: Régi gyönyörű havak

Bálint Tibor öregjei mellé ülve mindannyian tudnánk sorolni, hogy „régen mennyi minden volt jobb”.

Péter Beáta: Régi gyönyörű havak
Péter Beáta: Régi gyönyörű havak
2026. január 03., szombat

Péter Beáta: Régi gyönyörű havak

Hirdetés