Kell-e ennél jobb tanács, mint hogy az ember embernyi példát lát s azt követheti?

Tőle tudom például, hogy milyen a berkenye, milyen a gyertyánfa stb. Apai „örökségkéntˮ tehát én se prédikálok a gyermekeimnek (az ember nem lúd, hogy mindenféle jótanácsokkal tömjék) – egyszerűen csak éljük az életünket, s ha elköszönünk egymástól, akkor a „Legyél jó!ˮ vagy a „Vigyázz magadra!ˮ formulával búcsúzom el tőlük. Szívből remélem, hogy értik is, mit jelentenek ezek a szavak.

Demeter Arnold

Egy állandó visszhang, ami kísér, ha ebben a témában kell bármit is mondanom: „Viselkedj úgy, ahogy szeretnéd, hogy veled is viselkedjenek”. Hála Istennek olyan édesapával áldott meg az ég, aki nem a nagy szavak embere, hanem az egyszerűség erejével néz szembe a mindennapokkal. Ebben pedig nincs helye a mellékvágányoknak, hanem csak az egyenességnek.

Úgy adott tanácsot, hogy csinálta, mutatta. Nem a levegőbe beszél, hanem a földön jár és napról napra munkálkodik fáradhatatlanul a holnapon. Kell-e ennél jobb tanács, mint hogy az ember embernyi példát lát s azt követheti?

Varga Melinda

Édesapám magába forduló, szűkszavú, időnként nyers és szarkasztikus székely apa volt, nem voltak nagy lelkizések, apa-lánya közös programok, éjszakába nyúló beszélgetések, de amikor mondott valamit, annak súlya és tétje volt.

Kisiskolás koromban hazahoztam egyszer matekból egy négyest. Jó tanuló, törekvő gyermek voltam, borzasztóan el voltam keseredve, hogy most a médiám kicsi lesz a matekjegy miatt. Kész tragédiaként fogtam fel, és a tanító nénit hibáztattam. Anyukám a munkahelyén volt, s akkoriban nem volt mobiltelefon, hogy gyorsan felhívjam, és kiöntsem a lelkem, így apámhoz fordultam. Azt mondta nekem: „Fiam, magadnak tanulsz! Ne bőgj, menj s egyél, ott az ebéd a hűtőben, melegítsd meg, nagy leányka vagy, ne várd, hogy örökké anyád kiszolgáljon”. Ezzel be volt a fejezve a diskurzus.

Most, amikor újra az egyetem padjaiban ülök, s alkalmanként elkeserít egy-egy rosszabb teljesítmény, a magam mércéjéhez képest gyengébben megoldott feladat, hozzászólás, sokszor eszembe jut.

A teljesítményem, a sikerem, a kudarcom a legtöbb esetben rajtam múlik. Persze a külső körülmények alááshatják vagy segíthetik a kitűzött célok elérését, de elsősorban mi magunk vagyunk saját sorsunk kovácsai. A hibákból lehet a legtöbbet tanulni, és jó, ha az ember nem a külső körülményre hivatkozik, hanem felelősséget vállal a döntéséért. Legyen szó szakmai karrierről vagy magánéletről, először jó, ha megnézzük, mi az, amit mi tehetünk a dolgok alakulásáért, és mi az, ami nem rajtunk múlik vagy múlott.

Ha ezt a mondatot szétszedem, és elemzem, megállapítható, hogy apukám erre próbált rávezetni. De még azt is kiolvashatom belőle, hogy a jóllakottság-érzés (finom ebéd, amit egy kisiskolás maga melegít meg) segített abban, hogy a rossz eseményt átértékeljem, az érzelmeimet szabályozzam, a figyelmemet eltereljem a sírásról.

Amikor már nagylány voltam, ösztökélt arra, hogy jogosítványt szerezzek és beiratkozzak egy önvédelmi sportot oktató foglalkozásra, valamint nagyon védett azoktól a fiúktól, akiknek nem volt biztos jövedelme vagy nem olyan tanulmányokat folytattak, amelyek ezt jelezték volna elő a jövőre nézve.

Bálint Tamás

A kicsikori intelmekből rengeteg volt, amelyek jó része, annak rendje-módja szerint akkoriban csak átsuhant a fülem mellett, de ma már teljesen érthető, miért hangoztak el annyiszor:

Talán az egyik legfontosabb egyetemre készülődés közben érkezett, ami ma is gyakran eszembe jut, és a nagyvonalúságra vonatkozott: néha el kell dönteni, hogy a boldogság a fontosabb, vagy az, hogy mindig igazunk legyen… és ez jónéhány konfliktustól megkímélt már. Szóval, igen, egész jól el vagyok látva.

Talán a Szabad Európát hallgatta az öreg, talán a Kossuth Rádiót, talán a Petőfit. Én gyerekként a Misi Mókus kalandjait. Szorosan a készülékhez tapadva.

Nagyapám elemes rádiója apámon keresztül szól hozzám. S ahogy egyre több kifogyott elem sorakozik polcaimon, miként egykor nagyapám polcain is, annál jobban érzékelem: apám konoksága a szeretet egyik legtisztább formája, amely nagyapám rádiójának frekvenciájára hangolva üzen egy olyan elefántcsonttoronyból, melyben ugyan nehéz az élet, de őszinte, a végtelenségig őszinte.

Apáim öröksége az őszinte konokság és becsület. Csak a szeretetet kellett megtanulnom hozzá.