Akár húsz éve lejárt sírhelyek is vannak a marosvásárhelyi városi temetőkben, a szerződések megújítására vonatkozó értesítések sorra térnek vissza a feladóhoz. A városvezetésnek megoldást kell találnia a helyhiányra. Ezt két módon próbálják megoldani.
Fennállásának 75. évfordulóját ünnepli idén a Marosvásárhelyi Állami Filharmónia. Ebből az alkalomból négy olyan személyiségnek adtak át díszoklevelet, akik jelentősen hozzájárultak a filharmónia fejlődéséhez.
Marosvásárhelyen az Egyesülés negyed a leggyorsabban növekedő lakótelep. Gomba módra nőttek ki a földből az elmúlt években az új tömbházak, magánházak,aki rég nem járt ott, simán eltévedhet.
A Székely Nemzeti Tanács ismét benyújtotta az Európai Bizottsághoz a Minority Safe Packhez hasonló polgári kezdeményezését, melynek célja, hogy a nemzeti, etnikai és nyelvi kisebbségvédelem bizonyos területei az európai uniós jog részei legyenek.
Színházi előadás, templomi ünnepség, Petőfi kávéház, minikiállítás, villámcsődület és ünnepi megemlékezés – ennyi minden lesz Marosvásárhelyen március 12–15. között, hogy a város apraja-nagyja megtalálja a kedvére való foglalkozást, eseményt.
Marosvásárhely legkaotikusabb lakónegyedébe tervezett új utcákról tartottak közvitát a városháza nagytermében hétfőn délután. A tervezők és a lakók is elmondták álláspontjukat, ám ezek több helyen ütköznek.
Különleges zenei előadással ünneplik a nők szépségét és erejét Marosvásárhelyen március 3-án, hétfőn a Kultúrpalota nagytermében.
Hétfőtől drágulnak az autóbuszjegyek és bérletek Marosvásárhelyen: az addigi 2 lej helyett 3 lejt kell majd fizetni egy jegyért. Hétvégén továbbra is díjmentesen használhatjuk a buszokat.
A román csendőrség kíséretében szombat reggel visszaérkezett Marosvásárhelyről Magyarországra a Fejedelmek aranya kiállítás, amely értékes ezüst- és aranypénzekkel, díszfegyverekkel nyújt betekintést az erdélyi fejedelemség világába.
Nem lehet üres kézzel távozni a marosvásárhelyi tavaszi vásárról, ahol elsősorban márciuskákat és virágokat kínálnak a kézművesek, árusok. A főtéri vásár szomszédságában ásványtani kiállítás van, eladással egybekötve, oda is érdemes benézni.
Március elsejétől nyári program szerint várja látogatóit a marosvásárhelyi állatkert. Szinte naponta születnek új kisállatok is, legutóbb egy indiai sül jött a világra.

Erdély szívében, a Torockói-hegység peremén húzódik egy sziklakanyon, amelyet a természet évmilliók alatt faragott a saját arcára.
Románia nem rendelkezik elegendő óvóhellyel, de a meglévőkről sem tudunk sokat. A félmilliós Maros megyében például mindössze 33 ezer embernek jutna óvóhely. Ezzel szemben Finnországban a teljes lakosság óvóhelyeken húzhatná meg magát vészhelyzet esetén.
Március közepéig kell nyilatkozniuk az önkormányzatoknak arról, hogy az elkövetkező két tanévben szeretnék-e önállóan megszervezni a tej és kifli-programot vagy sem. Marosvásárhelyen a nemre hajlanak, Nyárádszereda mindenképp folytatja.
Tűz ütött ki a Nicolae Bălcescu utcai szeméttelepen Marosvásárhelyen, egy személy életét vesztette vasárnap este – tájékoztat közleményében a Maros megyei tűzoltóság.
A tömbházlakók panaszai nyomán a marosvásárhelyi helyi rendőrség takarításra kötelezte a hajléktalanokat.
Marosvásárhely – költők városa címen szépirodalmi sorozat indul a Bernády György Közművelődési Alapítvány rendezésében.
A Marosvásárhelyi Művészeti Egyetem idén is megszervezi Nyitott kapuk című rendezvénysorozatát február 24. és március 2. között. A program jó lehetőség mindenki számára, aki pályaválasztás előtt áll vagy érdeklődik a művészet iránt.
Szükség van parkolókra és innovációs központra? Mi lesz a környéken élőkkel? – ilyen és hasonló kérdések hangzottak el kedden délután a marosvásárhelyi városházán szervezett közvitán, amelyen bemutatták a színház mögé tervezett beruházást.