Hétvégén kezdődik a téli szezon a Maros Műjégpályán, ahol az első közkorcsolyával és a Kori Suli újraindulásával várják a jég szerelmeseit.
Rövidzárlat okozott tüzet egy marosvásárhelyi bevásárlóközpont harmadik emeletén, ahol sűrű füst keletkezett, húsz személyt ki kellett menekíteni az épületből.
Tizedik alkalommal szervezik meg a Tökfesztivált október 10. és 12. között Szovátán, ahol színes programok, koncertek és családi események várják a látogatókat.
Leginkább a bérpótlékok aktualizálására vonatkozó bérkülönbözetek hiányát érzik majd az oktatásban dolgozók a kifizetések elhalasztását előíró kormánydöntés miatt. A halasztás a peres úton megnyert összes bérkülönbözet érinti.
Személygépjármű ütött el egy szarvast hétfőn este Gernyeszeg Szászrégen felőli kijáratánál, a baleset következtében a jármű lesodródott az úttestről – közli a Maros megyei tűzoltóság.
A vártnál nyugodtabb hangulatban zajlott az a közvita, amit a marosvásárhelyi vegyipari kombinát környezetvédelmi engedélyének meghosszabbítására szerveztek. A cég beszélt a fejlesztésekről, a lakók pedig a zajra és a levegő állapotára panaszkodtak.
Kétszintes lakóház gyúlt ki hétfőn este a Maroskeresztúr községhez tartozó Székelykakasdon – közli a Maros megyei tűzoltóság.
Aradon 176 évvel ezelőtt az elnyomás azt hitte, nem lesz folytatás, hogy pontot lehet tenni valaminek a végére, de lett folytatás. Marosvásárhelyen is ünnepi beszédekkel és koszorúzással emlékeztek a tizenhárom aradi vértanúra október 6-án.
A száz évvel ezelőtt közakadakozásból felépült, majd államosított és romhalmazzá vált egykori egyházi iskolát újították fel Maroskeresztúron, és szentelték fel vasárnap. A gyülekezeti ház a Bárka nevet kapta.
Minden új szerződéskötést, a jelenlevő munkálatok kifizetését és események szervezését is megtiltotta az a kormányrendelet, amit az RMDSZ tudomása nélkül fogadott el a Bolojan-kormány, és ami kiverte a biztosítékot a Maros megyei polgármestereknél.
Megkínzott, beteg, árva négylábúak várnak jobb sorsra a székelyföldi városok menhelyein. Az állatok világnapján ők emlékeztetnek minket arra, hogy az emberi kegyetlenség súlyos sebeket ejthet, de a szeretet és gondoskodás képes begyógyítani azokat.

Kevés sportág kötődik annyira szorosan Csíkszeredához, mint a jégkorong.
Az éjszakai esőzések nyomán annyira felgyűlt a víz egy marosvásárhelyi tömbháztetőn, hogy a tűzoltók segítségét kérték a vízmentesítéséhez. Feltehetőleg az eső okozott rövidzárlatot egy segesvári lámpabúrában is, ami kigyúlt.
Október 10–12. között ismét fesztiváli hangulat költözik Szovátára: ekkor rendezik meg a sokak által várt tizedik Tökfesztivált, amely évről évre egyre több látogatót vonz.
Nyelvünkben, zenénkben, szívünkben összetartozunk mottóval szervezték meg a Felső-Maros menti települések fesztiválját, amely a Sodrásban nevet viseli. A hivatalos megnyitó pénteken volt, a szórakoztató programok szombaton és vasárnap zajlanak.
A tyúkokat pusztította a medve hajnalban az egyik koronkai udvarban, és amikor a házból zajt hallott, bocsaival odébbállt. A szomszédos településeken is gyakran feltűnnek a nagyvadak, gyermekeiket féltik a lakók.
Alexandru Rogobete egészségügyi miniszter pénteken bejelentette, hogy újabb három központtal bővítik ki a ritka betegségek szakértői központjainak hálózatát (CEBR). Az egyik ilyen központ Marosvásárhelyen fok működni.
Személygépkocsi ütközött neki egy villanyoszlopnak Dicsőszentmártonnál – közölte a Maros megyei tűzoltóság sajtószolgálata.
Rendhagyó helyzetet mutat az Országos Meteorológiai Igazgatóság, legalacsonyabb hőmérsékleti értékeket mutató térképe. A hegyekben fagypont alá esett a hajnali hőmérséklet, míg ez az érték a hegyközi medencékben a pozitív tartományban maradt.