Összesen 22 ezer munkásra lesz szükség az Erdélyt Moldvával összekötő A8-as autópálya Sóvárad és a Neamţ megyei Pipirig közötti 116 kilométer hosszú hegyvidéki szakaszának megépítéséhez.
Csíkszereda alpolgármestere, Sógor Enikő vezette azt a szolgálati autót, amely sáncba borult a hétvégén a megyeközpont egyik utcájában. Csak anyagi kár keletkezett, és a sofőr maga jelentette az esetet a rendőrségnek.
Bonyolult diagramm szerint működik Marosvásárhely okosjelzőlámpás rendszere: a gyalogosok a gomb megnyomása után 10 és 138 másodperc közötti időközönként kapnak szabad utat a „zöld hullámra” tervezett közlekedés miatt.
Az idei harmadik negyedévben 4,7 százalékkal nőtt az újonnan forgalomba helyezett személyszállító járművek száma 2023 azonos időszakához képest – közölte hétfőn az Országos Statisztikai Intézet.
Baleset történt Farkaslaka közelében, a Kalondán, a helyszínre rendőri és mentőegységeket riasztottak.
Munkálatok miatt forgalomkorlátozásra kell számítani hétfőtől több sepsiszentgyörgyi utcában.
Alkoholos befolyás alatt, jogosítvány nélkül vezetett egy férfi Tusnádon, ráadásul egy balesetben is érintett volt csütörtökön – adja hírül a Hargita Megyei Rendőr-főkapitányság sajtóosztálya.
Két, forgalomba be nem íratott gépkocsit azonosítottak egy nap alatt Maros megyében a közlekedésügyi rendőrök, akik ittas sofőrt is igazoltattak.
Ismét nagyon megnőtt a sofőriskolások számára a gyakorlati vizsgára való várakozási idő, ezért hosszabb kihagyás után a Kovászna megyei prefektusi hivatal újból más megyékből meghívott rendőrökkel gyorsítaná fel a vizsgáztatás folyamatát.
Futballmeccs és RMDSZ-kampányindító is lesz Csíkszeredában október 30-án, szerdán, ezért a városvezetés arra kéri az autósokat, hogy hagyják szabadon az Erőss Zsolt Aréna és az FK Csíkszereda stadionjának környékét.
Milyen átalakításokat képzelt el Csíkszereda forgalmi rendjén a városvezetés a jövőre nézve, milyen változtatások segítenék a gördülékenységet a közlekedésben a taxisok szerint? Többek között ezekre a kérdésekre kerestük a választ.
Negyedik alkalommal szervezi meg a BukFeszt színházi fesztivált a Magyar Színházak Szövetsége (MASZÍN) a román fővárosban.
Nem lesz többé lezárva és sétálásnak fenntartva Marosvásárhelyen az Enescu utca, miután a rendőrség visszavonta korábbi határozatát. A városháza elégedetlen.
A Román Vasúttársaság (CFR) hétfőn tesztelte, hogy a IV. páneurópai folyosó korszerűsített vasútvonala elbírja-e az óránkénti 176 kilométeres sebességet.
Munkához látott a kivitelező Csíkmadarason, ahol egy új elkerülőút készül annak érdekében, hogy a község nyugati, a vasútvonalon túli részét könnyebben lehessen megközelíteni. Ezzel a gazdáknak is egyszerűbb lesz eljutniuk a földjeikre.
Több mint nyolcvan bírságot szabtak ki összesen 52 ezer lej értékben a Maros megyei közlekedésrendészek szombaton. A legtöbb szabálysértést továbbra is a sebességhatár túllépésével követték el a sofőrök.
Teljesen új hidat építenek a Kakasdi patakon keresztül, amely összeköti majd Marosvásárhelyt és Maroskeresztúrt, alternatívát nyújtva a túlzsúfolt és jelenleg felújítás alatt levő Dózsa György utcára.
Internetes felületen lehet jelenteni az agresszív sofőröket vasárnaptól – adja hírül a Hargita Megyei Rendőr-főkapitányság. A rendszer célja a szabálytalanságok megelőzése és a közbiztonság növelése.
A belföldi vasúti személy- és teherforgalom 81 vonatjáratának kell majd összesen 4860 percet vesztegelnie a vasárnap hajnali óraátállításkor – tájékoztatott szombaton a Román Vasúttársaság (CFR).