Fehérbe borult táj várta reggel a Csíkszeredában ébredőket, az éjszakai havazás nyomán ugyanis hajnalra 6 centiméteres hóréteg alakult ki a városban. Hargitafürdőn 10 centiméteres a hóvastagság – derül ki Bors Béla alpolgármester bejegyzéséből.
Petíciót kezdeményezett magyar és román nyelven az Erdélyi Magyar Szövetség marosvásárhelyi szervezete, amelyben azt kéri a városvezetéstől és a képviselő-testülettől, hogy gondolják át a főtér, valamint a Tudor–November 7. útszakasz felújítását.
Önként jelentkezett kedden este a rendőrségen az a sofőr, aki jelentős anyagi károkat okozott Marosvásárhely egyik utcájában, majd elhagyta a helyszínt.
Teljesen lezárják a szerdai nap folyamán a Turista utcát Szentegyházán.
Ne hajtsanak rá a frissen aszfaltozott útra a Fenyő utcában, mert az elkészült munkát tönkretehetik – ezzel a kéréssel fordult az érintett szentegyháziak felé a polgármesteri hivatal.
Lesodorták az úttestről és emiatt felborult egy gépjármű egy kedd délutáni balesetben Réty közelében. Az ütközés során ketten sérültek meg. A balesetet szabálytalan előzés miatt következett be.
A Sepsi Metropoliszövezet számára harminc elektromos autóbusz beszerzésére pályázik a sepsiszentgyörgyi önkormányzat. A járművek tizenkét faluból hozzák-viszik az ingázókat, de a városi közlekedésbe is bekapcsolódnak.
Két váltásban nyolc-nyolc emberrel, nyolc céljárművel és ezer tonna csúszásgátlóval állnak készenlétben a nap 24 órájában Csíkszeredában ebben a téli idényben. Tavaly volt egy nagyon kritikus nap, most kedden is felidézték.
Tizenhat autó érintett abban a láncbalesetben, amely kedd reggel történt Gyulafehérvár egyik utcáján.
Ködre kell számítani hétfőn éjfélig a csíkszéki és gyergyószéki térségekben, emiatt a látótávolság akár 50 méter alá is csökkenhet – közli a Hargita megyei tűzoltóság, amely sárga jelzésű figyelmeztetést adott ki az időjárási viszonyok miatt.
Megnyílik a forgalom előtt szerdán a moldvai (A7-es) autópálya két szakasza Buzău és Râmnicu Sărat között – jelentette be hétfőn a Román Rendőrség közlekedési tájékoztató központja, az Infotrafic.
Negyedik alkalommal szervezi meg a BukFeszt színházi fesztivált a Magyar Színházak Szövetsége (MASZÍN) a román fővárosban.
Megrázó felvételt tettek közzé a napokban, sokkolva az internet és a közutak népét: egy szabálytalan előzés csak hajszál híján nem fordult katasztrófába.
A kerékpározók közlekedési kihágásai okozták a legtöbb balesetet, de ezek jártak a legkevesebb halálos áldozattal. Maros megyében viszont számos halálos kimenetelű közúti baleset történt. Sajtóeseményen ismertették a számokat a hatóságok képviselői.
A tervben szereplő hidak újjáépültek, zajlik az útalapozás, ugyanakkor már egy nagyobb szakaszt le is aszfaltozott a kivitelező a Székelyudvarhely és Székelykeresztúr közötti 137-es megyei úton. Forgalomkorlátozásokban nincs hiány.
Tucatnyi munkás dolgozik a nyárádszentlászlói új híd megépítésén. Az első átadási határidőt augusztusra tervezték, a másodikat november 29-re, de a helyszíni terepszemlénk alapján inkább csak decemberben lehet közlekedni a Nyárádon átvezető hídon.
Megkötötte a hóeltakarításra és téli útkarbantartásra szóló szerződéseket Hargita Megye Tanácsa több szakcéggel is Hargita megye mindhárom térségében – tájékoztat közleményben a megyei önkormányzat.
Jövő hónaptól ismét működni fog a helyi roncsautóprogram Sepsiszentgyörgyön, amelynek keretében 3000 lejért és új autó vásárlásának kötelezettsége nélkül lehet értékesíteni a roncsautókat.
Lassan minden, útburkolatot érintő munkálatot felfüggesztenek Székelyudvarhelyen: a hideg időjárásra való tekintettel a korábban feltört aszfaltot is helyreállították, hogy zavartalanul folyhasson a téli útkarbantartás.