Sorra buknak el a brassói repülőtér spanyolországi úti céljai: előbb a barcelonai járatokat függesztette fel, most a Madridba tartókat törölte a Fly Lili légitársaság. A reptér utasforgalma viszont továbbra is kielégítő.
Az új vasúti menetrend életbe lépésétől, azaz december 15-étől 4,6 százalékkal drágulnak a vonatjegyek.
December 15-én életbe lép az új vasúti menetrend, amelynek megfelelően 2025. december 13-ig naponta átlagosan 1100 vonatjárat fog közlekedni. Ezek közül négy fogja összekötni új szerelvényekkel a fővárost Brassóval.
Péntek délutántól járható a Maros megyei Nyárádszentlászló hídja.
Aszfaltozni fognak a balavásári új körforgalomban pénteken és szombaton, így forgalomkorlátozásra kell számítani – hívják fel az autósok figyelmét.
Már csak hat kilométernyi szakasz aszfaltozása van hátra Székelyudvarhely és Székelykeresztúr között ahhoz, hogy egybeérjen az első réteg aszfaltszőnyeg a két település között. A megyei tanács elnöke mégis aggódik.
Több mint 12 ezer autó halad át naponta Nyárádszeredán, és a helyiek attól félnek, ez megkétszereződik, ha elkészül a jelenleg épülő autópálya. Megoldásként egy terelőutat szeretnének építeni, amely elvezetné az autópályáról leérkező forgalmat.
Kézi adatrögzítéssel folytatódhat a gépjárművek időszakos műszaki vizsgáztatása (ITP) az erre szakosodott műhelyekben, majd miután a műszaki ellenőrzések online nyilvántartását kezelő alkalmazás ismét működőképes lesz, ide is bevezetik az adatokat.
Fiatal nő karambolozott szombaton hajnalban Székelyszentlélek közelében. A balesetben érintett mindkét jármű sofőrje kórházba került.
Szombat délután az összes vasútvonalon továbbra is télies körülmények között közlekedtek a vonatok, különösen a iaşi-i és brassói regionális kirendeltség körzetében, a sűrű havazás és az alacsony hőmérséklet miatt – számolt be a CFR.
A rendőrség közlekedési információs központjának (Infotrafic) tájékoztatása szerint szombaton reggel havazott és részlegesen hó borított több útszakaszt.
Negyedik alkalommal szervezi meg a BukFeszt színházi fesztivált a Magyar Színházak Szövetsége (MASZÍN) a román fővárosban.
Gabonát szállító teherautó sodródott le az úttestről csütörtökön dél körül a 11B jelzésű országút Nyerges-tetőn áthaladó szakaszán – pénteken egy időre lezárják az érintett útszakaszt, ameddig kiemelik a járművet az árokból.
Az ország valamennyi ITP-műhelyében leállt a tevékenység péntek reggel egy központi meghibásodás miatt.
Az erős szél miatt lezárták péntek reggel az A1-es autópálya Nagyszeben és Bojca közötti szakaszát.
A menetrendnek megfelelően péntek reggel 5 óra 40 perckor elindult a bukaresti Északi pályaudvarról Brassó felé a Coradia Stream vonat – közölte a Vasúti Reform Hatóság (ARF).
Eltávolították a havazás miatt a sínekre dőlt fákat, és újraindult a közlekedés a 400-as vasúti fővonal Marosfő és Gyergyóhodos közötti szakaszán – tájékoztatott csütörtök délután a Hargita megyei tűzoltóság.
Havazott csütörtökre virradóan Maros megye teljes területén, de komolyabb fennakadást nem okozott a télies időjárás, a hókotrók mindenhol dolgoztak.
Jelenleg nincsenek az időjárási viszonyok miatt lezárt utak Hargita megyében – adott ki közleményt röviddel hármnegyed kilenc előtt a Hargita Megyei Rendőr-főkapitányság.