
Az év második hónapja több szempontból is mérföldkőnek bizonyult a repülőtér számára
Fotó: Tuchiluș Alex
Megnyitása óta a legeredményesebb hónapot zárta a székelyföldi utasokat is kiszolgáló légikikötő. A Brassó–Vidombák Nemzetközi Repülőtéren februárban mintegy 38 ezer utast regisztráltak, a legnépszerűbb úti célok között Budapest is szerepel.
2026. március 02., 16:202026. március 02., 16:20
Februárban összesen 38 373 utasa volt az ország legfiatalabb repülőterének. A 2023-ban megnyitott légikikötő ezzel az eddigi legforgalmasabb hónapot zárta – közölte Adrian-Ioan Veștea, Brassó Megye Tanácsának elnöke. Ez az utasszám mintegy 140 százalékos növekedést jelent 2025 azonos időszakához képest. A legnépszerűbb desztinációk között szerepel:
Az év második hónapja több szempontból is mérföldkőnek számított a légikikötő számára: február 26-án landolt az első teherszállító repülőgép, a My Freighter által üzemeltetett Boeing 767-es, amely körülbelül 47 tonna rakománnyal érkezett Vidombákra.
Ugyanakkor sikerült elindítani az infrastruktúra fejlesztését célzó eddigi legnagyobb közbeszerzési eljárást: a mintegy 49 millió lejes beruházás keretében bővítik többek között a repülőtér forgalmi előterét, és egy új gurulóutat is kiépítenek.
Erdély számíthat Magyarország támogatására, testvéri jelenlétére – jelentette ki Tarr Zoltán erdélyi látogatásán, a Madarasi Hargitán. Három célkitűzést fogalmazott meg ezzel kapcsolatban a társadalmi kapcsolatokért és kultúráért felelős miniszter.
A barátságtalan idő – sűrű köd, alig 6–7 Celsius-fok – sem tartotta vissza a motorosokat, sokan érkeztek október 18-án a Hármaskereszthez, hogy a szezonzáró áldáson együtt adjanak hálát az elmúlt hónapokért.
Erdély számíthat Magyarország támogatására, testvéri jelenlétére – jelentette ki a társadalmi kapcsolatokért és kultúráért felelős miniszter a Madarasi-Hargitán vasárnap.
Túl vagyok ezen a kényes szakaszon, most fokozatosan végzem majd munkámat Isten és imáitok segítségével – mondta XIV. Leó az Úrangyala-imádság után a Szent Péter téren vasárnap, ahol több ezren üdvözölték a műtéte után a Vatikánba visszatérő pápát.
A védelmi minisztérium adatai szerint 2026-ban eddig hat drónt lőttek le Románia légterében; ugyanakkor további 44 drónt vagy drónmaradványt gyűjtöttek be és hatástalanítottak az ország területén.
Erős szélre és esőre figyelmeztető előrejelzést adott ki vasárnap az Országos Meteorológiai Szolgálat (ANM) Románia nagy részére. Moldvában és helyenként Dobrudzsában sárga jelzésű riasztás lesz érvényben a viharos széllökések miatt.
A hétvégén Hargita megye több településén is fennakadtak a rendőrség szűrőjén ittas sofőrök.
Elhunyt Kollár Lajos orvosprofesszor; a magyarországi érsebészet korszakalkotó és iskolateremtő egyéniségét életének 79. évében érte a halál – adta hírül Facebook-oldalán a Pécsi Tudományegyetem Egészségtudomány Kara (PTE-ETK) szombaton.
Szerte a világon megemlékeznek az 1956-os forradalomról és szabadságharcról október 23-án: díszkivilágítást kap a Niagara-vízesés és a riói Krisztus-szobor, valamint fényfestés lesz látható az isztambuli Boszporusz-hídon.
Gyergyó és Sóvidék között évszázadokon át hegyi ösvények és nehezen járható szekérutak biztosították az összeköttetést. A sóhordók nyomába eredve a Görgényi-havasok festői tájain barangoltunk, miközben a Régi só-út történetével is megismerkedtünk.
szóljon hozzá!