
Nagy a forgalom, állandó a balesetveszély a Brassói úton. Egyelőre azonban várni kell a változtatásra
Fotó: Tuchiluș Alex
A tervek elkészülnek, és az építkezési engedélyt is ki fogják adni, de a Brassói úton idén nem valószínű, hogy kialakítják az elképzelt körforgalmat. Ennek anyagi okai vannak: több olyan beruházást kell befejezni, amelyek jelentős önrészt igényelnek.
2026. január 29., 07:402026. január 29., 07:40
A csíkszeredai Brassói útra tervezett körforgalom műszaki terveinek elkészítése folyamatban van, de a továbblépés egyelőre bizonytalan, noha tavaly még úgy tűnt, hogy ebben az évben el is készülhet a forgalmi változtatás.
Minderről Bors Béla alpolgármester beszélt kérdéseinkre. Az elöljáró szerint az előkészületeket be kell fejezni, a megvalósíthatósági tanulmány nemsokára kész lesz, és ennek elfogadása után közbeszerzési eljárást írnak ki a műszaki tervek elkészítésére is. Ezek elkészültével az építkezési engedélyt is kiadják, de
Ennek elsősorban anyagi okai vannak, a befejezetlen beruházások önrészeinek költségei, és az általános bizonytalanság, amely érezhető az idei év kapcsán – vázolta Bors Béla. Jelentős kiadásként említette a városháza és a Városi Művelődési Ház felújításához szükséges önrészeket, amelyeket a saját költségvetésből kell biztosítani, de ugyanígy készülnek a Búza és Levendula utcák felújítására is, szintén saját költségvetésből.

Jövőben készülhet el egy újabb körforgalom Csíkszeredában, a Brassói úton, amely egyszerűbbé teszi majd a Zöld Péter utcából érkező és oda tartó autók közlekedését. Ehhez először meg kell egyezni a közterületet elfoglaló vállalkozással.
A tervezett körforgalomra a torlódás és a balesetveszély miatt is szükség van, mert a Baromtér utca felől a vasúti aluljárón át érkező autósok egy része visszafordul a vasútállomás irányába, ehhez pedig á kell haladni a sűrű forgalmú, kétszer két sávos útszakasz két sávján. Ugyanakkor a Zöld Péter utcából érkező autók is torlódnak, különösen csúcsforgalomban.
mert a Baromtér utcáról érkező járműveket közvetlenül a körforgalomhoz irányítják, ahol meg lehet majd fordulni.
Korábban szerettek volna ideiglenes körforgalmat kialakítani, de akkor kiderült, hogy ez nem lehetséges, mert a kétsávos körforgalomhoz nem elég a meglévő hely, útszélesítésre van szükség, ami megvalósíthatósági tanulmányt és tervezést igényelt.
Jogerőssé vált az a bírósági végzés, amely hatályon kívül helyezte a tusnádfürdői önkormányzat azon határozatát, amellyel a város kisajátította a Csukás-tó területét. A városvezetés eleget tesz ennek, de a kisajátítás újraindítására készül.
Nem lehet kizárni, hogy megváltozhat a csíkszeredai Octavian Goga sétány, de akár a főgimnázium neve is, mert törvény tiltja, hogy a fasiszta propagandával kapcsolatba hozható személyekről köztereket, intézményeket nevezzenek el.
A kolbászkészítésre is igaz, hogy ahány ház, annyi szokás – kinek sósabban, kinek paprikásabban ízlik jobban a termék.
A tavalyi megszorítások után idén is csak mértékkel biztosítják a finanszírozást a csíkszentkirályi tanuszoda folyamatban levő építésére, így várhatóan lassú lesz az előrehaladás. Ha minden jól megy, legalább félig elkészülhet a beruházás.
Az átlagosnál is jobban megviselte a Csíkszereda peremterületein levő makadámutakat a szigorúbb téli időjárás. Az ideiglenes sürgősségi beavatkozáshoz keresik a megoldást, de nagyobb javítás csak a több hónap múlva lehetséges.
A medvék által oly gyakran látogatott Tusnádfürdőn állították fel a turistalátványosságnak szánt, négy méter magas medveszobrot. Az impozáns fémalkotást szerdán avatták fel.
Jelenleg nem lehet módosítani az adók mértékén – tudomásul vette a csíkszeredai képviselő-testület keddi azonnali ülésén a pénzügyminisztérium hivatalos levelét.
Baleset történt Szentegyháza és Csíkszereda között kedden délelőtt, egy ember megsérült.
A Bolojan-kormányhoz fordul petícióban a csíkszeredai városvezetés, hogy még az országos költségvetés elfogadása előtt hozzon jogszabályt az adócsökkentésre. Az ügyben elindították az aláírásgyűjtést.
Begyűjtötték a lakossági észrevételeket, fel is dolgozták annak érdekében, hogy a csíkszeredai városi tömegközlekedés járműveinek végleges menetrendjét kialakítsák. Ezt várhatóan március elején vezetik be.
1 hozzászólás