A hálózaton végzett javítási és fejlesztési munkálatok miatt Háromszéken, Hargita és Maros megyében is áramszünetek várhatók a következő hét első napjaiban.
A Kovászna megyei rendőrség egy 16 éves sepsiszentgyörgyi lány eltűnésének ügyében kéri a lakosság segítségét.
Egyre kiterjedtebb területen esett fagypont alá a hőmérséklet vasárnapra virradóan, a leghidegebb pedig Csíkszeredában volt.
Hajdanán, templomtorony hiányában a háromszéki falvak nagy részében is ilyenek őrizték a harangokat, mára fájóan kevés maradt belőlük. A még állók azonban sokat tudnak mesélni múltunkról, rövid megállásra, töprengésre késztetve a feléjük tévedőt.
Aszfalt fogja borítani a Zabolát, valamint Haralyt – és vele együtt Gelencét – összekötő földutat. A fejlesztésnek köszönhetően a Zaboláról érkezők többé nem kell kitérőt tegyenek, a két község közötti távolság több mint két kilométerrel lerövidül.
Amerikai egyetemen oktató antropológus tart előadást Kovásznán vasárnap este. Bármilyen hihetetlenül is hangzik, az erdélyi magyar kultúra ugyanolyan gondokkal küszködik, mint a távoli kis népeké.
Fagypont alá csökkent a reggeli hőmérséklet a Keleti-Kárpátokban és a Kárpát-kanyar egy részén szombatra virradóra – mindez jól kivehető az Országos Meteorológiai Igazgatóság legújabb, a legalacsonyabb hőmérsékleti értékeket összesítő térképén.
Nem tart igényt a továbbiakban az igazgatói funkcióra Pál Ferenczi Gyöngyi, a Tamási Áron Színház megbízott igazgatója, a fenntartó sepsiszentgyörgyi önkormányzat által meghirdetett versenyvizsgára két másik jelölt jelentkezett.
Sokféleképpen lehet elrontani a szemétgyűjtést, még akaratlanul is és ennek következménye lehet: a sepsiszentgyörgyi helyi rendőrség 2025. januárja és szeptembere közt 95 esetben írásos figyelmeztetést állított ki, illetve 101 esetben bírságolt.
Huszadik alkalommal rendezik meg Uzon község napjait a hétvégén. A szervezők színes eseménysorral várják a helyieket és nem csak.
2021-ben tartották meg először, négy év szünet után most ismét belevágnak. A Tegyünk Kézdiszékért Tömörülés szeptember 27-én „mézédes napot” szervez Kézdivásárhelyen.

A Wégidők – Az élet kapujában című nagyszabású zenés–drámai mű egy erőteljes, mai kérdéseket feszegető történet hitről, keresésről, bukásról és újrakezdésről.
Szeptember utolsó hétvégéjén Sepsiszentgyörgy főterét ellepik az ízek és élmények: rekordméretű édes reggeli, látványos kürtőskalács- és lángossütés, versenyek, vásár és koncertek várják az érdeklődőket az Őszi Vásár és Kürtőskalács-fesztiválon.
A Doripesco kérésére visszahívja a Kaufland a gyártó 190 grammos pontyikrasalátáját.
Sepsiszentgyörgy Polgármesteri Hivatala az adófizetők figyelmébe ajánlja, hogy a második félévre kivetett helyi adókat és illetékeket szeptember 30-ig lehet késedelmi kamat nélkül befizetni.
Több önkormányzati beruházás költségvetését módosította rendes havi ülésén a sepsiszentgyörgyi önkormányzati képviselő-testület. A helyi tanácsosok jóváhagyták a Cigaretta utca felújításának műszaki tervét is, tavasszal kezdődhet a munka.
Bartók Sepsiszentgyörgyön címmel veszi kezdetét az a különleges kulturális eseménysorozat, amely a világhírű zeneszerző, Bartók Béla 1927-es sepsiszentgyörgyi látogatásának és koncertjének közelgő, 100 éves évfordulóját ünnepli.
A meglebegtetett kormányzati intézkedések fejfájást okoznak az önkormányzatoknak, de Kovászna megye felkészült minden eshetőségre. Erről Tamás Sándor, a megyei tanács elnöke beszélt, aki szerint az RMDSZ-nek muszáj kormányon maradnia.
Vujity Tvrtko ismét Székelyföldön várja közönségét legújabb estjével, Tvrtko a Föld körül címmel, október első felében.