Gyimesfelsőlok, Gyimesközéplok és Gyimesbükk víz- és csatornahálózatait közösen üzemeltetné egy, a községek által létrehozandó szolgáltató. A kiépült rendszerek engedélyeztetése után ez a legfontosabb lépés ahhoz, hogy a szolgáltatás elkezdődhessen.
A gyimesiek régi álma valósul meg a Rákóczi-vár újjáépítésével, amely nemsokára teljesen készen áll. A több mint két éve kezdődött munkálatok befejezése után jövőben, építésének négyszázadik évfordulóján nyitják meg a látogatók előtt.
Történelmi jelentőségű ünnepen vett részt vasárnap a gyimesbükki katolikus közösség: dr. Kovács Gergely gyulafehérvári érsek felszentelte az újjáépített Szent Péter és Pál templomot. A szertartás a hálaadás és a közösség erejének ünnepe volt.
Tartalmas nyári hét a hagyományok jegyében – 28. alkalommal szervezik meg a gyimesközéploki tánctábort. A helyi gyerekeknek ingyenes a belépés, a hangulata pedig pótolhatatlan.
Egy 15 éves fiú életét vesztette abban a balesetben, melynek során vonat sodort el egy autót a gyimesközéploki Antalokpataka településen, szerdán délelőtt.
Vonatbaleset történt Gyimesközéplokon, Antalokpataka településen szerdán dél körül. Hárman sérültek meg, egyikük súlyosan, ezért mentőhelikopter is a helyszínre érkezett.
Jézus Szíve napján fogadalmi keresztúttal és szentmisével újították meg hitüket a hívek Gyimesbükkben. Az ünnepi programot a Stradivarius-turné egyetlen székelyföldi koncertje tette különlegessé.
Idén is lesz Stradivari-hegedűkoncert Gyimesbükkben. Alexandru Tomescu világhírű hegedűművész 22 állomásos turnéra indult, pénteken, június 27-én este a gyimesbükki római katolikus templomban is megcsodálhatjuk.
Ezrek zarándokoltak idén is a Gyimesekbe, ahol imával és mély lelki tartalommal ünnepelték pünkösdvasárnapot a kontumáci templom melletti szabadtéri oltárnál bemutatott szentmisén.
Marosvásárhelyre, Gyimesfelsőlokra és Gyimesbükkre látogatott Sulyok Tamás köztársasági elnök pénteken, erdélyi magánlátogatása első napján.
Tizenhét évvel ezelőtt, 2008 pünkösdjén érkezett meg először a gyimesi volt határállomáshoz a Székely Gyors, élén a legendás Nohab mozdonnyal. Azóta minden év pünkösdvasárnapján második székelyföldi zarándokhellyé vált a kontumáci templom.

Jakab Zoltán, a VSK Székelyudvarhely edzője mesél a futsal múltjáról, jelenéről és jövőjéről: bajnoki emlékek, válogatott játékosok, kihívások és célok.
Pünkösd előtt, június 2–6. közötti fognak dolgozni a Hargita megyei Lóvész és Gyimesfelsőlok megállók közötti vasúti szakaszon, és a munkálatok miatt Csíkszeredát is érintő vonatjáratok menetrendje fog módosulni.
A munkát befejezték, most a beüzemeléshez szükséges engedélyeztetés zajlik a Gyimesközéplokon és Gyimesfelsőlokon épült víz- és szennyvízhálózatok esetében. A működtetést szeretnék a több község által létrehozandó cégre bízni, de vannak kérdőjelek.
Rangos egyházi eseménynek volt házigazdája Gyimesbükk szombaton. Székelyföld legkeletibb községében tartották a 28. Felcsíki Egyházi Kórustalálkozót. A római katolikus kórusok seregszemléjén több mint 600 kórustag lépett fel.
Az örmények Erdélybe településére emlékeztető információs táblákat helyez ki az Erdélyi Magyarörmények Szövetsége november 28-án Gyimesbükkön. Az ünnepélyes táblaavatást egy kulturális műsor is kíséri majd.
Búcsút és jubileumi ünnepséget tartottak a gyimesfelsőloki Árpád-házi Szent Erzsébet Római Katolikus Gimnáziumnál. Az iskola védőszentjének ünnepére gyűltek össze a tanintézmény kápolnájában, ahol visszatekintettek az elmúlt 30 esztendőre.
Tartalmas hétvége zárult Borospatakán, ahol az elmúlt napokban Erdély ízei kerültek középpontba. A Taste of Transylvania gasztrofesztiválon Rácz Jenő, a Konyhafőnök sztárséfje mesélt izgalmas terveiről, köztük egy új étterem nyitásáról a Székelyhonnak.
Profik és háziasszonyok, modern irányzatok és hagyományok találkoznak ezen a hétvégén a Taste of Transylvania keretében. Volt, akiknek a szombat aktívan, közösségi pityókaszedéssel indult, mások már délben belevetették magukat a kulináris kalandozásba.