Másodfokú (narancssárga) jelzésű árvízriasztásra figyelmeztet a Hargita megyei tűzoltóság, amely a Tatros egyik mellékfolyójára érvényes. Ugyanakkor a Tatrosra sárga jelzésű, elsőfokú riasztást adtak ki pénteken, 22 óráig.
Június második, illetve július első felében 17 állomásos turnéra indul Alexandru Tomescu világhírű román hegedűművész, aki Stradivari hegedűjével idén is koncertet ad a gyimesbükki római katolikus templomban.
Tizenötödik éve immár, hogy a csíksomlyói pünkösdszombati búcsú másnapján második székelyföldi zarándokhellyé válik a gyimesi ezeréves határ környéke, a Bákó megyéhez csatolt erdélyi település, Gyimesbükk.
Tizenöt évvel ezelőtt, 2008 pünkösdjén érkezett meg először a gyimesi volt határállomáshoz a Székely Gyors, élén a legendás Nohab mozdonnyal. Azóta – a járvány miatti kihagyást leszámítva – minden évben zarándokhellyé vált a kontumáci templom és környéke.
Pünkösd vasárnapján, május 28-án, 19 órától a gyimesbükki Biotour Vendégház udvarán az Ismerős Arcok együttes ad jótékonysági koncertet.
Ittas sofőr gázolt el egy padon ülő férfit Gyimesfelsőlokon, majd elhajtott a helyszínről, ráadásul mint kiderült, jogosítvánnyal sem rendelkezett – számol be a Hargita Megyei Rendőr-főkapitányság sajtóosztálya.
Négy év elteltével idén elkészül a Gyimesközéplokról Hidegségen és Bükkhavaspatakán átvezető megyei besorolású úton az árvízvédelmi támfalak építése, miután korábban hidakat is építettek.
Lehet nevezni vasárnap délelőttig az idei gyimesi tojásíróversenyre, amelyet 2016 óta szervez a gyimesbükki Emberek Ihletnek Egyesület és a Degustarium szövetkezet.
Kézigránátot talált egy helybéli Gyimesközéplok közelében csütörtök reggel. A tűzoltóság pirotechnikai csapata lépett akcióba.
Még úgy sem volt egyszerű eljutni az ezeréves határon álló Rákóczi-vár újjáépítésének elkezdéséhez, hogy a szükséges pénzösszeg rendelkezésre áll. Elhúzódó közbeszerzési eljárás, óvások és fellebbezés is történt tavaly.
Megcsúszott és lesodródott az úttestről egy Kománfalva és Csíkszereda útvonalon közlekedő pótkocsis teherautó kedden Gyimesközéplokon, a 12A jelzésű országúton – tájékoztat a Hargita Megyei Rendőr-főkapitányság sajtóosztálya.

A legújabb részben górcső alá vesszük az FK Csíkszereda háza táján zajló komoly játékosmozgásokat. Megvitatjuk a télies viszonyok hatását a meccshangulatra, valamint kielemezzük a fehérvári utánpótlás-nevelésének Erste Ligára gyakorolt hatását.