
Fotó: Veres Nándor
Lehet nevezni vasárnap délelőttig az idei gyimesi tojásíróversenyre, amelyet 2016 óta szervez a gyimesbükki Emberek Ihletnek Egyesület és a Degustarium szövetkezet.
2023. március 30., 16:162023. március 30., 16:16
2023. március 30., 16:512023. március 30., 16:51
„Az immár hagyományos virágvasárnapi tojásíró verseny és hímestojás-kiállítás célja – többek között – a hagyományok ápolása és a népi tudás átadása a fiataloknak” – tudtuk meg Pál Damján szervezőtől.
A felhívás szerint minden versenyző öt-öt tojást állíthat ki a szervezők által biztosított tálcákra, ezek közül az egyik hímes tojás a tenyeres-, a másik pedig a vétett út mintával kel legyen hímezve.
A versenyre és kiállításra szánt írott tojásokat vasárnap, április 2-án reggel 9 óráig kell bevinni a gyimesbükki művelődési házba. Hat díjat osztanak ki, a pénzdíjak összértéke pedig 3100 lej.
Virágvasárnap a szokástól eltérően idén csak egyetlen ünnepi római katolikus szentmise lesz Gyimesbükkben, délben 12 órától a plébániatemplomban, az egyház pedig ingyenes buszjáratot biztosít a híveknek a Bálványos, a Bükk és a Tarhavas falurészekről. Mise után meg lehet nézni a legszebb, kiállításra kiválasztott írott tojásokat.
A piros tojás, a hímes, az írott tojás a mai napig az egyik legalapvetőbb tárgyi kelléke a kereszténység legnagyobb ünnepének, a húsvétnak, a tojásfestés szellemi központjának pedig a Gyimeseket tartják, számtalan minta származik erről a vidékről. A Gyimesekben a tojásírás hivatalos napja nagypéntek, akkor készülnek azok a tojások, amelyek ételszenteléskor a kosarakba kerülnek, és húsvétkor elfogyaszt az egybegyűlt család.
Nicușor Dan román államfő szeptember 20. és 23. között több megbeszélésen és rendezvényen vesz részt az Egyesült Nemzetek Szervezete (ENSZ) 81. közgyűlésének New Yorkban szervezett közgyűlésének keretében – közölte az államelnöki hivatal.
Másodpercenként 1650 köbméterre emelkedik a Duna vízhozama a jövő héten az országba való belépési pontnál, Báziásnál, és ezzel még mindig jóval a szeptemberi 3800 köbméteres sokéves átlag alatt marad.
A szeptember 11-17. közötti időszakban összesen 19 európai elfogatóparancsot hajtott végre az Országos Rendőr-főkapitányság.
Kút ásása közben találtak egy feltételezett lőszert szombaton a Kászonaltíz községhez tartozó Kászonimpéren. A helyszínre kiszálló tűzszerészek egy második világháborúból származó támadó kézigránátot azonosítottak.
Közel 3000 szabálysértési bírságot róttak ki ezen a héten az autópálya-rendőrök a közlekedésbiztonsági ellenőrzéseik során.
A Fekete-tengerben, a Chituc homokpadtól mintegy 50 tengeri mérföldre keletre talált dróndarabot ártalmatlanítottak vasárnap reggel – közölte a védelmi minisztérium.
Tűz ütött ki vasárnap egy segesvári, idősek gondozására szolgáló szociális központban. Az épületben negyvenen tartózkodtak, három embert a tűzoltók menekítettek ki.
Három maroshévízi férfit vettek 24 órára őrizetbe, miután a gyanú szerint egy helyi szórakozóhelyen biztonsági őrökre támadtak, majd több berendezési tárgyat is megrongáltak. A rendbontás az utcán is folytatódott.
Siegfried Mureșan kijelölt miniszterelnök bejelentette, hogy folytatni kívánja Ilie Bolojan ügyvivő kormányfő politikáját a források helyes kezelésében és a korrupció elleni küzdelemben.
0,67 milligramm/liter alkoholt mutatott ki a szonda annak a 33 éves nőnek a leheletében, akit szombat hajnalban igazoltattak a csíkszeredai rendőrök.
szóljon hozzá!