Módosították a csíkszeredai iskolahálózatot a helyi önkormányzati képviselők csütörtöki soron kívüli ülésükön. A város bölcsődéjét a Micimackó napközihez csatolták.
Felújítás miatt ideiglenesen más helyszíneken tartja előadásait a Csíki Játékszín: a nagyszínpad a Művészetek Házába költözik, a kamaradarabok pedig alternatív terekben lesznek láthatók.
Kevesebb pénz számolható el a Fodor Sándor park felújítására, mint kezdetben tervezték, így a beruházás 11,5 millió lejes becsült értékéből mindössze 5,4 millió lejt biztosít a központi fejlesztési régió, a többit a városnak kell állnia.
Több kisebb utca felújítása is folyamatban van Csíkszeredában, a munkálatokat idén tervezték befejezni, ám ez nem biztos, hogy minden esetben sikerülni fog. Az útfelújítások vezetékcserékkel is járnak, ez pedig lassítja a folyamatot.
Az első évben „botladozó” csíkszeredai Lábbusz egyre népszerűbbé válik a tanulók körében, ezúttal 154 diák csatlakozott az idei Lábbusz járataihoz az első napon.
Egy év kihagyás után ismét „városra költözik a falu” Csíkszeredában szeptember 20-án és 21-én, szombaton és vasárnap.
Csíkszereda hamarosan ismét az opera városává válik: ötödik alkalommal látogat el a Hargitai megyeszékhelyre a Kolozsvári Magyar Opera társulata – adja hírül a csíkszeredai városvezetés.
Csíkszeredában volt a leghidegebb országszerte szeptember 8-ára virradóan. Még egyetlen ponton volt ugyanolyan hideg, mint Csíkban: az Omu-csúcson. Mindkét meteorológiai állomáson 4,8 Celsius-fokot mértek.
Noha korábban elfogadott egy beépítetlen városközponti terület megvásárlására vonatkozó célszerűségi tanulmányt a csíkszeredai önkormányzati képviselő-testület, ezt a határozatot kénytelen volt visszavonni, mert a telket időközben eladták.
Két kerékpár ellopásával gyanúsítanak egy 36 éves férfit Csíkszeredában, akit a rendőrök 24 órára őrizetbe vettek. A bicikliket sikerült visszaszolgáltatni tulajdonosaiknak – közölte a Hargita Megyei Rendőr-főkapitányság.
A nyári útkarbantartás legfontosabb része, a Kossuth Lajos utca jelentős részének újraaszfaltozása zajlik Csíkszeredában, egyik szakaszon nemsokára megszűnik az útzár. Ezzel párhuzamosan számos más beavatkozást is elvégeztek már.

Az erdő az élet egyik legfontosabb egyensúlyteremtő erejeként tisztítja a levegőt, otthont ad számtalan élőlénynek, védi a talajt, és csendben gondoskodik arról, hogy a természet körforgása fennmaradjon.
Esővízcsatorna-bekötési munkálatok miatt ideiglenesen lezárják a Petőfi utca bejáratait a Vár tér és a Temesvári sugárút felől – tájékoztatott Bors Béla alpolgármester közösségi oldalán.
Diplomamunkáikban Csíkszeredára vonatkozó településrendezési és építészeti elképzeléseiket mutatják be a helybélieknek a Ion Mincu Építészeti és Településrendezési Egyetem végzősei, akiknek kiállítása szeptember 4-én nyílik meg a Csíki Moziban.
Agresszív kóbor kutyák ölték meg egy idős férfi macskáját Csíkszereda központjában hétfőn reggel, de Sepsiszentgyörgyön is történtek hasonló esetek az utóbbi időben, több macska is áldozatául esett a falkába verődött ebeknek.
A Csíkszeredai Megyei Sürgősségi Kórház gyermekgyógyászati osztálya részeként működő gyermekkardiológia a gyermekkorban előforduló szívbetegségekkel foglalkozik.
Biztonságosan és jókedvvel indulhatnak iskolába a csíkszeredai diákok, hiszen szeptember 9-én ismét elindulnak a Lábbusz járatai, amelyekhez a régi résztvevők mellett új jelentkezőket is várnak a szervezők.
A Harvíz Rt. víz- és szennyvízhálózat-bővítési óriásprojektje és a gázüzemű buszok helyzete is szóba került a csíkszeredai önkormányzati képviselő-testület pénteki soros ülésén. A város összesen négy elektromos iskolabuszt vehet át nemsokára.
Borboly Csaba már a vizsgálat befejezése előtt megtalálta a hibást: a sajtót. Egy dolgot viszont elhallgat a politikus: a média mellett ő sem kérdőjelezte meg a csobotfalvi tragikus pásztorbalesettel kapcsolatos hivatalos rendőrségi információkat.