Pánikkeltő felhívás kering a közösségi oldalakon, hogy gyerekeknek eperízű, cukorka formájú drogot osztogatnak az iskoláknál. A rendőrség azonban nem tud ilyen jellegű kábítószerről.
Továbbra is kitart térségünkben a hideg idő, keddre virradóan Székelyföld-szerte mínusz 10 Celsius-fok alá csökkent a hőmérséklet, ez alól csak egy város volt kivétel. A hivatalos mérések szerint ezúttal is Csíkszeredában volt a leghidegebb az országban.
A betegek világnapját először 1993-ban tartották meg. Többek között lehetőséget kínál arra, hogy a vallásos közösségek a betegekért és gyógyulásukért imádkozzanak – ezt teszik február 11-én a csinódi ökumenikus kápolnához zarándoklók is.
Megnőtt az utóbbi időben az Electrica Furnizare elleni, számlázási problémákkal kapcsolatos fogyasztóvédelmi panaszok száma. Az áramszolgáltató vállalat gyakran már a fogyasztóvédelmi hatósággal sem kommunikál, és ezért újabb bírságokat kapott.
Közzétette kéthetes előrejelzését az Országos Meteorológiai Szolgálat (ANM) a február 10. és 23. közötti időszakra. Napközben plusz fokok várhatók, de kétszer is lesz egy kis ingadozás.
A kászonújfalusi tűzesetben megsemmisült lakóház újjáépítéséhez adománygyűjtő koncertet tart a Truba-moll zenekar Szavak szívén címmel Csíkszeredában, szerdán 19 órától.
Eleve nem valami fényes az általános hangulat Romániában, vannak ugyanakkor olyan gazdasági ágazatok, amelyek várhatóan a többinél is jobban megsínylik az úgynevezett salátarendelettel bevezetett megszorításokat.
Hat erdélyi városban mutatják be Demeter Ervin az Erdélyiség. Egy elszakított nemzetrész művészete című kötetet február 12. és 18. között.
Csíkszereda húsz tanintézetében cserélik le a régi iskolai bútorzatot, amelyek tárolása érdekében egy 657 négyzetméteres raktárhelyiség bérléséről döntöttek az önkormányzati képviselő-testület hétfői rendkívüli ülésén.
Noha az elmúlt évben semmilyen előrelépés nem történt, tavasszal várhatóan elkezdődik a fejlesztési minisztérium finanszírozásával a csíkszentsimoni bölcsőde építése. Szorít a határidő, idén el is kellene készülnie a beruházásnak.
Országszerte fagyosan indult a hétfő reggel, de a legalacsonyabb hőmérsékletet ezúttal is Csíkszeredában mérték – derül ki az Országos Meteorológiai Szolgálat adataiból.

A Kolozs megyei Széken az elmúlt években számos helyi vállalkozó és közösségszervező pályázott sikeresen a vidékfejlesztést támogató, uniós finanszírozású Leader-program keretében.
Márciusban már beüzemelhető lesz a csíkszeredai tömegközlekedést kiszolgálni hivatott gázüzemű buszok töltőállomása, amelyet most csatlakoztatnak a gázhálózathoz. A buszok várhatóan nyáron indulnak el, addig a telephelyet is rendezik.
A várakozásokkal ellentétben nem tetőzött, hanem ugrásszerűen nőtt a légúti megbetegedések száma az elmúlt héten. Nagy a nyomás a sürgősségi részlegeken, a tehermentesítés érdekében rendelőket jelölt ki a szaktárca a betegek ellátására.
Tűz ütött ki egy tusnádfürdői lakóházban vasárnap délután. A Hargita megyei tűzoltóság szerint sikerült megfékezni a lángok terjedését.
Országszerte hideg, a reggeli és esti órákban fagyos időre, helyenként enyhe havazásra, több régióban erős szélfúvásra lehet számítani a következő napokban – derül ki az Országos Meteorológiai Szolgálat (ANM) vasárnap közzétett egyhetes előrejelzéséből.
Ellenzi Hargita megye újabb címertervét a Kovászna, Hargita és Maros Megyei Románok Civil Fóruma, azt állítva, hogy nincs benne utalás a székelyföldi megyében élő román közösségre.
Csík- és Gyergyószékre is megérkeztek a komolyabb fagyok, sőt az egész ország területén mínuszba fordult a hőmérséklet szombatra virradóan.
A „quiet quitting”, azaz a csendes kilépés, valamint a quiet hiring, vagyis a csendes munkaerő-felvétel után újabb trend lopakodik halkan a munkaerőpiacon: a revenge quitting, amelyet bosszúvezérlt felmondásnak fordítottak magyarra.