Új helyszínen, a csíkszeredai Szociális Igazgatóság Petőfi Sándor utca 7. szám alatti székhelyén igényelhető idén a fűtéstámogatás. Az érintettek a földszinti ügyfélszolgálati irodában adhatják le a kérelmeket.
Horthy Miklós kormányzó és felesége 85 évvel ezelőtt, 1940. október 7-én érkeztek meg Gyergyószentmiklósra. Szeptember 16-án ugyan már eljutottak Marosvásárhelyig, de a „nagy” székelyföldi látogatásra még három hetet kellett várni.
Gyalogost ütöttek el kedden este a Csíkszeredához tartozó Csiba közelében. A baleset miatt leállították a forgalmat a 13A jelzésű országúton, emiatt hosszú kocsisor alakult ki mindkét irányban.
Pénz- és elegendő személyzet hiányában már csak a megyeközpontban tud állásbörzét szervezni a Hargita Megyei Munkaerő-elhelyező Ügynökség, de már vannak elképzeléseik arra, hogy miként lehetne újra kiterjeszteni a lehetőséget más településekre is.
A fenntartási költségek emelkedése miatt kénytelen volt emelni a Csíki Csobbanó, a hargitafürdői mofetta és a benti sportpályáinak használati díjait a Csíki Sportcentrum. A 10 százalékos drágítást október elsejétől vezették be.
Csillagászatról és űrkutatásról szóló filmeket vetít a Sapientia EMTE Csíkszeredai Karának planetáriuma a nagyközönség számára. A 27 férőhelyes űrszínházat 250 lejért bérelhetik ki az érdeklődő csoportok.
Tircsné Propper Valéria A Hunyadi-kor hősei és hősies asszonyai című előadására várják az érdeklődőket október 17-én pénteken a Csíki Székely Múzeum protokolltermébe.
Kis- és középcsoportos óvodásoknak szóló prevenciós szűrőprogramot bonyolít le a Prosperitas Vitae Egyesület és a csíkszentmártoni Rehabilitációs és Korai Fejlesztő Központ. A felméréseket a hét elején kezdték el és a jövőben is folytatják.
Enyhén nőtt a munkanélküliségi ráta Hargita és Kovászna megyében az elmúlt hónapban, előbbiben az álláslehetőségek száma is csökkenést mutat. Maros megyében a munkanélküliek száma csökkent, még erőteljesebben, mint egy hónappal korábban.
Leginkább a bérpótlékok aktualizálására vonatkozó bérkülönbözetek hiányát érzik majd az oktatásban dolgozók a kifizetések elhalasztását előíró kormánydöntés miatt. A halasztás a peres úton megnyert összes bérkülönbözet érinti.
Aktuális közigazgatási kérdések tisztázására szervezett online tájékoztatót Hargita Megye Tanácsa hétfőn, miután múlt héten a Hivatalos Közlönyben is megjelent az 52-es kormányrendelet, amely beruházások folytatását lehetetleníti el.

Vastag kőfalak, lőrések és gyilokjáró veszik körül Csíkkarcfalva község templomát, amely nemcsak az imádságra, hanem a védekezésre is készült.
Ünnepi megemlékezést tartottak Csíkszeredában is október 6-án az aradi vértanúk emlékére. A szabadságharc hősei előtt főhajtással, mécses gyújtással és ünnepi műsorral tisztelegtek a Vár-téren.
A Kalot Egyesület szenior népfőiskolát indít, ahol az idősebb korosztály digitális készségeket és közösségi ismereteket sajátíthat el.
Az Erdélyi Múzeum Egyesület Csíki Fiókegyesülete meghívására Gazda István tudománytörténész nyilvános előadást fog tartani, az MTA 200. születésnapja tiszteletére, Széchenyi és Bolyai címmel.
Nehéz évet zárnak idén a Hargita megyei burgonyatermesztők, hiszen nem lett bőséges a termés, átlagban alig 18,5 tonna termett hektáronként, ráadásul ezzel párhuzamosan az ára is alacsony az import áru miatt.
Mentális reziliencia a munka világában – A kiégés jelensége és hatásai címmel tart előadást a Mathias Corvinus Collegium szervezésében, Csíkszeredában és Sepsiszentgyörgyön Antalka Ágota pszichológus, író.
Festői tanyavilág veszi körül Románia egyik legjelentősebb folyójának, az Oltnak a forrását.
Egyelőre rendbontás nélkül, viszont kiemelt rendőri és csendőri jelenlét mellett foglalták el a helyüket az FK-Csíkszereda stadionjának lelátóin a Kolozsvári U-csapat szurkolói.