Az államelnök-választások második fordulója után kezdődnek a tárgyalások az új kormány megalakításáról – jelentette ki a Romániai Magyar Demokrata Szövetség elnöke és államfőjelöltje szerdán Szatmárnémetiben.
Az előző havi 0,2 százalékos növekedés után szeptemberben az Európai Unióban és az euróövezetben 0,1 százalékkal csökkent az építőipari termelés augusztushoz képest, az uniós országok közül Románia építőipara teljesített a legjobban.
A Román Postának nem prioritása a postahivatalok bezárása, de veszteséges működésük alapos vitát igénylő, komoly téma – tájékoztatott kedden este az állami vállalat.
Összesen 28 személy került előzetes letartóztatásba azzal a gyanúval, hogy kábítószert árultak iskolákban, miután a hét elején a rendőrség és a szervezett bűnözés és terrorizmus elleni ügyészség a hét elején 54 házkutatást tartott Iaşi és Vaslui megyében.
Az Állandó Választási Hatóság (AEP) elnöke kedden arról számolt be, hogy az elnökválasztási kampány szombaton reggel 7 órakor véget ér, addig a jelöltek és pártjaik kötelesek eltávolítani a közterületekről és az online térből a kampányanyagaikat.
A Román Vasúttársaság utasszállító részlege (CFR Călători) kedden bejelentette, hogy szerdától forgalomba helyezik az első elektromos vontatású Alstom-szerelvényt.
Az Állandó Választási Hatóság elnöke kedden bejelentette, hogy a romániai választások történetében először lehet valós időben követni az államelnök-választás eredményeit.
Az energiapiac újbóli liberalizációja után akár 40 százalékkal is csökkenhet a 300 kilowattóránál (kWh) nagyobb energiafogyasztású háztartások számlája – közölte egy keddi szakmai konferencián Sebastian Burduja.
Súlyosan megsérült hétfőn a bukaresti törvényszék egyik törvényszéki jegyzője, miután az archívumban több polc is ráomlott – közölte az igazságszolgáltatásban dolgozó jegyzőket tömörítő szakszervezet (SNGJ).
A Központi Választási Iroda (BEC) sorshúzással állapította meg az államfőjelöltek szavazólapon elfoglalt helyét. Lássuk, kinek hogyan kedvezett a szerencse.
Tizenhat autó érintett abban a láncbalesetben, amely kedd reggel történt Gyulafehérvár egyik utcáján.
Augusztus 20-a, Szent István király ünnepe a gyökereinkhez vezet vissza, a hithez, a kenyérhez, az államalapításhoz. Székelyudvarhely ünneplő közössége a Márton Áron téren gyűlt össze, hogy közös énekben és imában találjon erőt. Szent István király öröksége bennünk él a közös szavainkban, a közös tetteinkben. Összefoglaló az ünnepségről.
Úgy érvelt, hogy realista emberként tisztában van a jelenlegi politikai helyzettel, és tudja, mikor kell visszalépni.
Megnyílik a forgalom előtt szerdán a moldvai (A7-es) autópálya két szakasza Buzău és Râmnicu Sărat között – jelentette be hétfőn a Román Rendőrség közlekedési tájékoztató központja, az Infotrafic.
Megrázó felvételt tettek közzé a napokban, sokkolva az internet és a közutak népét: egy szabálytalan előzés csak hajszál híján nem fordult katasztrófába.
A magyar európai uniós elnökség stratégiai célkitűzése a román Schengen-tagság elérése – nyilatkozta Marosvásárhelyen Lázár János, Magyarország építési és közlekedési minisztere, aki a határ menti autópályákról és a vasúti fejlesztésekről is beszélt.
Nem csökken a büntetés-végrehajtási rendszerben dolgozó rendőrök fizetése, és a pótlékaikat sem vonják meg – adta hírül hétfőn az Országos Börtönigazgatóság (ANP).
A december 13-i és 14-i belföldi utazásokra, valamint a december 15-étől érvényes új menetrend szerinti járatokon történő belföldi utazásokra december 2-ától lehet jegyet váltani – közölte a román állami vasúttársaság utasszállító részlege.
Radu Oprea gazdasági miniszter szerint az energiaárak korlátozásának 2025 márciusa után is érvényben kell maradnia, mindaddig, amíg megtalálják a megfelelő megoldásokat az árak alacsony szinten tartására.