Kihirdette szerdán Klaus Iohannis államfő a minimálbér kiszámításának uniós irányelvekhez igazított új mechanizmusáról szóló törvényt.
A romániai webáruházak az idei fekete pénteken a tavalyinál 5 százalékkal több rendelést regisztráltak, és az árleszállítások időszakában elkönyvelt bevételük 18 százalékkal haladta meg a múlt évit.
A Máramaros megyei Salvamont munkatársai szerda hajnalban megtaláltak a Máramarosi-havasokban egy ukrán állampolgárt, aki öt napot töltött a hegyekben a Romániába jutása után.
2000 lejre bírságoltak egy Maros megyei nőt, mert a 112-es segélyhívó számon valótlan bejelentést tett a hatóságoknak arról, hogy egy férfi fejszével fenyegeti.
A Richter-skálán 3-as erősségű földrengés volt szerdán 1 óra 44 perckor Vrancea megyében, Vrancea szeizmikus térségben – közölte az országos földfizikai intézet (INCDFP).
A Nemzeti Liberális Párt (PNL) törvénymódosítással kitiltaná a játéktermekből a 21 év alatti fiatalokat is – közölte kedden Adrian Cozma képviselő.
Megtalálták a román határrendészek és hegyimentők azt az ukrán fiatalembert, aki hétfőn érkezett Romániába a Máramarosi-havasokon keresztül – közölte kedden délután a Máramaros megyei Salvamont igazgatója.
A PayU GPO Románia adatai szerint partnerkereskedőik több mint 1,15 millió tranzakciót bonyolítottak le a november 8-i fekete pénteken, összesen 660 millió lej értékben. A legnagyobb értékű rendelés több mint 75.000 lej volt.
A postai szolgáltatások, az egyéb zöldségek és zöldségkonzervek kategóriába tartozó termékek, valamint a friss gyümölcs drágult a legnagyobb mértékben 2024 októberében 2023 októberéhez képest.
Idén szeptemberben augusztushoz képest 70 lejjel (1,4 százalékkal) 5228 lejre nőtt a nettó átlagbér Romániában – közölte kedden az Országos Statisztikai Intézet.
A Román Nemzeti Bank (NBR) a korábbi 4 százalékról 4,9 százalékra módosította a 2024 végére vonatkozó inflációs előrejelzését, és 2025 végére 3,5 százalékos inflációra számít – közölte hétfői sajtótájékoztatóján Mugur Isărescu.
Az autizmus első jelei sokszor már kisgyermekkorban megfigyelhetők, így fontos, hogy a családok időben felismerjék őket. Riportunkban annak járunk utána, milyen tünetekre érdemes figyelni, mikor kérjünk segítséget, és hogyan támogathatjuk a gyermeket a fejlődésében. Célunk, hogy közelebb hozzuk egymáshoz a megértést és az elfogadást a kérdések megválaszolásával.
Első házként elfogadta hétfőn a szenátus azt a törvénytervezetet, amely szerint balesetokozás esetén harmadával nő a járművek tiltott átengedésének büntetési tétele; ha a baleset áldozatokat követel, szintén egyharmaddal nő a büntetési tétel.
Az „óvatos forgatókönyv” szerint a romániai autópálya- és gyorsforgalmiút-hálózatnak a következő négy évben további ezer kilométerrel kellene bővülnie – jelentette ki hétfői sajtótájékoztatóján Sorin Grindeanu szállításügyi miniszter.
A kedvezőtlen időjárás miatt kedden 8 órától lezárják a forgalmat a 7C jelzésű országút (Transzfogarasi út) Piscul Negru menedékház és Bilea-vízesés közötti szakaszán – tájékoztatott hétfőn a közúti infrastruktúráért felelős társaság (CNAIR).
Románia felkészült a télre, a földgáztárolók telítettebbek, mint tavaly ilyenkor, a töltöttségi szintjük meghaladta a 101 százalékot – nyilatkozta hétfőn az energiaügyi miniszter.
Idén szeptemberben is negatív volt a természetes szaporulat Romániában, a népesség 4432 fővel csökkent, de a kiállított születési igazolványok száma 4,7 százalékkal nőtt az előző év azonos időszakához képest.
Hónapról hónapra nő a csomagolóanyag-visszaváltó automaták száma, a betétdíjas visszaváltási rendszer (SGR) két rekordot is elért: 2,4 millió italcsomagolást váltott vissza a lakosság, és a begyűjtési arány elérte a 82 százalékot – írja az Agerpres.
Tizenegy megyére adott ki hétfőn havazásra vonatkozó elsőfokú figyelmeztetést az Országos Meteorológiai Szolgálat.