Marcel Ciolacu, a Szociáldemokrata Párt (PSD) jelöltje vezet a vasárnapi államelnök-választás első exit-poll eredményei alapján.
Szombat délután az összes vasútvonalon továbbra is télies körülmények között közlekedtek a vonatok, különösen a iaşi-i és brassói regionális kirendeltség körzetében, a sűrű havazás és az alacsony hőmérséklet miatt – számolt be a CFR.
Szombaton reggel hét órakor véget ért az államelnök-választás első fordulójának kampányidőszaka.
A rendőrség közlekedési információs központjának (Infotrafic) tájékoztatása szerint szombaton reggel havazott és részlegesen hó borított több útszakaszt.
Beköszöntött a tél csütörtökön Székelyföld-szerte, a legtöbb helyen meg is maradt a hótakaró. A kérdés most az, hogy meddig tart: várható-e újabb lehűlés, havazás.
Ausztria pénteken jelezte, hogy kész feloldani a Románia és Bulgária teljes körű schengeni csatlakozásával szembeni vétóját, és ezzel hosszú várakozás után elhárul az utolsó akadály a két kelet-európai ország előtt.
Az Országos Börtönigazgatóság pénteken közzétett adatai több mint 20.500 fogvatartott kérvényezte, hogy szavazhasson az elnökválasztás első fordulójában.
Országszerte közel 19 ezer szavazóhelyiségbe várják vasárnap a szavazásra jogosult mintegy 19 millió román állampolgárt, hogy megválasszák Románia elnökét.
Az Európai Unió tagállamainak belügyminiszterei december 12-én szavaznak Brüsszelben arról a magyar előterjesztésről, amely Románia és Bulgária schengeni csatlakozásáról szól – mondta Orbán Viktor miniszterelnök pénteken Budapesten.
Az ország valamennyi ITP-műhelyében leállt a tevékenység péntek reggel egy központi meghibásodás miatt.
Az erős szél miatt lezárták péntek reggel az A1-es autópálya Nagyszeben és Bojca közötti szakaszát.
Augusztus 20-a, Szent István király ünnepe a gyökereinkhez vezet vissza, a hithez, a kenyérhez, az államalapításhoz. Székelyudvarhely ünneplő közössége a Márton Áron téren gyűlt össze, hogy közös énekben és imában találjon erőt. Szent István király öröksége bennünk él a közös szavainkban, a közös tetteinkben. Összefoglaló az ünnepségről.
A menetrendnek megfelelően péntek reggel 5 óra 40 perckor elindult a bukaresti Északi pályaudvarról Brassó felé a Coradia Stream vonat – közölte a Vasúti Reform Hatóság (ARF).
Hárommillió lejjel egészítette ki a kormány csütörtöki ülésén a burgonyatermesztőket támogató program költségvetését – közölte a mezőgazdasági minisztérium.
Csütörtöki ülésén a kormány december 19-ig meghosszabbította azt az időszakot, ameddig az adófizetők a részleges adóamnesztia kedvezményeivel élve törleszthetik az adóhátralékaikat.
Felületességgel és mulasztással vádolta csütörtökön Cătălin Drulă képviselő, korábbi szállításügyi miniszter Sorin Grindeanu jelenlegi tárcavezetőt, miután hajnalban törölték a Bukarest-Brassó elektromos vonat járatát.
Megszökött felügyelője mellől egy 12 éves kislány Marosvásárhely központjában, keresi a rendőrség.
Marcel Ciolacu a csütörtöki kormányülés elején bejelentette, hogy a nap folyamán Budapestre utazik, ahol „döntő találkozót” tartanak Románia teljes körű schengeni csatlakozásáról.
A szerdán első menetrend szerinti útjára indított új elektromos vonat csütörtök reggeli járatát a fedélzeti számítógép meghibásodása miatt törölték – közölték a Vasúti Reform Hatóság (ARF) képviselői.