Szúnyog- és kullancsirtást végeznek Gyergyószentmiklós több pontján csütörtökön este 9 órától.
A mostani helyzet meg fogja rostálni a vállalkozókat, de arra kell figyelni, hogy a vagyon maradjon a közösségen belüli tulajdonban – fogalmazott Bíró Barna Botond. A hargitai tanácselnök szerint Parajd jelene nagyon nehéz, a jövője azonban biztató.
A következő két hétben a sokéves átlagnál melegebb lesz, a hőmérséklet az ország déli részein elérheti a 39 Celsius-fokot, viharos időjárásra pedig főként június 30. körül és július 5. után van kilátás.
A közszférában dolgozókat érintő költségcsökkentő megszorítóintézkedés-tervek miatt akár országos szintű általános sztrájkot is kirobbanthatnak a szakszervezetek. A Sanitas képviselője szerint az egészségügyben is tiltakozások kezdődhetnek.
A három éve június végére előhozott kézdivásárhelyi „őszi” sokadalom az egykori katonanevelde tulajdonképpeni birtokba vételével kezdődött csütörtökön, a vasárnap esti tűzijáték előtt pedig a Wellhello hozta lázba a városünnep népes közönségét.
Elfogadta hétfői rendkívüli ülésén a kormány a közalkalmazottak bérpótlékát csökkentő sürgősségi rendeletet.
Kilenc fogyatékkal élő felnőtt befogadására alkalmas Respiro-központ létesítésére pályázik a Hargita Megyei Szociális és Gyermekvédelmi Vezérigazgatóság, amit a felnőtt fogyatékkal élők szépvízi ápoló- és gondozóközpontja mellé húznának fel.
Ünnepélyes pillanatokkal ért véget a 28. Marosvásárhelyi Napok programsorozata: a város két kivételes művészt ismert el az Ars Musica Pro Urbe tiszteletbeli címmel.
A Romániai Nyugdíjasok Országos Szövetsége (FNPR) elfogadhatatlannak tartja, hogy az állami nyugdíjak megsarcolása is része legyen a deficitcsökkentő intézkedéscsomagnak.
Szúnyog- és kullancsirtás lesz Csíkszereda közterületein július 1-jén, kedden.
Július elsején indul az online iratkozás a Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem csíkszeredai, marosvásárhelyi, sepsiszentgyörgyi és kolozsvári karaira. Az újdonságokról, tudnivalókról hétfőn számoltak be az illetékesek.
Pontosan húsz évvel ezelőtt, 2005. augusztus 23-án Udvarhelyszék egyik legsúlyosabb természeti katasztrófája rázta meg a térséget. A Nyikó mente csendes, szelíd patakja, a Fehér-Nyikó néhány óra alatt tomboló áradattá változott, és hirtelen, pusztító erővel tört rá a településekre.
Felborult egy üvegeket szállító teherautó az E60-as út Maros megyei szakaszán, Székelyvajánál; az érintett útszakaszon egy sávon halad a forgalom.
A szakszervezeti tömbök képviselői rendkívüli találkozót kérnek a kormányfőtől az elkövetkező időszakban alkalmazandó megszorító intézkedések ügyében, ellenkező esetben elindítják a törvényes eljárást egy országos szintű általános sztrájk kirobbantására.
Buszjáratokat indít Csíksomlyóra az Ezer Székely Leány Napja alkalmából a Csíki Trans – tájékoztat a közszállításért felelős vállalat.
A dolgozatok óvások utáni újrajavítását követően 2,2 százalékkal 76,5 százalékra nőtt a sikeresen érettségizők aránya. Az óvások elbírálása előtt az átmenési arány 74,3 százalékos volt – tájékoztatott hétfőn az oktatási minisztérium.
Barti Tihamér, a Hargita megyei tanács tisztségéből felfüggesztett és korrupciós bűncselekményekkel gyanúsított alelnöke újabb hatvannapos időszakra hatósági felügyelet alatt marad. Noha fellebbezett a döntés ellen, ezt elutasították.
Csúszik a talaj, így visszatérő problémák adódnak a 13A országút és Kecset közötti 35-ös községi úton. Jelentős összegre lenne szüksége Farkaslaka községnek a probléma felszámolására. Egy megsüllyedt részt legalább sikerült helyreállítaniuk.
Súlyos közlekedési baleset történt hétfőre virradóan a Bákó megyei Nicolae Bălcescu településen. Egy autóbusz – rajta hatvan ukrán állampolgárral, köztük 21 gyermekkel – ütközött egy kisbusszal, amelyben öt személy utazott.