Még várni kell a parajdi wellnessközpont megnyitására

Felújítás miatt zárt be tavaly szeptemberben a parajdi wellnessközpont, ahol ugyan nem került veszélybe az épület, de lényegi problémákat okozott a sós levegő okozta korrodálás. Év elején kellett volna befejezni a javításokat, de a munka elhúzódik.

Bácsteleki időseket akartak rászedni, a kamera lebuktatta őket

Három projektre is sikerült pénzt szereznie Kökösnek az Országos Helyreállítási Alapból, ezek idén mutatják meg hasznukat. Viszont máris van szemmel látható eredménye és más, elégtételre okot adó következménye az eddig felhasznált pályázati alapnak.

Bácsteleki időseket akartak rászedni, a kamera lebuktatta őket
2024. február 05., hétfő

A Sanitas szerint megállapodtak: megvan, hogy mennyivel és hogyan nőnek a fizetések az egészségügyben

Két szakaszban további 15 százalékkal nő idén az egészségügyi alkalmazottak fizetése a január elsejétől érvényes ötszázalékos béremelés mellett – a Sanitas Szakszervezeti Szövetség vezetősége szerint ebben állapodtak meg a kormány képviselőivel.

A Sanitas szerint megállapodtak: megvan, hogy mennyivel és hogyan nőnek a fizetések az egészségügyben
2024. február 05., hétfő

A szenátuson átment: életre szólóan elvennék a jogosítványt az ittasan halálos balesetet okozó sofőröktől

Hallgatólagosan elfogadta hétfőn a szenátus azt a törvénymódosító tervezetet, amely szerint életre szólóan megfosztják a jogosítványuktól az ittas vagy bedrogozott állapotban halálos balesetet okozó gépkocsivezetőket.

A szenátuson átment: életre szólóan elvennék a jogosítványt az ittasan halálos balesetet okozó sofőröktől
2024. február 05., hétfő

Szekéren vitték a fém szennyvízaknatetőt, rendőrök állították meg őket

Fémből készült szennyvízaknatetőt emelt el két személy hétfőn reggel egy székelyudvarhelyi utcából. Az elkövetőket lakossági bejelentés nyomán sikerült elkapni.

Szekéren vitték a fém szennyvízaknatetőt, rendőrök állították meg őket
2024. február 05., hétfő

Több mint 850 ezer lejre pályázhatnak a civil szervezetek a MOL Románia és a Polgár-Társ Alapítvány programjában

Különböző környezetvédelmi projektekkel február 26-ig pályázhatnak a civil szervezetek a MOL Románia és a Polgár-Társ Alapítvány idei meghirdetetett Zöldövezet programjára. A támogatások összértéke több mint 850 ezer lej.

Több mint 850 ezer lejre pályázhatnak a civil szervezetek a MOL Románia és a Polgár-Társ Alapítvány programjában
2024. február 05., hétfő

Képesek-e állandó megújulásra a házasságok, és ezt miként érhetjük el? – ezt is boncolgatják Sepsiszentgyörgyön

Immár tizedik éve, hogy Sepsiszentgyörgyön az unitárius egyházközség kiemelt figyelemmel fordul a családi élet legbiztosabb alapját jelentő házasságok felé, és a nemzetközi mozgalomhoz csatlakozva megszervezi a Házasság hetét.

Képesek-e állandó megújulásra a házasságok, és ezt miként érhetjük el? – ezt is boncolgatják Sepsiszentgyörgyön
2024. február 05., hétfő

Két nagyon eltérő hét áll előttünk, ami meg is viselhet – íme, az előrejelzés

Jelentős hőmérséklet-ingadozások várhatók a következő két hétben, csapadékra a hét elején, majd február 12-e után lehet számítani.

Két nagyon eltérő hét áll előttünk, ami meg is viselhet – íme, az előrejelzés
2024. február 05., hétfő

Ultramodern otthona lett a borszéki oktatásnak

Most már minden körülmény, eszköz adott ahhoz, hogy a borszéki gyerekek eredményesek lehessenek tanulmányaikban. Kívül-belül megújult, teljesen felszerelt, korszerű iskolaépületet vehettek birtokukba.

Ultramodern otthona lett a borszéki oktatásnak
2024. február 05., hétfő

Maszkviselési kötelezettség a csíkszeredai kórházban

Keddtől újra kötelező az orrot és szájat is eltakaró maszk folyamatos viselése a Csíkszeredai Megyei Sürgősségi Kórházban. A rendelkezés visszavonásig érvényes.

Maszkviselési kötelezettség a csíkszeredai kórházban
2024. február 05., hétfő

Egységes emelés után a kisebb fizetésűek jártak jobban

Egységes százalék helyett fix összeggel emelte a városháza alkalmazottainak bérét Kézdivásárhely tanácsa, így a kisebb fizetéssel rendelkező dolgozók javadalmazása nagyobb arányban nő.

Egységes emelés után a kisebb fizetésűek jártak jobban
Hirdessen a Székelyhonon!
Ma feladja, hamarosan megjelenik,
rövid időn belül eredményt hoz! Feladok egy hirdetést!
Hirdessen a Székelyhonon!
Ma feladja, hamarosan megjelenik, rövid időn belül eredményt hoz! Feladok egy hirdetést!
Magánrepülőgéppel érkezett Budapestről Torjára, hogy megkóstolja a 60 méteres túrós puliszkát
Megnyitás

Magánrepülőgéppel érkezett Budapestről Torjára, hogy megkóstolja a 60 méteres túrós puliszkát

Hétvégén huszadik alkalommal rendezték meg a Septemberfest névre átkeresztelt Torja-napokat. Az esemény különlegességének immár évek óta a hatvan méteres feltűrt túrós puliszka számít, amit a községháza melletti utcában készítettek el. Erre a jeles gasztronómiai az eseményre Kőszegi Péter egyenesen Budapestről repült Torjáig kétszemélyes sportrepülőgépével, kihasználva a schengeni enyhítést.

2024. február 05., hétfő

Négy család lakhatása került veszélybe a kászonfeltízi tűzeset következtében

Ideiglenesen a roma közösség fogadta be azt a négy családot, akiknek a háza teljesen vagy részben leégett a vasárnap esti tűzben a kászonfeltízi cigánysoron. Jelenleg leginkább ruhaneműre van szükségük.

Négy család lakhatása került veszélybe a kászonfeltízi tűzeset következtében
2024. február 05., hétfő

Ökumenikus imahetet tartanak Kézdivásárhelyen is

A Kézdivásárhely Református Egyházközség február 11-17. között szervezi meg az ökumenikus imahét idei kiadását. A hét nap során szolgálatot teljesítő lelkipásztorok az irgalmas szamaritánus történetét járják körül.

Ökumenikus imahetet tartanak Kézdivásárhelyen is
2024. február 05., hétfő

Egy ideig nem lehet Dortmundba és Memmingenbe repülni Marosvásárhelyről

Ideiglenesen megszűnik a Dortmund, illetve Memmingen és Marosvásárhely közötti járat március végétől, ugyanakkor heti háromra növelik a Londont célzó járatok számát – közli a marosvásárhelyi Transilvania Nemzetközi Repülőtér Facebook-oldalán.

Egy ideig nem lehet Dortmundba és Memmingenbe repülni Marosvásárhelyről
2024. február 05., hétfő

Ismert mosószer- és kávémárkák utánzatait foglalták le Hargita megyében

Madéfalván tartott házkutatást a Hargita megyei rendőrség pénteken, olyan személyeknél, akik a gyanú szerint ismert márkákkal azonos vagy hasonló védjeggyel ellátott termékeket hoztak forgalomba.

Ismert mosószer- és kávémárkák utánzatait foglalták le Hargita megyében
2024. február 05., hétfő

Értékes díjjal ismerik el a Székely Nemzeti Múzeumot

A Kós Károly tervei alapján megépített, új köntösbe öltöztetett Székely Nemzeti Múzeum kapja idén a Gábor Áron-díjat. Az elismerést a 2023-as évre ítélik oda a sepsiszentgyörgyi intézménynek a Székely Nemzeti Tanács előterjesztésére.

Értékes díjjal ismerik el a Székely Nemzeti Múzeumot
2024. február 05., hétfő

Erős szélre számíthatunk szerda délelőttig

Az Országos Meteorológiai Szolgálat (ANM) hétfőn újabb heves szélre vonatkozó elsőfokú (sárga) figyelmeztetést adott ki.

Erős szélre számíthatunk szerda délelőttig
2024. február 05., hétfő

Egyelőre halasztják az útfelújítást Csíkszereda ipari övezetében

Idénről elmarad az útfelújítás megkezdése Csíkszereda nyugati ipari övezetében, amelyre jelentős összegű támogatást nyert korábban a város. Vízvezeték-cserére is szükség van egy szakaszon, így először ezt kell megoldani, csak utána dolgozhatnak az úttal.

Egyelőre halasztják az útfelújítást Csíkszereda ipari övezetében

Szavazógép

Szavazás Önt mi zavarja a legjobban a palackvisszaváltós rendszerben?

Szavazás eredménye