
Fotó: Gergely Imre
A Fejér Dávid és Miron Cristea utcák felújításához fogadtak el új dokumentációt, megújították bérleti szerződéseket a Felszegi Óvoda és a Fogarasy Mihály középiskola használatára. Ezek voltak a csütörtöki gyergyószentmiklósi tanácsülés főbb pontjai.
2026. február 26., 17:042026. február 26., 17:04
Még 2017-ben indult a projekt, amely több gyergyószentmiklósi utca korszerűsítéséről szólt, de csak részben valósult meg.
A Rózsa és az Építő utca teljes felújítása megtörtént, és
Azonban a tervezett költségvetés távolról sem volt elég. Most újra terítékre került a beruházás, aktualizálták a terveket és a költségszámításokat.
Erre – amint Nagy Zoltán, Gyergyószentmiklós polgármestere előterjesztésében elmondta – a fejlesztési minisztériumtól igényelnek támogatást. Az igénylést most,
Két egyházi tulajdonú épület használatára is bérleti szerződést hosszabbít az önkormányzat.
Fotó: Gergely Imre
A római katolikus egyházzal 2019-ben kötöttek szerződést, hogy továbbra is abban működhessen a „Szaki” vagyis a Fogarasy Mihály Műszaki Líceum. Ez a szerződés lejárt,
A megállapodás része viszont, hogy a bérösszegből a négy év alatt 80 ezer lejt (vagyis évente 20 ezret) a tulajdonos az ingatlan fejlesztésére kell fordítson.
Szintén egyházi ingatlanban működik a felszegi óvoda, erre is új bérleti szerződést köt a város. Ez most egy évre szól, és havi 2700 lejes a bérösszeg. Ez tartalmazza a közműszolgáltatások díjait is.
Szerte a világon megemlékeznek az 1956-os forradalomról és szabadságharcról október 23-án: díszkivilágítást kap a Niagara-vízesés és a riói Krisztus-szobor, valamint fényfestés lesz látható az isztambuli Boszporusz-hídon.
Gyergyó és Sóvidék között évszázadokon át hegyi ösvények és nehezen járható szekérutak biztosították az összeköttetést. A sóhordók nyomába eredve a Görgényi-havasok festői tájain barangoltunk, miközben a Régi só-út történetével is megismerkedtünk.
Medve jelenléte miatt küldtek Ro-Alert üzenetet a csíkszeredaiaknak szombat este 20 óra 25 perckor.
Két drónt észleltek, majd semmisítettek meg szombat este román katonai pilóták a Fekete-tenger felett – jelentette be Radu Miruță ügyvivő védelmi miniszter.
A Nemzeti Liberális Párt (PNL) ellenzékbe vonul, de a jövő heti parlamenti szavazáson „szükségből és feltételekhez kötötten” támogatni fogja a Niculescu-kormány beiktatását – jelentette be szombaton Ilie Bolojan pártelnök.
A pénzügyminisztérium szombaton közzétett adatai szerint júliusban az előző havi 1197 milliárd lejről 1205 milliárd lejre nőtt az államadósság.
Több mint 2100 bírságot szabott ki az autópálya-rendőrség az október 5. és 11. között végzett ellenőrzések során – közölte szombaton az Országos Rendőr-főkapitányság.
Medencetöréssel és karmolt sebekkel került kórházba az a nő, akire csütörtök reggel támadt egy medve a Bodok községhez tartozó Zalán egyik utcáján. Az áldozat éppen iskolába tartott a fiával, amikor szembejött velük a nagyvad.
A héten megműtött XIV. Leó pápa klinikai kórképe megfelelőnek bizonyul, a kórházból elbocsátható – közölték a római Gemelli-klinikának az egyházfőt kísérő orvosai szombaton.
Szeptember végén 4 674 614 nyugdíjast tartottak nyilván Romániában, 2725-tel kevesebbet, mint az előző hónapban; az átlagnyugdíj 2785 lej volt – derül ki az Országos Nyugdíjpénztár (CNPP) szombaton közzétett adataiból.
szóljon hozzá!