Pénteken mutatják be a romániai mozikban a Nemzeti Filmintézet támogatásával készített Hogyan tudnék élni nélküled? című filmet, a 2024-es év legjobban várt romantikus, zenés magyar filmvígjátékát – adja hírül a Taylor Projects Kft.
Szinte mind a hat, felújítás alatt lévő utcában leterítették már a kopóréteg aszfaltot is Szentegyháza nagyfalusi részén, így idén már csak viszonylag egyszerűbb munkálatokat kell elvégezni. A legfontosabb az esővíz-elvezető rendszer kijavítása.
Fogadóórát tart a nép ügyvédje Csíkszeredában január 22-én, szerdán, a megyeháza 14-es termében, délelőtt fél 11 és délután 2 óra között.
Marcel Ciolacu csütörtökön bejelentette, hogy a kormány május 4-re tűzi ki az elnökválasztás első fordulójának időpontját.
Teljes energetikai felújítást végeznek a székelyudvarhelyi Villanytelep utcai fogorvosi rendelő épületén. A munkálatok idején mind az iskolai fogorvosi rendelés, mind a magánrendelések más épületben történnek.
Tavaly novemberben októberhez képest 120 lejjel (2,3 százalékkal) 5388 lejre nőtt a nettó átlagbér Romániában – közölte csütörtökön az Országos Statisztikai Intézet (INS).
Tizenkét forgalmas útkereszteződésbe telepítenek új villanyrendőröket Sepsiszentgyörgyön, mindezt a városi tömegközlekedés korszerűsítését célzó mobilitási terv keretében. Az okos jelzőlámpák felszerelését idén folytatják, a beüzemelés utána várható.
A sípálya megnyitásával egyidőben működésbe helyezik a sorompóval ellátott okos-parkolórendszert is, amelynek segítségével a Sugásfürdőre tartó gépjárművezetők időben értesülhetnek az üdülőtelep éppen szabad parkolóhelyeinek számáról.
Harminc gyergyószentmiklósi diák számára nyílt lehetőség arra, hogy szakmai gyakorlaton vegyen részt Portugáliában, Barcelos városában. A Fogarasy Mihály-iskola diákjai a tanulmányút során a helyi szakképzési rendszert ismerhették meg.
Szokatlan helyen, az erdővidéki Baróton mérték a legalacsonyabb hőmérsékletet csütörtök hajnalban Székelyföldön, de Székelyudvarhely sem maradt le sokkal. Ezzel szemben, Csíkszeredában ezúttal pár fokkal enyhébb volt az idő.
Tűz ütött ki a Csíkszeredai Megyei Sürgősségi kórház egyik kórtermében csütörtökre virradóra – derül ki a Hargita megyei tűzoltóság közleményéből.
Több mint kétszázötven résztvevő nevezett szombaton a tizenötödik alkalommal megrendezett Tusnád Marathonra, amely mára közösségi és kulturális eseménnyé nőtte ki magát. Tusnádfürdő központjából rajtoltak, és a Szent Anna-tó partjáig szaladtak.
Miután jogerősen pert veszített a korondi hulladékátrakó építőjével szemben, a megítélt összeget, amelyet a cég készenléti költségei miatt követelt az építkezés késlekedésének időszakára, saját költségvetéséből fizeti ki a Hargita megyei önkormányzat.
Több székelyföldi település, illetve célpont is esélyes Az év úti célja cím elnyeréséért folyó vetélkedő döntő fordulójába kerülésére. Január 25-én hozzák nyilvánosságra, melyekre szavazhatunk.
Kocogás közben rontott rá féltucatnyi nagytestű pásztorkutya Dimény-Haszmann Árpádra Ikafalván. A férfi szerencsésnek mondhatja magát, hogy megúszta az ijedtséggel. Nem az ő az egyetlen, akinek meggyűlt a baja a pásztorkutyákkal.
Felfüggesztik a látogatási programot a Csíkszeredai Megyei Sürgősségi Kórházban csütörtöktől.
Lakóház gyulladt ki Kászonújfaluban szerdán este, a tűzoltók nagy erőkkel vonultak a helyszínre.
Eddig mindössze öt személy nyújtotta be az igénylését Gyergyószentmiklóson a fogyatékkal élők és kisnyugdíjasok számára kiírt napelem-támogatási programra. Pedig aki jogosult és kéri, az mindössze két papír benyújtásával részesülhet a támogatásban.
2025 januárjától új adózási és számviteli változások léptek életbe, ennek apropóján tartanak előadást az SZMVSZ Székházban szakemberek, hogy lehetőség szerint megválaszolják az ezzel kapcsolatban felmerülő kérdéseket.