
Fotó: Gergely Imre
Huszonhét szervezett túra, közösségi programok és mintegy ezerötszáz résztvevő várható az Erdélyi Kárpát-Egyesület idei vándortáborában. Az augusztus 4–9. között sorra kerülő eseményre még szerda estig fogadják az előzetes regisztrációkat.
2026. július 22., 09:002026. július 22., 09:00
Az Erdélyi Kárpát-Egyesület (EKE) 33. Vándortábora augusztus 4. és 9. között Gyergyócsomafalván várja a természetjárás kedvelőit. Az idei rendezvény házigazdája a több mint kétszáz tagot számláló Gyergyószéki EKE, amely
Amint Vadász-Szatmári Margit és András Zsolt szervezők elmondták, az EKE Vándortábor minden évben más erdélyi helyszínen valósul meg, mindig egy másik szakosztály szervezésében, hogy a résztvevők évről évre új tájakat fedezhessenek fel.
Fotó: Gergely Imre
A rendezvény nem kizárólag az EKE tagjai számára nyitott:
A táborban és a túrákon való részvételhez előzetes regisztráció szükséges. Az online jelentkezési időszak június 22-én, szerdán éjfélkor zárul, ezt követően már csak a helyszínen lehet regisztrálni, legkésőbb a kiválasztott túra előtti napon, mivel számos kirándulás már kora reggel indul. Keddig 1024-en regisztráltak, akik összesen 2128 túrára foglaltak helyet.
Az idei vándortábor összesen 27 szervezett túrát kínál a Gyergyói-havasokban, a Görgényi-havasokban és a Hagymás-hegységben. A kínálatban könnyű, közepes, nehéz és technikás gyalogtúrák szerepelnek, emellett három kerékpáros és három honismereti túra is helyet kapott.
A Görgényi-havasokban négy különböző útvonal közül lehet választani, amelyek többek között érintik a Kecskekőt, Jerika-kövét, Libán-tetőt, a Délhegyet, a Jézus lábnyomát, az Erőss Zsolt-forrást és Varságot is.
A nehezebb túrák kedvelői gerinctúrákon vehetnek részt, amelyek a Pongrác-tetőről indulnak Balánbánya vagy Hágótő irányába.
A kerékpárosok átkelnek a Kovácspéteren, vagy végigkerekeznek a Görgény peremvidékén. A honismereti kirándulások során a résztvevők megismerhetik a Gyergyói-medence településeit, valamint Gyergyószentmiklós nevezetességeit.
Fotó: Balázs Katalin
A napi túrákat követően a táborhelyen kulturális és közösségi programok várják a résztvevőket. Minden este két előadást tartanak különböző témákban, az előadók között lesz többek között Laczkó-Szentmiklósi Endre és Köllő Miklós. A program része a hagyományos tábortűz közös énekléssel, szombaton pedig a családokat megszólító Csomafalvi Exatlon ügyességi vetélkedő is.
A részletes program, a regisztrációval kapcsolatos tudnivalók és minden egyéb információ a vándortábor hivatalos honlapján ekevandortabor.ro érhető el.
A szervezők szerint a résztvevők körülbelül fele fog a Borsika panziónál kialakított sátorban megszállni, a másik fele a környék panzióiban és kulcsosházakban. Gyergyócsomafalván már minden szálláshely elkelt, és Gyergyóalfaluban, Gyergyóújfaluban és Gyergyószentmiklóson is foglaltak szállásokat a túrázók.
A hétvégén is nőttek az üzemanyag-árak, a gázolaj ára pedig literenként 5 banival emelkedett keddtől – számol be az economica.net gazdasági hírportál. Szerdán ismét emelkedett az üzemanyagok ára.
Több mint 8,45 millió utast szolgált ki 2026 első hat hónapjában a bukaresti Henri Coandă és Aurel Vlaicu (Băneasa) nemzetközi repülőtér. Ez 5,08 százalékos növekedést jelent az előző év azonos időszakához képest, és új forgalmi rekordnak számít.
Az MTVA nem hosszabbította meg a Hazajáró honismereti-turisztikai magazinműsor szerződését – jelentették be a műsor készítői közösségi oldalukon. A közlemény szerint ugyanilyen döntés született a Kárpát-medence című műsor esetében is.
Bóka Jánost választotta vezetőjének a Fidesz parlamenti frakciója keddi ülésén.
A bukaresti ítélőtábla kedden helyt adott a Sanitas egészségügyi szakszervezeti szövetség kérelmének, és a vonatkozó per jogerős lezárásáig felfüggesztette a közalkalmazotti bértörvény tervezetével kapcsolatos eljárást.
A Segesvári Középkori Fesztivál Románia legnagyobb ilyen rendezvénye. Idén július 24-26. közt várják a több mint 25 ezer látogatót az óváros falai közé, ahol először lép fel a Debreceni Történelmi Korok Hagyományőrző Egyesület is harci bemutatókkal.
Az Országos Kiberbiztonsági Igazgatóság (DNSC) szerdán ismét figyelmeztetett, hogy továbbra is terjednek olyan SMS-ek, amelyekben csalók állítólagos bírságok vagy elmaradt befizetések rendezésére szólítják fel a címzetteket.
Megharapott egy veszélyesnek minősített kutya egy 26 éves férfit hétfőn Csíkszeredában, a Tudor Vladimirescu utcában. A sérültet kórházba szállították, az ügyben pedig büntetőeljárás indult.
Az oktatási minisztérium közvitára bocsátott kedden egy kormányhatározat-tervezetet, amely szerint pénzjutalomban részesítik a 2026. június-júliusi országos vizsgákon tízes átlagot elért diákokat.
Ilie Bolojan ügyvivő miniszterelnök kedden a Facebook-oldalán közölte, hogy a fekete-tengeri gázkitermelés Romániát az Európai Unió legnagyobb földgáztermelőjévé teszi.
szóljon hozzá!