A mai igényeknek megfelelő szabadidős és ifjúsági központot építene Kovászna Megye Tanácsa Zabolán. A Csipkés tábor jelenlegi főépületének helyére megálmodott létesítményt 3,5 millió eurós uniós támogatással valósítanák meg.
Őrizze meg a Tamási Áron Színház művész-színház jellegét, de nyisson eddig el nem ért célcsoportok felé – ezek az intézményfenntartó önkormányzat elvárásai az új igazgatóval, Albu Istvánnal szemben, aki a maga során bátran néz a kihívások elé.
Két gidófalvi lakos – egy nő és egy férfi – a rendőrséghez fordult, miután halálos fenyegetéseket kaptak egy üzenetküldő alkalmazáson keresztül. A rendőrség gyorsan intézkedett: az elkövetők ellen ideiglenes távoltartási végzést adtak ki.
Konfliktus alakult ki az egyik baróti iskolában egy negyedikes fiú új tanítónője és édesanyja között. Az anya szerint az addig jól teljesítő gyermeket az új pedagógus megalázó jelzőkkel illette. A szülő a fiút átvitte az erdőfülei iskolába.
Nyílt napot hirdetett a sepsiszentgyörgyi önkormányzat csütörtökre a Gondosóra-program iránt érdeklődőknek. Sokan éltek a lehetőséggel és már a kért iratokkal jelentkeztek, így kézhez is kapták az eszközt.
A Sepsiszentgyörgyi Művészeti Népiskola partnerségével a Sic-Art Egyesület november 16-án Sepsiszentgyörgyön szervezi meg a SepsiDrum Országos Dobversenyt. Az élő döntőbe idén húszan jutottak be.
A gelencei férfidalárda csapata érdemelte ki a fődíjat a Székelyföldi Kolbászparádé huszadik kiadásán, melyet szombaton rendeztek meg a zabolai Mikes-birtokon. A versenybe benevezett 18 csapat között több különdíjat is kiosztottak.
A Csíkkozmásról néhány éve Mikóújfaluba költözött család bolygatta meg a háromszéki falu békéjét – árulta el lapunknak a minapi gyilkosság kapcsán Demeter Ferenc, Mikóújfalu polgármestere.
A sepsiszentgyörgyi rendőrség közrendvédelmi osztályának járőrei fogtak el egy országosan körözött férfit, aki megpróbált elmenekülni a rendőrök elől.
A térség legjobb ízeit egybegyűjtő Székelyföldi Kolbászparádé huszadik kiadását tartják szombaton 10 órától a zabolai Mikes-birtokon. A kolbász története az ókori Mezopotámiáig nyúlik vissza, ám most újabb mérföldkőhöz érkezik.
Réty község egyik falujában, Bitán bukkant fel a sertéspestisvírus egy gazdaságban. A Kovászna Megyei Állategészségügyi és Élelmiszer-biztonsági Igazgatóság gyorsan megtette a szükséges óvintézkedéseket.

Karrierje jelentős részét a két együttes, a Sepsiszentgyörgyi Sepsi OSK és az FK Csíkszereda kispadján töltötte a tapasztalt szakember, Valentin Suciu.
Folytatólagosan elkövetett adócsalás gyanúja miatt indult eljárás három sepsiszentgyörgyi ember ellen. A fő gyanúsított nemcsak az államot károsíthatta meg több százezer lejjel, hanem magánszemélyeket is, feltehetően autó-kilométerórák manipulálásával.
Ismét leáll a kovásznai wellnessközpontnál a munka, miután az Országos Beruházási Társaság (CNI) nem tudja biztosítani az ehhez szükséges pénzt a kivitelezőnek, ráadásul jelentős tartozást is felhalmozott felé.
Szülőket, iskolásokat és pedagógusokat szólít meg a Háromszék Területi RMDSZ a Kapcsolj ki! mozgalom keretében elindult Analóg november kezdeményezéssel, arra bíztatva őket, hogy az okostelefon-használat helyett közösségben töltsenek időt.
A magyar tudomány napja alkalmából előadáson ismertetik meg a magyar Nobel-díjas tudósok életét és munkásságát november 5-én, szerdán, a sepsiszentgyörgyi Bod Péter Megyei Könyvtárban.
Kóbor kutya harapott meg több embert is szombaton az egyik sepsiszentgyörgyi kávézó teraszán. Az illetékes intézmények mindenszentek miatt nem tudtak közbelépni, ezért a kávézó alkalmazottai próbálták az ebet távol tartani a vendégektől.
Hiánypótló szolgáltatást indított két évvel ezelőtt a Kovászna megyei Vöröskereszt segélyszervezet magánmentővel történő szállítás biztosításával. Az eltelt időszakról érdeklődtünk.
Egy valaha virágzó faipari vállalkozás, a Mikes Ármin gróf által alapított „Zabolai” mára nyomtalanul elenyészett, de jelentősége ma is vitathatatlan. Mi több, európai szinten felfigyeltek a János Csongor kutató által felgöngyölített történetére.