A világ legmodernebb lőporgyárát építi meg a Brassó megyei Viktóriavárosban a román állam a Rheinmetall német fegyvergyártó vállalattal partnerségben – jelentette be a gazdasági minisztérium.
Bár soha nem látott felújítás zajlott a nyáron a Maros megyei iskolákban, még vannak infrastrukturális hiányosságok a megyében. Az idei tanévet 812 diákkal kevesebben kezdik meg, mint tavaly, 23 iskola pedig nem a megszokott helyen kezd.
Szeptembertől betiltják az Európai Unió országaiban a TPO-t (trimetil-benzil-foszfin-oxid) tartalmazó kozmetikumok forgalmazását – hívta fel a figyelmet szerdai közleményében az Országos Fogyasztóvédelmi Hatóság (ANPC).
Borboly Csaba már a vizsgálat befejezése előtt megtalálta a hibást: a sajtót. Egy dolgot viszont elhallgat a politikus: a média mellett ő sem kérdőjelezte meg a csobotfalvi tragikus pásztorbalesettel kapcsolatos hivatalos rendőrségi információkat.
Tomcsa Sándor életműve ma is eleven: ironikus, abszurd, és szelíd humorával a székelyudvarhelyi színház gondolkodására is hat. Nagy Pál színházigazgató szerint az író nem csupán névadó, hanem identitásformáló erő.
Ingyenes ivartalanítási kampányt hirdetett Hargita Megye Tanácsa, amelyhez Csíkszereda is csatlakozott. Az akció keretében a város lakosai korlátozott számban vehetik igénybe a szolgáltatást kedvenceik számára.
Nem bika öklelte fel, ahogy a hatóságok feltételezik, hanem medve ölte meg a pásztort múlt csütörtökön Csíkszereda közelében – állítják a Csíksomlyó Közbirtokosság vezetői. Közben a medvét kilőtték, mert megölt egy fiatal tehenet.
Tűz ütött ki egy lakóházban a Maros megyei Szentháromságon szerdán délután.
Rendhagyó tárlat nyílik szerdán a marosvásárhelyi Teleki Tékában: Katona Lajos, vak és jobb kéz nélkül maradt alkotó plasztikai formakísérleteit ismerheti meg a közönség.
Túl szigorú feltételeket szabott meg a sepsiszentgyörgyi városháza az egyik volt cigarettagyári irodaépület koncesszióba adásához, most egy új szerződéstervezettel próbálják bevonzani a bérlőt. Eddig az Erdélyi Hagyományok Háza az egyetlen érdeklődő.
Újabb harminckét iskolabuszt szállítottak le Hargita megyébe a napokban, ezeket szerdán át is vették az érintett helyi önkormányzatok. A járműveket Hargita Megye Tanácsa az Országos Helyreállítási Alapból (PNRR) szerezte be.

Székelyföld-szerte jelen voltunk a március 15-i ünnepségeken, összefoglalónkból abból adunk ízelítőt, hogy Sepsiszentgyörgytől a Nyergestetőn át Csíkszeredáig, Székelyudvarhelytől és Gyergyószentmiklóstól Marosvásárhelyig hogyan ünnepeltek a székelyek.
Szeptembertől ötállomásos koncertsorozattal várja a látogatókat Sóvidék, amelynek célja, hogy új lendületet adjon a térség turizmusának, erősítse a helyi kulturális életet, és meghosszabbítsa az idegenforgalmi szezont.
Augusztus 28-án, csütörtökön Kézdivásárhelyen lép fel az Oláh Krisztián Quartet, a modern jazz egyik izgalmas képviselője. Erdélyi turnéjukat a Kolozsvári Magyar Napokon kezdték, a céhes városban zárul.
Szerdán Marosvásárhelyen, csütörtökön Kézdivásárhelyen lép fel az Oláh Krisztián Quartet, a modern jazz egyik izgalmas képviselője. Erdélyi turnéjukat a Kolozsvári Magyar Napokon kezdték, a céhes városban zárul.
Járatokat indít a Csíki Trans augusztus 30-án a csíksomlyói nyeregben sorra kerülő István, a király koncertre.
A csíksomlyói nyeregben már épül a színpad: munkagépek, fúrógépek és kalapácsok zajában készül a helyszín, ahol szombat este az István, a király rockopera koncertváltozata várja a közönséget fényekkel és látványos effektekkel.
Tavaly az előző évhez képest 40,2 százalékkal több számítógépes csalást jelentettek Romániában, míg a malware-támadások száma 286,8 százalékkal nőtt – derül ki az Országos Kiberbiztonsági Igazgatóság (DNSC) szerdán ismertetett jelentéséből.
Miután május 1-jétől megemelte, működése során először csökkentene árat a Kovászna megyei vízszolgáltató. A jelenség ritka, mint a fehér holló, legalábbis eddig nem találtunk rá példát – már csak az országos hatóságnak kell rábólintania.