A Román Hírszerző Szolgálatnak (SRI) jogilag jól megalapozott, alkotmányos eszközökkel hozzá kell járulnia a korrupció felszámolásához – írta kedden az államfő az X közösségimédia-platformon.
Az országos adóhatóság (ANAF) 130 milliárd lejt gyűjtött be 2025 júliusa és szeptembere között, ami 11 százalékos növekedést jelent az előző év azonos időszakához képest – jelentette be kedden a pénzügyminiszter.
A bíróság szakorvosi kezelést rendelt el „a felépülésig vagy a veszélyhelyzetet megszüntető javulásig” a Bukarestben futárként dolgozó bangladesi vendégmunkást bántalmazó fiatalember esetében.
George Simion hétfőn bejelentette, hogy a Románok Egyesüléséért Szövetség (AUR) november végére tervezett kongresszusán ismét megpályázza a pártelnöki tisztséget.
Több forgalmi táblát és útszéljelző oszlopot is megrongáltak a nemrégiben teljeskörűen felújított és átadott Székelyudvarhelyt Székelykeresztúrral összekötő megyei út mentén. Hargita Megye Tanácsa a rendőrséghez fordul.
Több mint kétezer doboz csempészcigarettát találtak egy román kisbuszban, amelyet az M1-es autópályán ellenőriztek a pénzügyőrök – közölte a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV).
Kigyulladt egy építés alatt álló templom tetőszerkezete Marosvásárhelyen kedden délelőtt – tájékoztatott a Maros megyei tűzoltóság.
A Románok Egyesüléséért Szövetség (AUR) törvényhozói a jelenlegi kabinet minden egyes minisztere ellen egyszerű indítványt fognak benyújtani – jelentette be George Simion.
Ismét érkezik a lehűlés, ami jól kirajzolódik az Országos Meteorológiai Igazgatóság legalacsonyabb hőmérsékleti értékekeket összesítő térképén.
Megnyílt az idei szezonra Székelyudvarhely egyik legkedveltebb közösségi tere, a Városi Műjégpálya.
November 7-ére tűzték ki a Szociáldemokrata Párt (PSD) tisztújító kongresszusának időpontját – jelentette be a párt Országos Politikai Tanácsának hétfői ülését követően Alexandru Rafila.
Aláírta hétfőn az egyiptomi Sarm es-Sejkben a gázai tűzszüneti megállapodást Donald Trump amerikai elnök, Recep Tayyip Erdogan török államfő, Abdel-Fattáh esz-Szíszi egyiptomi elnök és Tamím bin Hamad Ál Száni katari emír.
Elkezdődött az a törvényben előírt 30 napos időszak, amelynek során a kereskedők által feltüntetett árakat figyelembe veszik a Black Friday kedvezmények meghatározásakor.
Két embert megkéselt, többeket pedig halálosan megfenyegetett két agresszor szombaton Gelencén. A gyanúsítottak drog és alkohol hatása alatt követhették el erőszakos tetteiket.
November 7-én szervezik meg a Szociáldemokrata Párt (PSD) tisztújító kongresszusát – nyilatkozták pártforrások az alakulat Országos Politikai Tanácsának hétfői döntésére hivatkozva.
Összeütközött két személyszállító gyorsvonat hétfőn Szlovákiában, a Rozsnyóhoz közeli Szádalmás közelében, néhány kilométerre a magyar határtól; a szerencsétlenségnek több mint 90 sérültje van, közülük hétnek az állapota válságos.
Koncert, előadás a töktermesztésről és közös töklámpásgyújtás is lesz szombaton a Telekfalvi Tökfesztiválon. Az esemény fővédnöke Závogyán Magdolna, a magyarországi Kulturális és Innovációs Minisztérium kultúráért felelős államtitkára.
Az adóhatóság nevében küldött újabb hamis e-mailekre figyelmeztetett hétfői közleményében az Országos Adóhatóság (ANAF).